Hírös Kézilabda Históriák – 7.rész – Katkó Andrea

„Ezek a mai gyerekek szeretnek kézilabdázni, de ha elmehetnek fodrászhoz, akkor odamennek inkább”

Egy embert munkássága révén sokféleképpen kategorizálhatnak. Jelenlegi riportalanyunk nem kérkedik korábbi játékosként szerzett sikereivel, de kétszeres EHF kupa győztesnek mondhatja magát a debreceni női csapattal. 1996-ban Kiskunhalasra hívták, így az Alföldre költözött, ahol családot alapított. Katkó Andreával beszélgettünk kézilabdás múltjáról és a jelenleg is igen aktív sportos hétköznapokról.

Gondolom, sokan teszik fel mostanában már a kérdést neked: kiskunhalasi származású vagy?

Igen, sokan kérdezik meg, hiszen lassan húsz éve Kiskunhalason élek. Debreceni kézilabdás családból származom, édesapám szinte egész családja kézilabdás volt. Bátyám és unokatestvérem is kapus volt, sógornőim szintén kézilabdáztak. A debreceni sportiskolában kezdtem kézilabdázni, Kapitány Ferenc és Komáromi Éva voltak a nevelő edzőim. 15 évesen már Derecskén játszottam az NB II-es csapatban, majd visszahívtak a DSI-be, és háromszor egymás után ifjúsági bajnokok lettünk. Szerettek volna marasztalni, de édesapám 1984-es halálát követően az ő korábbi kérésére érettségi után Nyíregyházára kerültem. Ezekben az években az ottani NB II-es csapatban játszottam.

A nyíregyházi éveket követően Hódmezővásárhely, majd ismét Debrecen következett. Mesélj nekünk ezekről az évekről!

Nyíregyházáról Szegedre kerültem, az akkori vőlegényem miatt, aki ott röplabdázott. A Szegedi Textil csapatánál voltam próbajátékon, de nem éreztem túl jól magam, ezután Hódmezővásárhelyen találtam magamnak megfelelő csapatot. Nagyon jól sikerült az az év, hiszen már az első évben megnyertük az NB I/B-t. Második évem az NB I-ben szintén kimagasló volt, így Komáromi Ákos hívó szavára visszakerültem Debrecenbe 1991-ben.

Irányítóként nem sokan mondhatják el ezt az eredménysort. KEK döntő és két EHF kupa győzelem mellett Magyar Kupa második hely!

Igen, jól hangzik! 1992-ben már tagja voltam a KEK döntőt játszó csapatnak. Sajnos ekkor nem sikerült a győzelem a Radnicki Belgrád ellen. Két évvel később csak idegenben lőtt több góllal maradtunk alul az aranycsatában a dán Viborg ellen. A folytatásban azonban a szerencse is mellénk állt, így 1995-ben a norvég Bakkelagets Oslo ellen, és azt követően a Larvik ellen egymás után kétszer lettem EHF kupa győztes a Lokival.

Miért döntöttél akkor úgy, hogy eligazolsz Kiskunhalasra?

Rádiné Tóth Rózsa, korábbi csapattársam már ott játszott akkor. Neki köszönhettem, hogy megismertem a férjemet is. Debrecenben szerettek volna szerződést hosszabbítani velem a két EHF kupa győzelmet követően, de nagyon lefárasztott az az öt év. Le akartam vezetni, emiatt döntöttem Kiskunhalas mellett. A halasi éveim alatt olyan játékosokkal játszhattam együtt, mint Kirschner Erika, Vörös Henrietta, Virág Erika, Sugár Tímea, akikkel mindig csapatként és nem egyénileg tudtunk sikereket elérni. Akkori edzőnk, Farkas József kiválóan készített fel minket pszichésen is, és hagyott érvényesülni engem a pályán. Itt éreztem először azt, hogy kézilabdás vagyok. Vezéregyéniség lehettem és felszabadultan játszhattam.

1998-ban született meg fiad, Zorán. Ezt követően játszottál még?

Sokak szerint egy nő szülést követően, ha visszatér, jól megy neki a játék, hát nálam ez nem így volt. Nem akartam soha tanár lenni, mégis Zoránnal otthontöltött évek alatt Pécsen szereztem tanári végzettséget. Amikor visszatértem, Szabó Károly volt az edző, és sajnos a csapat kiesett az NB I-ből. A folytatásban engem kértek fel játékos-edzőnek a másodosztályba, de már az ifi csapattal is foglalkoztam. A játékos pályafutásom alatt még Kiskunmajsán játszottam két évet NB II-ben Agócs Adrienn edző kezei alatt, és végül a KB Autoteam csapatában hagytam fel a játékkal. Nagyon büszke vagyok arra, amit elértem játékosként, de úgy gondolom, jókor hagytam abba.

Nem szakadtál el a sportágtól máig sem, hiszen testnevelő tanárként és edzőként mai napig aktívan a sportág halasi jövőjéért dolgozol!

Nagyon sokat köszönhetek Paczolay Gyuláné Maricának. Hiszen a Bibó Gimnáziumban nagyon jó alapokat épített ki, amit én továbbvihettem, és utánpótlásedző is először az ő javaslatára lettem. Amikor az edzői sikereimre gondolok, mindenképpen eszembe jut egy országos döntőbe jutott csapat, aminek Tápai Szabina is tagja volt. Nagy büszkeséggel tölt el az is, hogy az amatőr diákolimpiai versenyeket figyelembe véve egymást követő öt évben a kiskunhalasi Bibó Gimnázium leánycsapata lehetett az országos bajnok. Erre nem sokan voltak képesek az országban. Jelenleg a felnőtt kiskunhalasi női csapatnak vagyok az edzője. Harminc év korkülönbség van a jelenlegi csapatomban, ami hatalmas kihívást jelent számomra. Nagyon nehéz differenciálni az edzéseken, de ami nagyon jó, a létszámmal sosincs problémánk. Nagyon szeretek dolgozni ezzel a csapattal, hiszen számos diákom szerepel ismét a csapatomban.

Köszönjük szépen, és sok sikert kívánunk munkádhoz!