bacshandball.hu

KÉZIrat – 8. rész – Kupa sorozatok

A magyar kézilabda sportág kupáját felnőtt szinten 1951-től rendezik meg. 1989-ig Magyar Népköztársaság-kupa néven azóta Magyar Kupa néven él közel hetven éve. Az ötvenes években néhány alkalommal még nagy pályára írták ki a sorozatot, de ez csupán pár alkalommal történt meg. A kupa megszervezését és lebonyolítását a Magyar Kézilabda Szövetség és helyi szervezetei a megyei kézilabda szövetségek szervezték.

 

Mint, minden kupa lebonyolítás esetében ezt a sorozatot is kieséses rendszerben rendezik. A hetvenes, nyolcvanas években néhányszor körmérkőzéses döntők voltak, de leginkább egy vagy két mérkőzés dönti el a továbbjutás vagy győztes sorsát.

A felnőtt bajnokságban még mai napig működő kuparendszer mellett az utánpótlásban is kedvelt versenyrendszernek számított az Országos Ifjúsági Kupa /OIK/. A Magyar Kézilabda Szövetség legutoljára a 2012/2013-as szezonban írta ki ezt a kupa sorozatot utánpótlás csapatok számára.

Az 1976-os OIK versenykiírás az alábbiak szerint határozza meg a kupa célját:

„A torna célja a kézilabdázás népszerűsítése, a sportegyesületek utánpótlásnevelésének serkentése, a legjobbak kiválasztása. Az Országos Ifjúsági Kupa mérkőzések alapján az ország ifjúsági csapatai közötti sorrend megállapítása, az ifjúsági nemzeti bajnokság helyett, a sportegyesületi nevelő munka színvonalának felmérése.”

A 60-as években hatalmas népszerűségnek örvendett mind az OIK, mind az MNK. A kupában való szereplés NB-s egyesületek számára kötelező volt és számos megyei bajnokságban szereplő csapat is elindult. Megyei előselejtezők és döntők után lehetett eljutni férfi és női vonalon 1-1 csapatnak az országos selejtező sorozatba.

Az 1971-es MNK versenykiírás az alábbiak szerint fogalmazza meg a kupasorozat célját:

„Az MNK célja az, hogy minden NB- és megyei I. és II. osztályú csapatnak további játéklehetőséget nyújtson, ezzel emelje a sportág színvonalát és hozzásegítse a résztvevő csapatokat a sportág népszerűsítéséhez.”

Magyar Népköztársaság Kupa, Magyar Kupa női győztesei

Magyar Népköztársaság Kupa, Magyar Kupa férfi győztesei

MNK 1970. évi kiírása

MNK 1970. évi megyei selejtezőinek lebonyolítása

OIK 1976. évi megyei selejtezők kiírása

Forrás:

  • mksz.hu
  • kezitortenelem.hu
  • saját gyűjtés
Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
október 2024
hKscpsv
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31    
« szept   nov »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Archívum