bacshandball.hu

Fontos tudnivalók a sportszervezetek részére

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság

(a továbbiakban: EMMI) által a látvány-csapatsportági szakszövetségek

részére megküldött információk nyomán,

a következők szerint tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket:

 

  1. A koronavírus-fertőzés terjedése elleni védekezés részeként a versenyszerűen sportolók és a velük kapcsolatba kerülő személyzet védelme, megóvása érdekében szükséges a versenyszerű sporttevékenységek során az egy időben egy helyen tartózkodók számának korlátozása.
  2. A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben is tovább kell működtetni a támogatott szervezeteket, szükség esetén át kell szervezni a munkafolyamatokat, valamint a sportolóknak lehetőséget kell biztosítani az egyedi sporttevékenység elvégzéséhez. Kiemelt szempont a munkahelyek megőrzése, az elkezdett ingatlan beruházások és felújítások folytatása. Az ezzel összefüggésben benyújtott részelszámolások feldolgozását az EMMI és az MKSZ kiemelt prioritásként kezeli.
  3. A sportszakemberek munkabérének, illetve megbízási díjának elszámolásával kapcsolatban az EMMI és az MKSZ álláspontja alapján az edzők home office munkavégzése nehezen értelmezhető, illetve kivitelezhető, azonban ilyen tevékenységnek minősülhet pl. edzésterv összeállítása, elemzések. A munkavégzés dokumentálására e-mailes elküldés útján van lehetőség. A kialakult helyzetben elfogadható gyakorlat lehet, ha az edző elektronikus úton edzésprogramot küld a sportolók részére, a sportolók pedig elvégzik az előírt sporttevékenységet, mellyel legalább a fizikai állapotukat fenn tudják tartani.
    A bérekkel kapcsolatos elszámolás elfogadására vonatkozóan fontos, hogy a részletes edzésterv kiküldése szükséges, valamint készüljön nyilatkozat, arról, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel az előírt feladatok teljesítésre kerültek. Ennek feltöltésére a Back Office rendszer 32-es felületén keresztül van lehetőségük.
  4. A teljesítéssel le nem fedett költségek elszámolását illetően az EMMI álláspontja szerint a támogatott szervezet köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy az ilyen tételek – amelyek esetében felmerülhet a teljesítés elmaradása a kialakult járványügyi helyzetre tekintettel – visszakövetelhetők és ezáltal a támogató felé adott esetben visszafizethetők legyenek (pl. stornobiztosítás). Amennyiben ennek igazolt megtétele ellenére felmerülnek ilyen tételek, azok a támogatás terhére elszámolhatók lesznek.
  5. A jelenlegi helyzetre tekintettel, amennyiben a támogatott szervezet neki fel nem róható okból nem teljesíti a vállalt kötelezettségeit, illetve a szerződés meghiúsul, azt az okról való tudomásszerzést köteles írásban bejelenteni az ellenőrző szervnek. Ennek megfelelően, amennyiben a támogatott szervezet eleget tesz a fenti bejelentési kötelezettségének, úgy a támogatás azon összege, amelyet már felhasznált és nem térítik vissza számára (pl. szállásköltség, foglalás), elszámolásra elfogadható tételnek minősül (végszámla kiállítása esetén). Továbbá felmerül az a lehetőség is, amennyiben a felhasznált támogatást nem kerül visszatérítésre, hogy egy későbbi időpontra módosuljon a használat.
  6. A Magyar Kormány 2020. március 18. napján bejelentett gazdasági intézkedéscsomag  szerint, a súlyos gondokkal küzdő szektorokban, mint a sport, a munkáltatók járulékfizetési kötelezettsége teljes mértékben elengedésre kerül, valamint a munkavállalók járuléka jelentősen csökken, továbbá nyugdíj-járulékot nem kell fizetni, az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken június 30. napjáig. Sportágazatban a helyiség bérleti szerződéseket nem lehet felmondani és a bérleti díjakat nem lehet megemelni. A fenti rendelkezéseket a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) rögzíti.
    A Rendelet alapján a munkavállalók esetében a munkáltató mentesül a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, azonban a megbízási jogviszony vonatkozásában a szabály nem alkalmazható. A közterhek és a különböző járulékok be nem fizetése miatt létrejött megtakarítás fel nem használt támogatásnak kell minősül. A megtakarított összeg a támogatási időszakban módosítható, időszak végén visszafizethető,  illetve meghosszabbítható. A működési költség további támogatási időszakra történő meghosszabbítása a jogszabályban foglaltak szerint 1 alkalommal lehetséges.

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

Jelen hír mellékletéből letölthető az edzők számára hasznos segédlet a 32-es program módosításaival kapcsolatban, valamint az utánpótláskorú kézilabdázók otthoni edzésével kapcsolatos elméleti-módszertani háttéranyag.

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
április 2024
hKscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30      
« márc   máj »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Archívum