Tisztelt Szurkolók!
Ismét eltelt egy bajnoki év és elérkeztünk a megyei bajnokság zárásához! A 2022. május 14-15-én Kiskunhalason megrendezésre kerülő Megyei Négyes döntővel kapcsolatban szeretnénk hasznos információkkal szolgálni az eseményére érkező szurkolóknak! Tovább olvasom
Minden csapat erre a hétvégére várt a megyei bajnokságban a szeptemberi indulás óta. Bár az esemény helyszíne csak március végén vált véglegessé, annyi biztos a megyei kézilabdázás kiemelt hétvégéjét lehet ismét megrendezni két év kihagyás után. Az eredményeket figyelembe véve, nem igen lehetne izgalmasabb az utolsó alapszakasz hétvége, hiszen a férfi bajnokságban lejátszódó mérkőzések még markánsan befolyásolják a négyes döntő szereplőit. Az utolsó fordulóra kanyarodva nézzük a szereplőket!
A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség Játékvezetői Bizottsága alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít!
Várjuk minden jelenlegi vagy korábbi kézilabdázó, vagy a sportágat kedvelő jelentkezését, akik a jövőben játékvezetőként szeretnének a mérkőzéseken közreműködni.
A képzés célja a megyében egyre több működő játékvezető képzése, kiemelten a fiatalok bekapcsolása a rendszerbe. A tanfolyam az MKSZ JAB által elfogadott tematika alapján 44 órás elméleti és 5 órás gyakorlati képzésből, konzultációkból áll, tapasztalt játékvezetők közreműködésével.
Az őszi szezon a végéhez közeledik. A korábbi nagyszámú mérkőzésszám után már „csak” 20 mérkőzés zajlott le a 49. héten. Az előző héthez képest most az ifjúsági korosztálytól kezdjük az eredmények bemutatását. Van is mit, hiszen rögtön az első esetében elírást vélhetünk felfedezni, de nem elírás. A Kecskeméti TE – PLER ifjúsági mérkőzés hatvan perce alatt összesen 92 gól! született. Nincs összehasonlítási alapunk, de igencsak rekord gyanús. Szoros mérkőzésen hagyta Hajdúnánáson a két pontot a Kecskeméti NKSE, de a KIKI Sportnak sem sok babér termett. A harmad osztály már több győzelmet hozott, hiszen a Kiskőrös szoros meccsen múlta felül a Dunaföldvárt, a Kecskeméti TE magabiztosan a Tökölt, a Kiskunhalas a közel 50 gólt lőve Csongrádot, a Kiskunmajsa idegenben a Köröstarcsát, a Soltvadkert pedig 55-öt lőve a Szarvast. Egyedül a tartalékos Kalocsa játszott döntetlent a Nagyatád ellen. Serdülő korosztályban a Kecskeméti TE magára talállt és egy góllal tudott győzni a jó erőkből álló PLER ellen, a Kiskunhalasnak, a KIKI-nek és a Kiskunmajsának nem sikerült a győzelem. A Mizse KC 77 gólos mérkőzésen, míg a Soltvadkert 52 gólt lőve tudott győzni. Tovább olvasom
A 48. hetében is még nagy üzem volt az utánpótlás bajnokságokban. 6 korosztályban összesen 63 mérkőzésen léptek pályára megyénk utánpótlás csapatai. Bár eredmény nélkül számítják az U11-es korosztály eseményeit kijelenthetjük, hogy a talán legfiatalabb megyei UP egyesület címét viselő Harta KC, fiatal kora ellenére remek bázist alakított ki. Eredményeiről a 2021/2022-es bajnoki szezonban csak annyit kell mondani, hogy mind az U12, mind az U11-es leány csapatuk „veretlenül” abszolválta az őszi időszakot. Az U13-asok között már van eredményszámítás, ami számszerűen mutatja be a néha kicsit árnyalt képet. Árnyaltan, hiszen az eredmények mögött nem feltétlenül látjuk, hogy éppen hány fővel álltak ki a csapatok, vagy milyen megbetegedéssekkel kellett megküzdeni a csapatoknak. Tovább olvasom