bacshandball.hu

Bácsalmási győzelem a megyei rangadón – hétvégi eredmények

Ötven százalékos eredménnyel zárták a hétvégét NB I/B-s csapataink, csak a Bácsalmás tudott nyerni az NB II-ben, fonots győzelmet aratott idegenben a Gézengúz UKC, kialakult a megyei női bajnokság felső- és alsóházának mezőnye – címszavakban ezek voltak a hétvége eseményei.

A férfi NB I/B keleti csoportjában a KTE-Piroska szörp pénteken este fogadta a DEAC csapatát. Viszonylag gyorsan lépéselőnybe került a kecskeméti csapat, az ötödik percben már három gól volt az előnyük. A vendégek azonban nem adták könnyen a bőrüket, folyamatosan tartották a lépést a hazaiakkal. A félidőben hárommal ment a KTE. A fordulás után gyorsan öt gólra növelte előnyét Bencze József alakulata, ám a cívisvárosiaknak erre is volt válaszuk: a második játékrész közepén egy gólra tudtak zárkózni. Tíz perccel a meccs vége előtt csak kettővel vezetett a Kecskemét, a hajrát azonban a bomba formában játszó Berkes Gergő vezényletével simán hozták a Hírös Harcosok, akik végül hatgólos győzelmet arattak. A Mizse KC is hazai pályán játszott, ők a dobogóra törő Mezőkövesdet fogadták. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, a szünetben két gólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Fordulás után két gyors góllal már néggyel vezetett a Mizse, ekkor azonban egy 9 perces gólcsend következett a hazaiaknál, így a borsodiak egyenlíteni tudtak. Vancsics találata törte meg a jeget, innentől fej-fej mellett haladtak a felek. A 21-21-es végeredmény két és fél perccel a meccs vége előtt kialakult, és bár a véghajrában mindkét együttes előtt megvolt a győzelem megszerzésének lehetősége, végül igazságosnak mondható döntetlen született. Igen tartalékosan, gyakorlatilag csere nélkül volt kénytelen pályára lépni a GBB ZRT Kecskeméti NKSE a női NB I/B-ben, akik az Orosházát fogadták. Az előjelek nem a kecskeméti lányok mellett voltak, ennek ellenére a találkozó elején a hazaiak tudtak négy gólos előnyt szerezni. Az első félidő közepén aztán több bosszantó technikai hiba csúszott a kecskeméti lányok játékába, így az Orosháza visszajött a meccsbe,  mi több, a félidőben már ők vezettek eggyel. Térfélcsere után kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés, egyik csapat sem tudott jelentősebb előnybe kerülni egészen a meccs hajrájáig.  Ekkor a vendégek háromgólos előnyt harcoltak ki, de a kecskemétiek hősies hajrát nyitottak. Az utolsó támadásban az egyenlítésért mehettek, ahol időntúli szabaddobáshoz jutottak, Pap Ágota lövése azonban a kapufán csattant, így centiken múlott, de elmaradt a hazaiak pontszerzése.

