bacshandball.hu

Mizsei bravúr a nyitófordulóban – hétvégi eredmények

Győzelemmel indította a szezont a Mizse KC, betliztek a kecskeméti csapatok az NB I/B-ben, simán nyert a Kiskőrös, a Kalocsa és a Kiskunmajsa az NB II-ben, nagy csatban tartotta otthon a pontokat a Kiskunhalas a megyei bajnokságban – ezek az elmúlt hétvége főbb címszavai.

Az NB I/B férfi bajnokság első fordulójában a Mizse KC otthon fogadta a tavalyi ötödik Békés csapatát. Ha csak a tavalyi tabellát vennénk alapul, akkor a vendégek számítottak volna a találkozó toronymagas esélyeseinek, a hazai alakulat azonban a nyáron jelentősen erősített. Parázs csatát láthatott a meccsre kilátogató publikum, mi sem jelzi ezt jobban, minthogy a játékvezetők 21 alkalommal adtak két perces büntetést és kétszer a piros lap is villant. Vendég találattal indult a találkozó, de a Mizse gyorsan átvette a vezetést és egy-két góllal folyamatosan tartotta előnyét – a szünetben 13-11-et mutatott az eredményjelző. Fordulás után gyorsan egalizált a Békés és a játékrész közepéig kéz-a-kézben haladtak a csapatok. A második félidő közepén egy közel öt perces gólcsend következett, mindkét oldalon kimaradt hétméteresekkel és öt kiállítással. Aztán bő három perccel a vége előtt már három volt a hazaiak előnye és bár a Békés minden energiát megmozgatott az egyenlítés érdekében, a Mizse hősiesen védekezte ki rohamaikat és otthon tartotta a pontokat. A KTE-Piroska szörp az újonc Hatvan otthonában kezdte a szezont. A kecskeméti csapat egy félidőnyi előnyt adott vendéglátóinak, a 28. percben öttel mentek a hazaiak. A második félidőben motiváltabban játszott ugyan a KTE, tíz perccel a vége előtt az egyenlítés is összejött, a de végül mégis a hazaiak örülhettek a győzelemnek. A női NB I/B keleti csoportjában a Kecskeméti NKSE esélyesként fogadhatta a Balmazújváros csapatát. Az előjelek a hazaiak számára voltak kedvezőbbek, hiszen nyáron, felkészülési meccsen 17 góllal sikerült felülmúlniuk ellenfelüket. Ennek megfelelően indult a találkozó, villámgyorsan lőtt hármat a hazai csapat viszontválasz nélkül. Az első félidőben némi kecskeméti fölény látszott, 20 percnyi játék után már öt volt a hazaiak előnye, ebből három a szünetre is megmaradt. A második etapban már kiegyenlítettebb játékot láthattak a nézők, az újvárosaiak szívós munkával kapaszkodtak a sok hibát vétő hazaikra és szűk tíz perccel a vége előtt előbb egyenlítettek, az 58. percben pedig már az előny is náluk volt. Egy kimaradt hazai hétméteres pedig meg is pecsételte a KNKSE sorsát, akik meglepetésre vereséggel hagyták el a pályát.

