A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség megalakulásának 60. évfordulója alkalmából szövetségünk három számos magazin-sorozatot adott ki, mely három kiadvány 20 éves korszakokra bontva nyújt az olvasó számára betekintést a sportág múltjába és fejlődésének egyes szakaszaiba.
A három kiadványt most Ön is megrendelheti az alábbi űrlap kitöltésével.
Mind a férfi, mind a női NB I/B-ben a tabella második helyezettje látogat Kecskemétre, Balmazújvárosban javíthat a Mizse KC, hazai pályán búcsúztatja az őszt a KIKI Sport, a Kiskunmajsa, KNKSE U22 és a Bácsalmás – többek között ez vár ránk a hétvégén.
60 éves évfordulóját ünnepelte a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség kedden az Iparkamarában. A megemlékezés mellett díjakat is átadtak azoknak, akik aktív munkájukkal, példaértékű hozzáállásukkal sokat tettek a megyei kézilabdáért.
Rangadóra utazik a KTE, a sereghajtót látja vendégül a Mizse KC, a Fradi vendége lesz a KNKSE az NB I/B-ben, Tigrisek csatája és bajai csúcstalálkozó az NB II-ben, a záróforduló jön a megyei bajnokságban – többek között ez vár ránk a hétvégén.
