A sportág, és vele együtt a játékvezetők hihetetlen fejlődésen mentek keresztül. Megyénkből indulva számos első osztályú és nemzetközi játékvezető ért el sikereket a sportág ezen szegmensében. Ha a megyei játékvezetésről kívánunk megemlékezni, egyértelműen kiemelkedik Klúcsó Jenő és Lekrinszki Tivadar, akik Kiskunhalasról indulva pályafutásuk legnagyobb sikereként a Sydney Olimpián képviselték Magyarországot a sípmesterek között. Az indulásról és élményeikről a csipke fővárosában, lakóhelyükön, Kiskunhalason beszélgettünk. Tovább olvasom
Nagy öröm számunkra, hogy útjára induló Emléktár című tematikus műsorunkban korábbi, megyénk területén lejátszott kézilabda mérkőzések felvételei közül oszthatunk meg Önökkel néhányat. Célunk ezzel a kezdeményezéssel, hogy a korábban megkezdett emlékgyűjtés során felkutatott mágnesszalagos emlékeket digitalizált formában, a jelenkor médiacsatornáin közkinccsé tegyük.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság
(a továbbiakban: EMMI) által a látvány-csapatsportági szakszövetségek
részére megküldött információk nyomán,
a következők szerint tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket:
A mai napon debütáló sorozatunkkal célunk olyan a megye kézilabdás múltját bemutató levéltári és személyes dokumentumok, iratok bemutatása, melyeket eddig nem osztottunk meg olvasóinkkal. Az első részben egészen 1985-ig kalandozunk vissza, amikor Tüske János elnöksége alatt a kor lehetőségeit kihasználva a megyében működő egyesületek, sportvezetők részére saját készítésű összefoglalókat indítottak Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Híradó elnevezéssel, negyedéves rendszerességgel.
Ha pályafutását nézzük, viszonylag rövid ideig kézilabdázott Kecskeméten. A családhoz, ahogy ideje engedi, mindig hazajön, és a szabadságát mai napig Kecskeméten tudja igazán felhőtlenül eltölteni. A Bács-Kiskunból a válogatottig sorozatunk második bemutatottja nem más, mint Kontra Zsolt, akinek neve mai napig egy a tatabányai kézilabdával. Ha Kecskemétről kérdezik, akkor gyermekkora évei és családja mellett egyértelműen nevelőedzője, Czagány Károly, és a tőle kapott útravaló jut eszébe.
Sopron, Kecskemét, Székesfehérvár vagy Tatabánya?