bacshandball.hu

Lezárult a megyei bajnokság alapszakasza – hétvégi eredmények

Mindkét kecskeméti csapat nyert az NB I/B-ben, a Mizse KC azonban vereséget szenvedett, ezüstérmes a Kalocsai KC  a férfi NB II dél-nyugati csoportjában, emelt fővel búcsúzott közönségétől a Kiskunhalasi UKSC, kialakult a megyei négyes döntő mezőnye – címszavakban a hétvége eseményei.

A férfi NB I/B-ben a Kecskeméti TE-Piroska szörp Balmazújvárosban lépett pályára. Ocsovai Zsolt tanítványai számára a cél a negyedik hely megszerzése, ehhez feltétlenül nyerniük kellett. Nos, ez sikerült is, még ha a vártnál nehezebben is. Az első félidőt ugyan a kecskemétiek kezdték jobban, de a félidő közepén éledezni kezdett a Balmaz, mi több, a szünetre három gólos előnyt is szereztek. A folytatásban aztán megrázta magát a KTE, viszonylag gyorsan sikerült előbb egyenlíteni, majd a vezetést is átvenni és innentől már nem adták ki a kezükből a meccset Füstösék. Mivel a közvetlen rivális Békés kikapott, a KTE sorsa saját kezében van az utolsó fordulóban. Ugyanezt sajnos nem mondhatja el a Mizse KC. Fontos mérkőzésre, győzelmi kényszerrel utaztak Ózdra. A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy minden a Mizse kedve szerint alakul, rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést és fokozatosan növelve az előnyt öt gólos különbséget hoztak össze a szünetre. A fordulás után azonban magára talált az Ózd, bő tíz perc alatt sikerült egyenlíteniük. Nagy Károly ugyan időkéréssel próbálta felrázni csapatát, de ez nem sikerült. A mizseiek támadásban nem találták a rést a jól záró ózdi falon, a hazaiak pedig elsősorban szélről illetve gyors lerohanásokkal cincálták szét a Mizse védelmét. A vége 35-30 lett, ezzel a Mizse visszacsúszott a tizedik helyre és az utolsó fordulóban nem elég nyerniük, a többi mérkőzés eredményét is figyelniük kell. A nők mezőnyében a második Göd látogatott a Kecskeméti NKSE-hez. Az előjelek alapján szoros csatára volt kilátás, azonban a hazaiak ezt másképp gondolták. Negyed órányi játék után 12-4 állt az eredményjelzőn és a nyolc gólos differencia a szünetig megmaradt. A második játékrészben sem változott a játék képe, a KNKSE uralta a játékot, az egyetlen kérdés csak a győzelem mértéke volt. Tizenkettő lett közte a végén, így a kecskeméti hölgyek ismét dobogós helyen állnak.

A férfi NB II dél-nyugati csoportjában a már kiesett Kiskunhalasi UKSC a Hőgyészt fogadta. Az első játékrészben úgy tűnt, érvényesül a papírforma, a vendégek már hat góllal is mentek, a játékrész hajrájában azonban rákapcsolt a Halas és háromra csökkentette a különbséget. A második félidőt ott folytatták a hazaiak, ahol az elsőt abbahagyták és egy 5-1-es rohammal már náluk volt az előny. A félidő közepén a vendégek majd’ tíz perces gólképtelenségét kihasználva aztán megnyugtató lett az UKSC előnye és ez meg is maradt a végéig. A megyei rangadón, a Kalocsai KC – Bajai KSE mérkőzésen az esélyesebb hazaiak kezdtek jobban, alig tíz perc alatt öt gólos előnybe kerültek, ez a szünetre nyolcra hízott. A harmincnyolcadik percben már tíz volt a különbség és bár a Kalocsa kicsit kiengedett a végére, győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben. A Kiskőrös KSK Komlóra utazott és viszonylag sima vereséget szenvedett. Már az első félidőben eldőlt a találkozó, a hazaiak héttel fordulhattak és a különbség a második félidőben sem csökkent, 38-29 lett a vége. A Déli csportban érdekelt két csapatunk is nagyarányú vereséget szenvedett: A KIKI Sport a már bajnok Rév TSC otthonában kapott ki, míg a Kiskunfélegyházi HTK a PLER U23-tól kapott egy tízest. A dél-keleti csoportban a Kiskunmajsai KC a Békéscsabai BDSK otthonában lépett pályára. A találkozó elejét a vendégek kezdték olajozottabban, a 8. percben még náluk volt az előny, de azután a csabaiak egy ötös szériával megfordították a meccs menetét. Egyre jobban működött a védőmunka hazai oldalon, így a szünetre már stabil csabai előnyt mutatott az eredményjelző. A térfélcsere után is jobban összpontosított BDSK, amely masszív védőmunkával, és hatékony támadás befejezésekkel a második félidő közepére tízre növelte előnyét. A vendégeknek ekkor még volt egy négyes szériájuk, de az utolsó tíz percben a csabaiaknak sikerült visszaállítaniuk a korábbi rendet, és magabiztos győzelemmel zárniuk a mérkőzést.

