Bács-Kiskun Megye Kézilabdázásáért kitüntetés – Rátai Róbertné

A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség folytatva a hagyományokat 2022-ben két személynek adományozott kitüntetést, a megye kézilabdázásáért tett eredményeik alapján. 2022-ben a Megyei Négyes Döntő keretében Kiskunhalason ezt a kitüntetést Rátai Róbertné vehette át! Ebből az alkalomból egy korábban vele készült beszélgetéssel mutatjuk be életútját!

Rátai Róbertné – Hírös Kézilabda Históriák – 2019

– Eléggé kacskaringós volt az út, ahogy te Jánoshalmára kerültél. Kérlek, mesélj nekünk erről!
– Gyermekkoromat egy Mátészalka melletti kis faluban töltöttem. Édesapám agronómus volt, így később a Budapest melletti Sóskútra költöztünk. Az általános iskolát már Budapesten végeztem, majd hetedikes lehettem, amikor édesapámnak egy TSZ elnöki állást ajánlottak fel Jánoshalmán. Azt hittem, szétdurran az agyam, egyáltalán nem akartam idejönni. A nagyszüleim segítségével a nyolcadik osztályt még Budapesten járhattam ki, majd ezután költöztem Jánoshalmára. A gimnázium első két évében Kiskunhalasra, a Szilády Gimnáziumba jártam.– Akkor te is Horváth István tanár úrnál ismerkedtél meg a kézilabdával?
– Mikor Piko év elején elkezdte összeszedni a kézilabdacsapatot, akkor még nagyon rossz lelki állapotban voltam a költözés és környezetváltozás miatt. Harcban álltam a világgal, így minden lehetőséget elutasítottam. Két év halasi tanulmányokat követően Jánoshalmára kerültem, hiszen akkor már elindult ott is a gimnázium. Ott Nagy Lukács hasonlón kezdte el összeszedni a lányokat kézilabdázni, mint Piko. Körülbelül húsz lányt választott ki az iskolában és mutatott nekünk egy kézilabdát. Megkérdezte, hogy tudjuk-e azt, hogy ez mi. Persze tudtuk. A következő kérdése az volt, hogy szeretnénk-e kézilabdázni, amire szinte mindenki azt válaszolta, hogy nem. Tanár úr viszont jó értelemben elmondta és ránk kényszerítette a sportág szépségeit. Annyira megszerettük egymást a lányokkal, hogy egy nagyon jó közösség épült ki a csapatban.
– Nem sokkal később nagyon fiatalon meghalt Nagy Lukács. Hogyan éltétek meg ezt az időszakot?
– Máig tisztán emlékszem ezekre a napokra. Lukács agyvérzést kapott 29 évesen, és kórházba került. A csapatból elmentünk meglátogatni őt, még a műtét előtt. Engem, mint a társaságból legidősebb lányt elmenetelünk közben visszahívott, és azt mondta: „Amíg vissza nem megyek, odaadom neked a szertárkulcsot. Nem kell edzeni, de tartsd együtt a lányokat!” Másnap reggel a műtőasztalon meghalt. Hihetetlen fájdalmat éltünk át akkor. Ott álltam 19 évesen szertárkulccsal a kezemben, és azzal a kéréssel, hogy tartsam egybe a lányokat. Én nem éreztem magamban az erőt, de a lányok meggyőztek, hogy csináljam, amit kért tőlem. Bár kisebb-nagyobb kihagyások voltak ebben, de lassan ötven éve hogy rám bízta azt a bizonyos kulcsot.
– Hihetetlen a kitartásod. Azóta pedig máig a jánoshalmi kézilabdáért dolgozol.
– Nagyon sokat köszönhettem Lukácsnak. Azzal, hogy ott akkor átadta nekem a kulcsot, megváltozott az életem. Talán ennek köszönhetően lettem ilyen kitartó. Már nagyon szeretnék nyugdíjba vonulni a kézilabdából, de sajnos az eddigi összes próbálkozásom kudarcba fulladt. Állandóan kerestem azokat, akiknek át tudnám adni, de egyszer meg is kaptam, hogy mi ezt nem tudnánk csinálni. Valóban az életem része lett a kézilabda, minden szépségével és nehézségével együtt. Jelenleg még van egy kis csoportom, akiknek tartok edzéseket. Nagyon szeretem őket,
és próbálom elültetni bennünk a kézilabda szeretetét.
– Nagyon jó egészséget kívánunk!