A 48. hetében is még nagy üzem volt az utánpótlás bajnokságokban. 6 korosztályban összesen 63 mérkőzésen léptek pályára megyénk utánpótlás csapatai. Bár eredmény nélkül számítják az U11-es korosztály eseményeit kijelenthetjük, hogy a talán legfiatalabb megyei UP egyesület címét viselő Harta KC, fiatal kora ellenére remek bázist alakított ki. Eredményeiről a 2021/2022-es bajnoki szezonban csak annyit kell mondani, hogy mind az U12, mind az U11-es leány csapatuk „veretlenül” abszolválta az őszi időszakot. Az U13-asok között már van eredményszámítás, ami számszerűen mutatja be a néha kicsit árnyalt képet. Árnyaltan, hiszen az eredmények mögött nem feltétlenül látjuk, hogy éppen hány fővel álltak ki a csapatok, vagy milyen megbetegedéssekkel kellett megküzdeni a csapatoknak. Mindezt azért írjuk le, mert sajnos ilyen hatások is érik a csapatokat az elmúlt hetekben. Ennek ellenére a Kecskeméti Sportiskola remek hetet zárt, hiszen két mérkőzést is sikerült nagy aránnyal nyerniük a lányok mezőnyében. Ha maradunk még ennél a korosztálynál akkor a Kiskőrös-Kiskunhalas-Gézengúz szoros mérkőzéseket játszott a fordulóban, és nem sokon múlt egy-egy dupla győzelem. A fiúk hasonló korosztályában a Kesi szintén meg tudta nyerni mind a két mérkőzését és a Kiskunfélegyházi HTK is győztesen hagyta el a pályát a Gézengúz 1-es csapata ellen. Az U15-ös korosztály kecskeméti lokálderbijét a Kecskeméti NKSE nyerte meg, de nem szégyenkezhet a Kiskunhalas és a Kalocsa korosztályos csapata sem a hétvégét követően. Az ifjúságiak mezőnyében a III. osztályú küzdelmekben a Kiskunmajsa – Kiskőrös találkozók mindig kiemelt figyelmet kapnak. Nem hiába, hiszen a két város női csapatai rászolgálnak arra hogy figyeljünk a mérkőzéseikre. Most a Kiskunmajsa örülhetett, egy góllal tudtak győzni. A Kunszentmiklós már második győzelmét húzta be, most a Malév SC ellen bizonyultak jobbnak, míg a Kiskunhalas a Csongrádot győzte le. A fiúk mezőnyében a Kalocsa és a Soltvadkert magabiztosan győzött, a Mizse KC döntetlent ért a jó erőkből álló Pénzügyőr ellen, míg a Kecskeméti TE Csepelen hagyta a két pontot. Ezek az események történtek címszavakban a 48. héten, nézzük az eredményeket.
Harta KC – Leány U12-es csapata
Férfi Ifjúsági I. osztály
2021.12.05. Csepel DSE – Kecskeméti TE 34:33
Férfi Ifjúsági II. osztály
2021.12.05. KIKI SKFT – Balmazújvárosi KK 28:45
2021.12.05. Mizse KC – Pénzügyőr SE 33:33
Férfi Ifjúsági III. osztály
2021.12.04. Kalocsai KC – MK Pelikán Siklós KC 46:24
2021.12.04. Cunder TU Kézisuli – Kecskeméti TE 34:29
2021.12.05. Soltvadkerti KUSE – DALA Szeged 33:20
Női Ifjúsági III. osztály
2021.12.03. Kiskunhalas UKSC – Tigrisek Csongrádi KSE 30:28
2021.12.03. Kiskunmajsai KC – Kiskőrösi NKSZSE 26:25
2021.12.04. Miklós KC – Malév SC 26:24