A megyei férfi bajnokság rangadóján a Bácsalmási PVSE fogadta a negyedik Euroscale Kecskemét II. csapatát. Tíz percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ekkor a hazaiak tíz perc alatt hétszer is beköszöntek viszontválasz nélkül, így gyakorlatilag már ekkor eldöntötték a pontok sorsát. A második félidőben is a hazaiak játéka dominált, akik így megérdemelt győzelmet arattak. A listavezető Kecel hozta a kötelezőt a Csávoly ellen és ezzel az alapszakasz első helyét is megszerezték. Az egyes számú kecskeméti csapat simán nyert Kiskunfélegyházán, emellett a Soltvadkert otthon tartotta a pontokat a Tiszaalpárral szemben.

Az egész szezonban kiegyenlített és szoros női mezőnyben az utolsó fordulóra maradt a döntés, hogy ki jut be a négyes döntőbe. A forduló előtt a Bácsbokodnak 18, a Kiskőrösnek 17 pontja volt. A kőrösiek szombaton fogadták a Mizse KC-t és drámai meccsen, a vendégek időn túli hetesével alakult ki a 24-24-es döntetlen. Ez azt jelentette, hogy a Bácsbokodnak másnap hazai pályán feltétlenül pontot kellett volna szereznie a Kalocsa ellen, mert pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönt, ebből az összevetésből pedig a Kiskőrös jött ki jobban. A bokodiak azonban nem tudtak csodát tenni, egy félidőn át ugyan tudták tartani magukat, a második játékrészben azonban a tizenkét találatig jutó Doszpod Adrienn vezetésével a KKC dominált és héttel nyerni tudott. A KNKSE ifjúsági csapata is megnyerte mérkőzését a Miklós KC ellen, míg a Kiskunmajsa tét nélküli találkozón ikszelt Sotvadkerten. A forduló ötödik mérkőzését még pénteken rendezték, ahol a nemesnádudvari sportcsarnok avatóján a hazaiak gálameccsen múlták felül a Tiszakécskét.

A férfi bajnokság alapszakaszának győztese tehát a Kecel KC, második a Bácsalmás, harmadik az Euroscale Kecskemét I., negyedik pedig a Euroscale Kecskemét II. A nőknél a Kecskeméti NKSE végzett az élen, második lett a Kalocsai KC harmadik a Kisknmajsai KC, negyedik pedig a Kiskőrösi NKSZSE. A bajnokság négyes döntőjét május 25-26-án rendezik Kecelen.

Eredmények:

NB I/B férfi felnőtt-Kelet

Balmazújvárosi KK – Kecskeméti TE-Piroska szörp 28 – 32

Ózdi Kézilabda Club – Mizse KC 35 – 30

NB I/B női felnőtt-Kelet

Kecskeméti NKSE – Gödi SE 33 – 21

NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat

Kiskunhalas UKSC – Hőgyészi SC 32 – 28

Kalocsai Kézilabda Club – Bajai KSE 27 – 24

Sport36-Komló U23 – Kiskőrösi KS Kft 38 – 29

NB II férfi felnőtt-Dél

Rév TSC – KIKI SKFT 35 – 21

PLER-Budapest U23 – Kiskunfélegyházi HTK 35 – 25

NB II férfi felnőtt-Dél-kelet

Békéscsabai BDSK – Kiskunmajsai KC 30 – 21 

Bács-Kiskun megyei férfi

STE-BS PLASTIC – Tiszaalpári SE 29 – 22

Bácsalmási PVSE – Euroscale Kecskemét II. 31 – 22

Kecel KC – D-V SE Csávoly 40 – 31

Félegyházi KSC – Euroscale Kecskemét I. 32 – 43

Bács-Kiskun megyei női

Nemesnádudvari NKSZE – Balogh Tészta TVSE 45 – 26

STE-BS PLASTIC – Kiskunmajsai KC 25 -25

Kiskőrösi NKSZSE – Mizse KC 24 -24

Bácsbokodi NKSE – Kalocsai KC 25 – 32

Kecskeméti NKSE II. – Miklós KC 34 – 28

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
október 2024
hKscpsv
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31    
« szept   nov »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Archívum