Az őszi szezon a végéhez közeledik. A korábbi nagyszámú mérkőzésszám után már „csak” 20 mérkőzés zajlott le a 49. héten. Az előző héthez képest most az ifjúsági korosztálytól kezdjük az eredmények bemutatását. Van is mit, hiszen rögtön az első esetében elírást vélhetünk felfedezni, de nem elírás. A Kecskeméti TE – PLER ifjúsági mérkőzés hatvan perce alatt összesen 92 gól! született. Nincs összehasonlítási alapunk, de igencsak rekord gyanús. Szoros mérkőzésen hagyta Hajdúnánáson a két pontot a Kecskeméti NKSE, de a KIKI Sportnak sem sok babér termett. A harmad osztály már több győzelmet hozott, hiszen a Kiskőrös szoros meccsen múlta felül a Dunaföldvárt, a Kecskeméti TE magabiztosan a Tökölt, a Kiskunhalas a közel 50 gólt lőve Csongrádot, a Kiskunmajsa idegenben a Köröstarcsát, a Soltvadkert pedig 55-öt lőve a Szarvast. Egyedül a tartalékos Kalocsa játszott döntetlent a Nagyatád ellen. Serdülő korosztályban a Kecskeméti TE magára talállt és egy góllal tudott győzni a jó erőkből álló PLER ellen, a Kiskunhalasnak, a KIKI-nek és a Kiskunmajsának nem sikerült a győzelem. A Mizse KC 77 gólos mérkőzésen, míg a Soltvadkert 52 gólt lőve tudott győzni. Tovább olvasom
A 48. hetében is még nagy üzem volt az utánpótlás bajnokságokban. 6 korosztályban összesen 63 mérkőzésen léptek pályára megyénk utánpótlás csapatai. Bár eredmény nélkül számítják az U11-es korosztály eseményeit kijelenthetjük, hogy a talán legfiatalabb megyei UP egyesület címét viselő Harta KC, fiatal kora ellenére remek bázist alakított ki. Eredményeiről a 2021/2022-es bajnoki szezonban csak annyit kell mondani, hogy mind az U12, mind az U11-es leány csapatuk „veretlenül” abszolválta az őszi időszakot. Az U13-asok között már van eredményszámítás, ami számszerűen mutatja be a néha kicsit árnyalt képet. Árnyaltan, hiszen az eredmények mögött nem feltétlenül látjuk, hogy éppen hány fővel álltak ki a csapatok, vagy milyen megbetegedéssekkel kellett megküzdeni a csapatoknak.
7 korosztályban szerepeltek megyénk csapatai az elmúlt héten, ahol összesen 79 mérkőzést játszottak le. Az U10-es korosztály jelenleg a legkisebb, ahol a 2021/2022-es szezonban már elindultak a bajnoki küzdelmek, leány és fiú vonalon is számos megyei csapat vett részt ezeken a rendezvényeken, de kezdjük a nagyobbaktól. Egy igen hosszú sorozatot sikerült lezárnia a Kecskeméti TE serdülő és ifjúsági csapatának, akik a nagy rivális Dabas ellen tudtak győzedelmeskedni. Az ifjúsági másodosztályban a Mizse és a KIKI is nagyarányú vereséget szenvedett, de a harmad osztályban már több csapat is eredményes tudott lenni. A megyei rangadók közül a Kiskunhalas a Hercegszántót, míg a Kiskőröst a Kalocsa múlta felül. A Soltvadkert „csak” 19 góllal győzött, de a Kecskeméti TE erre is rátett egyet, ők 20-al múlták felül a Bugyi SE-t. A Kiskunmajsai fiúknak nem sikerült elérni az 50 gólt, 46-t lőttek a Kondorosi 29 fölé. Hamár Kiskunmajsa akkor a hölgyek Újkígyóson hagyták a pontokat , míg a Miklós KC megszerezte első győzelmét a Mizse KC ellen. A serdülők között már említettük, hogy a KTE ismét győzött a Dabas ellen egy igen szoros mérkőzésen 1 góllal. A Kecskeméti NKSE 2 góllal múlta felül a budapesti Tempo KSE-t. A Kiskőrösi NKSZSE fontos mérkőzést nyert meg idegenben. Az Izsákot tudták legyőzni amivel tapadnak az élmezőnyhöz. Az alsóbb korosztályokba remek eredmények születtek azonban kiemelendő, hogy az U12-es leány mezőnyben a Harta KC csapata veretlenül fejezte be az őszi szezont. Lassan minden korosztályban befejeződnek az első szakasz küzdelmei, nézzük a csapatok eredményeit.
A csapatokat sújtó betegségek és nehézségek ellenére ismét egy sok utánpótlás mérkőzést hozó hetet hagytak maguk mögött megyénk utánpótlás csapatai, akik összesen 71 alkalommal léptek pályára. A korosztályokat tekintve, ifjúsági, serdülő, U16,U15,U13 és U11 korosztályokban rendeztek mérkőzéseket. Ifjúsági csapatok tekintetében csak a harmad osztályban termett babér, ahol a Kecskeméti TE-nek Diósdon, a Kiskőrösnek Baján, a Kiskunmajsának és a Kalocsának pedig hazai pályán sikerült győzni a férfiak között. Női vonalon a Kiskunmajsa a Csongrád vendégeként, míg a Kiskőrös – Kiskunhalas rangadóról szintén a vendégben lévő csapat győzött egy találattal. A Kecskeméti TE serdülő I. osztályban szereplő csapata hosszú veretlenségi sorozatot szakított meg a Debrecen vendégeként, a másodosztályban pedig a Kiskunhalas és a KIKI is alul maradt hazai pályán. Harmadosztályban tartja remek formáját a Mizse KC fiú csapata a Soltvadkert pedig megint majdnem 50 gólt szerzett. Leány mezőnyben győzni tudott a Bácsalmás és Kiskőrösön győzött a Nemesnádudvar. Az alacsonyabb korosztályban számos remek eredmény született, lássuk hát az összeset!
Az elmúlt héten megyénk utánpótlás csapatai 56 mérkőzésen léptek pályára hazai és vendég környezetben. Számtalan szép eredmény született, ahol az ifjúsági korosztálytól egészen U12-ig pattogott a labda megyeszerte. Továbbra sem találja a Kecskeméti TE férfi ifjúsági és serdülő csapata a győztes utat, most az Eger vitte el mind a négy pontot a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sportcsarnokából. Orosházán egy góllal kapott ki a Kecskeméti NKSE szintén az első osztályban. Megrázta a gólfát a Soltvadkert, akik 48 gólig jutottak a Hercegszántó ellen. Szoros mérkőzésen győzött a Kecskeméti TE a harmadosztályú ifjúsági bajnokságban a Dabas ellen és idegenből hozta el a két pontot a Kalocsa. A Kiskunmajsaiak hármas Szolnok elleni összecsapásából kétszer győztesen hagyták el a parkettet, hiszen a felnőtt mellett a serdülő fiúk is győzni tudtak. A Mizse KC 50 gólt lőve győzte le 37 góllal a Tökölt. U16 másodosztályban a Kecskeméti Sportiskola Békéscsabát, a Kiskunhalas a Kiskőröst győzte le, míg a Kalocsa nem bírt a Dunakeszivel. Címszavakban ez történt a 45. héten az utánpótlás csapatok háza táján. Nézzük az eredményeket. 