A férfi NB II dél-nyugati csoportjában mindhárom megyei csapatunk győzelemmel indította az új szezont. A Kiskőrösi KS Kft a Pécs csapatát fogadta. Az első félidőben fej-fej mellett haladt a két gárda, minimális hazai előnnyel zárult a játékrész. A meglehetősen szűk kerettel érkező pécsiek a második félidő közepéig bírták erővel, ekkor kijött a hosszabb kispad okozta különbség és a végén kiütéses kiskőrösi siker született. A Kalocsai KC nem bízta a véletlenre a Siklós elleni összecsapását: tíz perc alatt négy gólos előnyt szereztek és a folytatásban is növelték a különbséget. A második félidőben sem hagyott alább a kalocsai lendület, és az egyaránt 9 találatig jutó Katona Bence és Szvétek Balázs vezérletével magabiztos hazai győzelem született. A Bajai KSE izgalmakban bővelkedő meccsen nyert eggyel a Satelit Se ellen. Az egész mérkőzés kiegyenlített játékot hozott, a félidei döntetlen eredmény után a második játékrészben sem tudott egyik csapat sem jelentősebb előnyt kiharcolni. Egy perccel a vége előtt is X volt az állás, az utolsó bajai roham azonban góllal zárult, ami hazai győzelmet eredményezett. A déli csoportban a KIKI Sport Dabason lépett pályára. Az ifjúsági első osztályban is vitézkedő hazai fiatalokkal vívott mérkőzésükön nem a védelmeken volt a hangsúly, hiszen a találkozó 90 gólt hozott. Az első játékrészben még döntetlen volt az állás, a fordulás után aztán Stevovic és Milutinovic vezetésével a KIKI dominált és végül nyert két góllal. A dél-keleti csoportban megyei rangadót rendeztek. A Bácsalmási PVSE – Kiskunmajsai KC mérkőzésen a vendégek már az első játékrészben döntésre vitték a dolgot, köszönhetően a félidő derekán produkált 5-0-ás szériájuknak tíz volt közte a szünetben. A második félidőben a majsai cserék is lehetőséget kaptak, akik éltek is ezzel és végül tizenhetet tettek közé. A női NB II déli csoportjában a Kecskeméti NKSE ifjúsági csapata már szerdán lejátszotta első meccsét. Viszonylag kiegyenlített első félidő után az óbudai kézisulisok alaposan belehúztak és tizenegyet tettek közé. A dél-keleti csoportban a Bácsalmási PVSE Szarvasra látogatott. Az első félidőben ugyan még a végül 10 találatig jutó Nagy Marianna vezérletével vezettek az almási hölgyek, a második játékrészben fordult a kocka és végül három gólos szarvasi győzelem született.

A megyei bajnokságban a férfiak küzdelmeivel indult az új bajnokság. Az első találkozón kecskeméti házi derbit rendeztek pénteken este, a tavalyi négyes döntő két résztvevőjével. A nagy csatát hozó találkozót végül a tavalyi bajnok nyerte. Szintén nagy csatát hozott a Kiskunhalas és a Tiszakécske összecsapása. A halasiak ugyan villámrajtot vettek, 10 percnyi játék után 7-1 volt az állás, a vendégek azonban nem adták fel és folyamatosan közelítettek. Négy gól volt a hazai előny a szünetben, fordulás után viszont mindössze öt perc kellett a Kécskének az egyenlítéshez. A meccs ezután kiegyenlített játékot hozott, az utolsó öt perchez is döntetlennel érkeztek a csapatok, ekkor megrázta magát a Halas, zsinórban vágott négyet, amire a vendégek már nem tudtak reagálni. Papírformának megfelelően könnyedén tartotta otthon a pontokat a Soltvadkert a Csávollyal szemben és szintén győzelemmel kezdett a tavalyi bronzérmes Kecel is, ők a KHTK-t múlták felül. Az ötödik találkozón az újonc Gézengúz UKC fiataljai a kezdeti megilletődöttség után magabiztosan nyertek idegenben a Tiszaalpár ellen.

Eredmények:

NB I/B férfi felnőtt-Kelet

Mizse KC – Optimum Solar-Békési FKC 24 – 23

Hatvani KSZSE – KTE-Piroska szörp 29 – 28

NB I/B női felnőtt-Kelet

Kecskeméti NKSE – NKK Balmazújváros 31 – 33

NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat

Kiskőrösi KS Kft – Pécsi VSE-KE-SE 35 – 21

Kalocsai KC – MK Pelikán-Siklós KC 36 – 25

Bajai KSE – Satelit Se Somogytarnóca 25 – 24

NB II férfi felnőtt-Dél

Dabasi KC VSE U23 – KIKI SKFT 34 – 36

NB II férfi felnőtt-Dél-kelet

Bácsalmási PVSE – Kiskunmajsai KC 23 – 40

NB II női felnőtt-Dél

ÓKSI-Rév – Kecskeméti NKSE U22 36 – 25

NB II női felnőtt-Dél-kelet

Szarvasi NKK – Bácsalmási PVSE 30 – 27

Bács-Kiskun megyei férfi

Kecskeméti FS DSE I. – Kecskeméti FS DSE II. 27 – 28

Kiskunhalas UKSC – Balogh Tészta TVSE 23 – 22 

Soltvadkerti TE – D-V SE Csávoly 30 – 16

Kecel KC – P P Kiskunfélegyházi HTK 32 – 21

Tiszaalpári SE – Gézengúz UKC 23 – 41

 

fotó: kesport.hu

Eseménynaptár
október 2019
hKscpsv
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31    
« Sze   nov »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Játékvezetői tanfolyam
Archívum