bacshandball.hu

UP hírek – 49. hét

Az őszi szezon a végéhez közeledik. A korábbi nagyszámú mérkőzésszám után már “csak” 20 mérkőzés zajlott le a 49. héten. Az előző héthez képest most az ifjúsági korosztálytól kezdjük az eredmények bemutatását. Van is mit, hiszen rögtön az első esetében elírást vélhetünk felfedezni, de nem elírás. A Kecskeméti TE – PLER ifjúsági mérkőzés hatvan perce alatt összesen 92 gól! született. Nincs összehasonlítási alapunk, de igencsak rekord gyanús. Szoros mérkőzésen hagyta Hajdúnánáson a két pontot a Kecskeméti NKSE, de a KIKI Sportnak sem sok babér termett. A harmad osztály már több győzelmet hozott, hiszen a Kiskőrös  szoros meccsen múlta felül a Dunaföldvárt, a Kecskeméti TE magabiztosan a Tökölt, a Kiskunhalas a közel 50 gólt lőve Csongrádot, a Kiskunmajsa idegenben a Köröstarcsát, a Soltvadkert pedig 55-öt lőve a Szarvast. Egyedül a tartalékos Kalocsa játszott döntetlent a Nagyatád ellen. Serdülő korosztályban a Kecskeméti TE magára talállt és egy góllal tudott győzni a jó erőkből álló PLER ellen, a Kiskunhalasnak, a KIKI-nek és a Kiskunmajsának nem sikerült a győzelem. A Mizse KC 77 gólos mérkőzésen, míg a Soltvadkert 52 gólt lőve tudott győzni. U16 volt ezen a héten a legfiatalabb korosztály ahol mérkőzést rendeztek, a Kiskunhalas idegenben, míg a Kiskőrös hazai pályán szerezte meg a két pontot. A korosztály Kecskemét – Kalocsa lokálderbijén a Kecskeméti Sportiskola hagyta el győztesen a parkettet. Ezek történtek címszavakban az elmúlt héten megyénk utánpótlás csapatainak háza táján. Nézzük az eredményeket.

Kiskőrös KSK III. osztály ifjúsági csapata

 

Férfi Ifjúsági I. osztály
2021.12.08. Kecskeméti TE – PLER 39:53

Női Ifjúsági I. osztály
2021.12.08. Hajdúnánás SK – Kecskeméti NKSE 25:24

Férfi Ifjúsági II. osztály
2021.12.11. Pénzügyőr SE – KIKI SKFT 43:28

Férfi Ifjúsági III. osztály
2021.12.07. Kiskőrösi KS Kft – Holler UnFC 27:26
2021.12.11. Kecskeméti TE – VSK Tököl 31:18
2021.12.11. Kiskunhalas UKSC – Tigrisek Csongrádi KSE 48:27
2021.12.11. Köröstarcsai KSK – Kiskunmajsai KC 27:34
2021.12.11. Rinyamenti KC SE – Kalocsai KC 35:35
2021.12.11. HC Szarvas – Soltvadkerti KUSE 22:55

Fiú Serdülő I. osztály
2021.12.08. Kecskeméti TE – PLER 33:32

Fiú Serdülő II. osztály
2021.12.11. Veresegyház VSK – Kiskunhalas UKSC 40:25
2021.12.12. Tempo KSE – KIKI SKFT 31:26

Fiú Serdülő III. osztály
2021.12.07. Túrkevei VSE– Kiskunmajsai KC 27:22
2021.12.08. Dunaharaszti MTK – Mizse KC 38:39
2021.12.10. Mezőtúri AFC – Soltvadkerti KUSE 36:52

Leány Serdülő III. osztály
2021.12.08. KIKI SKFT – Bácsalmási PVSE 30:13
2021.12.10. KIKI SKFT – Kiskunmajsai KC 27:23

Fiú U16 II. osztály
2021.12.09. Kiskőrösi KS Kft – Körte HVSE 26:24
2021.12.10. Kecskeméti Sportiskola – Gézengúz UKC 36:22
2021.12.11. Veresegyház VSK – Kiskunhalas UKSC 21:27

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
augusztus 2022
hKscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31     
« júl   szept »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Magazin rendelés
Archívum