bacshandball.hu

Megyei derbi az NB II-ben – hétvégi műsor

Nehéz meccsek várnak NB I/B-s férfi csapatainkra, Halas – Baja derbi az NB II-ben, teljes forduló a megyei bajnokságban – többek között ez vár ránk péntektől vasárnapig.

Beragadt kicsit a rajtnál a bajnoki álmokat dédelgető KTE-Piroska szörp: az első három találkozón csak egyszer sikerült nyerniük, így a péntek esti találkozójuk különösen fontos. Ez nem ígérkezik könnyű menetnek, hiszen ellenfelük  tavaly még az első osztályban szereplő Mezőkövesd lesz. Szintén hazai pályán, ám sajnos nézők nélkül fogadja a Mizse KC a mindenkire veszélyes Hatvant. A nőknél a pillanatnyilag listavezető Kecskeméti NKSE már a múlt heti bajnok szünetben lejátszotta mérkőzését, a Göd csapatát verték és így pillanatnyilag vezetik a tabellát.

A férfi NB II dél-nyugati csoportjában négy Bács-Kiskun megyei csapat is érdekelt, közülük ketten most egymás ellen küzdenek majd, szombaton rendezik ugyanis a Kiskunhalas – Baja összecsapást, sajnos zárt kapuk mellett. A Kalocsai KC idegenben lép pályára, ők Siklóson játszanak pénteken este és szintén vendégségbe meg a Kiskőrös KSK is, ők a Satelit FC vendégei lesznek. A déli csoportban első hazai meccsét játssza a KIKI Sport, ők az ALBA MÁV-Előre gárdáját fogadják. Két, egyelőre pont nélkül álló gárda csap majd össze Kiskunmajsán a dél-keleti csoport alsóházi rangadóján, itt a Békéscsaba DKSE vendégszerepel majd. A tavalyi szezonban a majsaiak egy góllal nyerni tudtak, reméljük, a győzelem most sem marad el. A nők dél-keleti csoportjában mindkét megyebeli együttesünk vendégként játszik: A Bácsalmás Gyomaendrődre, míg a KNKSE U22 Mezőtúrra látogat.

A megyei férfi bajnokság egyik rangadóján a Bácsalmás a Kecelt látja vendégül, a másik izgalmasnak ígérkező találkozón az Euroscale Kecskemét Tiszakécskén vendégszerepel. Háromesélyes a Gézengúz – Soltvadkert találkozó, míg a KHTK – KIKI Sport 2 és a Tiszaalpár – KTE U22 összecsapásokon előzetesen a vendégeknek áll a zászló. A női bajnokság listavezetője, a Nemesnádudvar az eddig – némi meglepetésre – gyengében teljesítő Kiskunhalas otthonában lép pályára. Nagy csata várható a Miklós KC – Kiskőrös találkozón és a Mizse KC – Kiskunmajsa összecsapáson is. A forduló negyedik meccsén a Kalocsa a Soltvadkertet fogadja majd.

Részletes műsor:

NB I/B férfi felnőtt-Kelet

KTE-Piroska szörp – Mezőkövesdi KC
2020.10.09 – péntek 19:00, Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét
vezeti: Fekete, Tóth

Mizse KC – Hatvani KSZSE
2020.10.10 – szombat 18:00, Polyák Imre Sportcsarnok Lajosmizse (zárt kapu)

vezeti: Asztalos, Szalay

NB II férfi-Dél-nyugat

MK Pelikán-Siklós KC – Kalocsai Kézilabda Club
2020.10.09 – péntek 19:00, Táncsics M. Gimn. sportcsarnok, Siklós
vezeti: Kovacsik, Polgár

Kiskunhalas UKSC – Bajai KSE
2020.10.10 – szombat 17:00, Dékáni Árpád Sportcsarnok, Kiskunhalas (zárt kapu)
vezeti: Kiss J., Kiss B.

Satelit FC Somogytarnóca – Kiskőrösi KS Kft
2020.10.11 – vasárnap 17:00, Városi Sportcsarnok, Szigetvár
vezeti: Szászfai, Tasnádi

NB II férfi-Dél

KIKI SKFT – ALBA-MÁV-ELŐRE
2020.10.11 – vasárnap 16:00, Táncsics Mihály Általános Iskola Sportcsarnok, Izsák (zárt kapu)
vezeti: Kovács, Papp

NB II férfi-Dél-kelet

Kiskunmajsai KC – Békéscsaba DKSE
2020.10.10 – szombat 18:00, Városi Sportcsarnok, Kiskunmajsa
vezeti: Bugyi, Nász

NB II női felnőtt-Dél-kelet

Mezőtúri AFC – Syngenta – Kecskeméti NKSE
2020.10.10 – szombat 12:00, Városi Sportcsarnok, Mezőtúr
vezeti: Nyitrai, Tóth

Gyomaendrődi NKSE – Bácsalmási PVSE
2020.10.10 – szombat 18:00, Városi sportcsarnok, Gyomaendrőd
vezeti: Oláh, Szikszay

Bács-Kiskun megyei férfi

Gézengúz UKC – STE-Bs Plastic
2020.10.10 – szombat 14:00, Városi Sportcsarnok, Kalocsa
vezeti: Kiss, Mazzag

Bácsalmási PVSE – Kecel KC
2020.10.10 – szombat 14:00, Kelebia Városi Sportcsarnok
vezeti: dr. Nemes, Papp

P P Kiskunfélegyházi HTK – KIKI SKFT 2
2020.10.10 – szombat 17:00, Constantinum Sportcentrum, Kiskunfélegyháza (zárt kapu)
vezeti: Sándor, Szabó

Tiszaalpári SE – Kecskeméti TE U22
2020.10.10 – szombat 18:00, Városi Sportcsarnok, Tiszakécske (zárt kapu)
vezeti: Parádi, Ujhelyi

Balogh Tészta TVSE – Euroscale Kecskemét
2020.10.10 – szombat 18:00, Tiszakécskei Kosárlabda Sportcsarnok
vezeti: Hovány, Szekeres

Bács-Kiskun megyei női

Kiskunhalas UKSC – Nemesnádudvari NKSZE
2020.10.09 – péntek 18:00, Dékáni Árpád Sportcsarnok, Kiskunhalas
vezeti: dr. Nemes, Papp

Kalocsai KC – STE-Bs Plastic
2020.10.10 – szombat 16:00, Városi Sportcsarnok, Kalocsa
vezeti: Kiss, Mazzag

Mizse KC – Kiskunmajsai KC
2020.10.11 – vasárnap 16:30, Polyák Imre Sportcsarnok, Lajosmizse
vezeti: Hovány, Könyves

Miklós KC – Kiskőrösi NKSZSE
2020.10.11 – vasárnap 18:00, Városi Sportcsarnok, Kunszentmiklós
vezeti: Sándor, Szabó

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
október 2020
hKscpsv
    1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
« Sze   nov »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Magazin rendelés
Archívum