2021.12.05. Csorvási SK – Bácsalmási PVSE 34:15
Fiú Serdülő I. osztály
2021.12.02. Balmazújvárosi KK – Kecskeméti TE 33:25
Fiú Serdülő II. osztály
2021.12.02. Kiskunhalas UKSC – Tempo KSE 32:33
2021.12.04. KIKI SKFT – Egri VSI 25:39
Fiú Serdülő III. osztály
2021.12.01. Kiskunmajsai KC – Pick Szeged 23:42
2021.12.01. Soltvadkerti KUSE – Békéscsabai BDSK 40:22
Leány Serdülő III. osztály
2021.12.02. Székács KE – Bácsalmási PVSE 22:10
2021.12.04. Kiskunhalas UKSC – KIKI SKFT 25:18
Fiú U16 II. osztály
2021.11.30. Gézengúz UKC – Kiskunhalas UKSC 31:36
2021.12.03. Körte HVSE – Kecskeméti Sportiskola 29:25
Fiú U15 I. osztály
2021.12.04. Ceglédi KKSE – Kecskeméti Sportiskola 31:26
2021.12.04. Kecskeméti Sportiskola – Egri VSI 41:16
Leány U15 Terület
2021.12.04. Bugyi SE – Kecskeméti NKSE 19:26
2021.12.04. Inárcs-Örkény KCE – Kecskeméti Sportiskola 8:32
2021.12.04. Mizse KC – Üllői VKSK 10:14
2021.12.04. Kecskeméti NKSE – Kecskeméti Sportiskola 19:16
2021.12.04. Dunavarsány TE – Mizse KC 20:14
2021.12.05. Gézengúz UKC – Tompa SE 34:5
2021.12.05. Kiskunhalas UKSC – Gézengúz UKC 19:24
2021.12.05. Tompa SE – Tisza Volán SC 14:24
2021.12.05. PC Trade SZNKE – Kiskunhalas UKSC 33:20
Fiú U13
2021.12.05. Gézengúz UKC 1 – Kiskunfélegyházi HTK 9:14
2021.12.05. PSN ZRT – Kecskeméti Sportiskola-1 15:32
2021.12.05. Gézengúz UKC 2 – Kiskunfélegyházi HTK 26:8
2021.12.05. Gézengúz UKC 1 – Kecskeméti Sportiskola-1 8:35
2021.12.05. PSN ZRT – Gézengúz UKC 2 15:23
Leány U13
2021.12.04. Kecskeméti Sportiskola – Aranyszarvas SE 29:9
2021.12.04. Kecskeméti Sportiskola – Abonyi KC 26:16
2021.12.04. Kiskőrösi NKSZSE – Nemesnádudvari NKSZE 24:5
2021.12.04. Kiskunhalas UKSC – Gézengúz UKC 10:9
2021.12.04. Nemesnádudvari NKSZE – Bácsbokodi NKSE 8:14
2021.12.04. Kiskőrösi NKSZSE – Gézengúz UKC 7:15
2021.12.04. Kiskunhalas UKSC – Bácsbokodi NKSE 30:8
2021.12.05. Tigrisek Csongrádi KSE – Mizse KC 26:3
2021.12.05. Mizse KC – Holler UNFC 12:4
Fiú U11
2021.12.04. Ceglédi KKSE – Gézengúz UKC
2021.12.04. Dabas KC VSE – Kiskunhalas UKSC
2021.12.04. Dabas KC VSE – Gézengúz UKC
2021.12.04. Kiskunhalas UKSC – Ceglédi KKSE
2021.12.04. Kecskeméti Sportiskola – FIAI SE
2021.12.04. Rácalmás SE – Kiskőrösi KS Kft
2021.12.04. Holler UNFC – Kecskeméti Sportiskola
2021.12.04. FIAI SE – Kiskőrösi KS Kft
Leány U11
2021.12.04. Kecskeméti Sportiskola – Tisza Volán SC 2
2021.12.04. Kiskőrösi NKSZSE – Hódmezővásárhelyi LKC
2021.12.04. Kecskeméti Sportiskola – Kiskőrösi NKSZSE
2021.12.04. K. Szeged SE – Bócsai BLSE
2021.12.04. Bócsai BLSE – Makói KC
2021.12.04. Gézengúz UKC – Tamási KC
2021.12.04. Gézengúz UKC – Kozármisleny SE
2021.12.05. FIAI ISE – Nova Kézisuli
2021.12.05. Ferencvárosi TC II – FIAI SE
2021.12.05. Harta KC – Kozármisleny SE
2021.12.05. Szekszárdi FGKC – Harta KC