bacshandball.hu

KÉZIrat – 1. rész – A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Híradó története

A mai napon debütáló sorozatunkkal célunk olyan a megye kézilabdás múltját bemutató levéltári és személyes dokumentumok, iratok bemutatása, melyeket eddig nem osztottunk meg olvasóinkkal. Az első részben egészen 1985-ig kalandozunk vissza, amikor Tüske János elnöksége alatt a kor lehetőségeit kihasználva a megyében működő egyesületek, sportvezetők részére saját készítésű összefoglalókat indítottak Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Híradó elnevezéssel, negyedéves rendszerességgel.

 

 

A kiadvány hátteréről a korábban megjelent kiadványban Tüske Jánossal készült riportban már olvashattunk:

Tüske János: Szerencsére a munkahely, tanulás, kézilabda és család négyest sikerült összehangolnom. Rengeteg ötletünk volt, hogyan tudnánk a sportágat új alapokra helyezni. Kézilabda Híradókban jelentettük meg a fordulók eredményeit. Rangos nemzetközi hírverő mérkőzéseket, osztályozókat hoztunk a megyébe. Szakosztályvezetők és edzők számára szerveztünk továbbképzéseket a játékvezetőkkel együtt. A legendás hangulatú kunfehértói továbbképzésekre mindig rangos előadókat sikerült meghívnunk. Egyébként abban az időben sokkal könnyebb volt szervezni a sportágat a szabadtéri jellege miatt.

35 évvel ezelőtt Schóber Ottó főszerkesztő és Tüske János felelős kiadó gondozásában a kiadvány kiváló kommunikációs csatornát jelentett a megyei szövetség számára. A korábbi években, nem minden esetben jutott el időben az információ az egyesületekhez és ez a fejlesztés egycsapásra megoldotta ezeket a problémákat. A megjelenések általánosságban olyan időszakra lettek időzítve, amikor a bajnokságok befejezése vagy indulása volt napirenden. A kiadvány állandó témái között szerepelt a megyei bajnokság aktuális eredményeit felvonultató rész, de találkozhattunk benne munka-ülés és feladattervekkel, kézilabda pályák címével és természetesen a bajnokságok, MNK előselejtezők sorsolásával és versenykiírásával is.

A Kézirat blokkunk első blokkjában a kiadvány első két számát osztjuk meg a nagyközönséggel. Jó nosztalgiázást kívánunk mindenkinek!

 

Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Híradó – 1. szám

Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Híradó – 2. szám

 

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
március 2024
hKscpsv
     1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
« febr   ápr »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Archívum