A férfi NB II dél-nyugati csoportjában a mély hullámvölgyben lévő Kiskőrös KSK az éremért küzdő Mecseknádasdot fogadta. Az első félidőben állva hagyta a vendégcsapat a kőrösieket, akik harminc perc alatt mindössze hatszor voltak képesek bevenni az ellenfél hálóját. Fordulás után némileg összeszedettebb lett a hazaiak játéka, ám az első félidőben összeszedett tetemes hátrányukat nem volt esélyük ledolgozni.  Szintén hazai pályán játszott a Kiskunhalas UKSC, ők az éllovas Nagykanizsát fogadták. Jól tartotta magát a halasi alakulat az első etapban, a Tungsram SE nem tudott jelentősebb előnyt kicsiholni. A második félidőben aztán az esélyesebb zalaiak lépést váltottak és magabiztos győzelemmel vitték el a pontokat.  Sajnos megszakadt a Bajai KSE tavaszi jó sorozata,  a Holler UFC otthonában szenvedtek négygólos vereséget, bár a szünetben még döntetlen volt az állás. Esélyesként utazott a Satelit SE-heza Kalocsai KC, ám meglepő módon pont nélkül tértek haza. A több kulcsemberét is nélkülöző kalocsai csapat mélyen tudása alatt játszva 30 perc után már kétgólos hátrányban volt, és a folytatásban sem tudtak felnőni a feladathoz, 25-22-re a Satelit SE nyert. A dél-keleti csoportban a Kiskunmajsai KC is a listavezetővel meccselt, ők idegenben léptek pályára a Törökszentmiklósi Székács pályáján. A találkozó sajnos nem hozott meglepetést, a miklósiak nagyon simán húzták be a meccset. A női dél-keleti csoportjában megyei rangadót rendeztek: a Kecskeméti NKSE U22-es csapata a Bácsalmási PVSE-t fogadta. Ahogyan azt közvetítésünkben is láthatták, az első percek tapogatózó játéka után a bácsalmásiak  kerültek öt gólos előnybe, de a hazaiaknak volt válaszuk. A szünetig egyre zárkózottak, fordulás után pedig egyenlíteni is tudtak. A vezetést azonban nem tudta átvenni a Kecskemét, mi több a Bácsalmás összekapta játékát és egy nagy rohammal 8 gólos előnybe kerültek. A meccs hajrájában megismételte első félidei jó teljesítményét a fiatal hazai csapat, azonban ezt a hátrányukat már nem tudták ledolgozni és a  bácsalmásiak végül megérdemeltem vitték el a pontokat.
A megyei férfi bajnokságban a legjobb négybe kerülésért folyó küzdelemben a kalocsai Gézengúzok a nagy csatában tudtak nyerni Soltvadkerten, míg a KTE U22-es csapata a várakozásoknak megfelelően könnyedén múlta felül a Tiszaalpárt. A nőknél is két mérkőzést játszottak. A Mizse KC hazai pályán, a Nemesnádudvar idegenben tudott nyerni,  ezzel eldőlt, hogy a női bajnokság felsőházába első helyen a Nemesnádudvar, másodikként a Mizse KC, harmadik helyen a Kalocsa, negyedikként pedig a Kiskőrös kvalifikálta magát. A kiskőrösiek azonban jelezték hogy nem tudják vállalni a felsőházi indulást, így várhatóan az ötödik helyezett Miklós KC csatlakozik majd ehhez a mezőnyhöz.

Eredmények:

NB I/B férfi felnőtt-Kelet

KTE-Piroska szörp – DEAC NK KFT 25 – 19
Mizse KC – Mezőkövesdi KC 21 – 21

NB I/B női felnőtt-Kelet

GBB ZRT Kecskeméti NKSE – Oxxo Energy Orosházi NKC 26 – 27

NB II férfi-Dél-nyugat

Kiskőrösi KS Kft – Expressz Zálog Mnádasd 19 – 29
Kiskunhalas UKSC – Tungsram SE 26 – 37
Satelit SE – Kalocsai KC 25 – 22
Holler UnFC – Bajai KSE 24 – 20

NB II férfi-Dél-kelet

Törökszentmiklósi Székács – Kiskunmajsai KC 33 – 19

NB II női-Dél-kelet

Kecskeméti NKSE U22 – Bácsalmási PVSE 27 – 30

Bács-Kiskun megyei férfi I. osztály

Kecskeméti TE U22 – Tiszaalpári SE 51 – 19
STE-Bs Plastic – Gézengúz UKC 22 – 25

Bács-Kiskun megyei női I. osztály

Mizse KC – Kiskunhalas UKSC 31 – 21
Kiskunmajsai KC – Nemesnádudvari NKSZE 33 – 37

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
április 2021
hKscpsv
    1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30   
« márc   máj »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Magazin rendelés
Archívum