„Ezek a mai gyerekek szeretnek kézilabdázni, de ha elmehetnek fodrászhoz, akkor odamennek inkább”
Egy embert munkássága révén sokféleképpen kategorizálhatnak. Jelenlegi riportalanyunk nem kérkedik korábbi játékosként szerzett sikereivel, de kétszeres EHF kupa győztesnek mondhatja magát a debreceni női csapattal. 1996-ban Kiskunhalasra hívták, így az Alföldre költözött, ahol családot alapított. Katkó Andreával beszélgettünk kézilabdás múltjáról és a jelenleg is igen aktív sportos hétköznapokról.
Ezen a héten a 2001-2002. évi bajnokságból poroltunk le egy felvételt. Ebben az időszakban egy nagyon jó férfi gárda alakult a csipke városában, melyet követően a 2002/03-as kiírásban az NBII bajnokaként az NBI/B-ben szerepelhettek egy szezont. Ebben az évben a Kiskunhalas KC csapata harmadik helyen végzett a bajnokság kiírásában. A találkozó egyébként magabiztos hazai győzelemmel zárult.
Valljuk be őszintén, van valamilyen megfoghatatlan érzés abban, amikor a fiókok mélyéről megsárgult papírok, képek kerülnek kezünkbe és keressük a hozzá fűződő emlékeket. Sorozatunkban épp az ilyen emlékeket szeretnénk bemutatni, hiszen igenis értékes és fontos dolog a régmúlt homályába vesztett dokumentumokat, emlékeket leporolni.
Mai részünkben a teremtornák és terembajnokságok világába repülünk vissza és ezzel kapcsolatban a kézilabdapályák kezdetlegességét mutatjuk be néhány visszaemlékezésen keresztül.
A Magyar Kézilabda Szövetség ajánlást fogalmazott meg a kézilabda-edzések újrakezdésének lehetőségeivel kapcsolatban.
A Magyar Kézilabda Szövetség 28./2020. (IV.9.) számú elnökségi határozatával befejezetté nyilvánította az MKSZ által szervezett versenyeket a 2019/2020-as idényre, így nincs olyan szakmai kényszerítő körülmény, amely a munka folytatását kötelezővé teszi. A Kormány 170/2020. (IV. 30.) Korm. rendelete értelmében Magyarország egész területén sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható, valamint a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett.
„Mindig csak egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy kimagasló pályafutásom legyen”
Kézilabdáról, gyermekeiről, pályafutásának nehéz időszakairól és a játék utáni mindennapjairól beszéltünk a Lajosmizséről a válogatottig jutó Törő Szabolccsal. A pályán az extravagáns megoldásokról híres szélső ma már edzői karrierjét építi. Beszélgetésünk Dunaújvárosban készült, amit ma már második otthonaként tart számon, hiszen többszöri váltás után itt telepedett le feleségével és gyermekeivel.