Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség

bacshandball.hu

Játékvezetők évközi felmérése

Kiskunfélegyházán rendezték hétfőn a Bács-Kiskun és Csongrád megyei játékvezetők évközi fizikai felmérését. Az ingafutás teszten a két megyéből 74 játékvezető vett részt. A felmérésen minden NB-s minősítésű játékvezető sikeresen teljesítette az előírt távot. A követelményrendszerében meghatározott feltételek alapján a játékvezetőknek a héten elméleti és videotesztet is teljesíteniük kell.

Élen a Mizse KC – hétvégi eredmények

Szombati győzelmének köszönhetően a tabella élére ugrott a Mizse KC, idegenben nyert a Kecskemtéti TE, a többi NB-s csapatunk közül azonban csak a Kalocsai KC tudott diadalmaskodni, a többiek pont nélkül hagyták el a pályát, míg a megyei férfi és női bajnokságban papírforma eredmények születtek.

Tovább olvasom

Rangadó Baján – hétvégi műsor

Múlt héten az éllovasokkal játszottak a megyei férfi NB I/B-s csapataink, most a sereghajtókkal meccselnek. A Szegedet fogadja a Kecskeméti NKSE, megyei rangadót rendeznek a férfi NB II dél-nyugati csoportjában, Majsa – Halas szomszédvári derbi a megyei női bajnokságban – többek között ez vár ránk a hétvégén.

Tovább olvasom

Idegenben nyert a KTE és a Mizse KC – hétvégi eredmények

A Mizse KC a listavezetőt, a Kecskeméti TE a másodikat verte idegenben, Orosházán hagyta pontokat a Kecskeméti NKSE az NB I/B-ben, megszerezték első győzelmüket a bácsalmási hölgyek, sima hazai siker a megyei derbin az NB II-ben, a megyei férfi és női bajnokság rangadóján sem bírtak egymással a felek – címszavakban a hétvége eseményei.

Tovább olvasom

Megyei derbi az NB II-ben – hétvégi műsor

A Mizse KC listavezetőhöz, a KTE a másodikhoz utazik a férfi NB I/B-ben, a nőknél a KNKSE ismét Orosházán meccsel, Baja – Kiskőrös derbi az NB II-ben, kézilabda-maraton Kelebián és Kiskunhalason – többek között ez vár ránk a hétvégén.

Tovább olvasom

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár

augusztus 2026
hKscpsv
      1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31       
« júl   szept »

facebook.com/bacshandball

mksz.hu

Archívum