Hazai pályán kecskeméti férfi NB I/B-s csapat, dobogóshoz utazik a Mizse KC, rangadót játszik a Kalocsa a férfi NB II-ben, közvetlen riválisához látogat a KIKI Sport, az első és a második csap össze a megyei férfi és női bajnokságban is – ez vár ránk címszavakban a hétvégén.
Szokásos időpontjában, péntek este lép pályára a férfi NB I/B-ben a Kecskeméti TE-Piroska szörp. Ellenfelük az a Balassagyarmat lesz, akik számára minden pont életbevágóan fontos a bentmaradás szempontjából, így izgalmas csatára van kilátás. Az egyre nehezebb helyzetben lévő Mizse KC-ra komoly kihívás vár: a dobogó harmadik fokán álló Békés otthonában játszanak majd. A női NB I/B-ben nem rendeznek fordulót.
A férfi NB II dél-nyugati csoportjában a Kiskőrös az újonc Satelit FC-hez látogat. Nem lesz könnyű meccs, mert a két gárdát csak egy hely választja el a tabellán. A Kiskunhalasi UKSC az idén botladozó Rinyamenti KC otthonában lép pályára. Bár a hazaiak tavasszal még nem nyertek, ennek ellenére sajnos ők a találkozó esélyesei. Egyaránt vasárnap játszik otthon a Bajai KSE és a Kalocsai KC. Előbbiek a Siklóst látják vendégül, míg a kalocsaiak azt a Mecseknádasdot fogadják, akik két pont előnnyel állnak előttük. Nagy a tét: egy esetleges kalocsai sikerrel a két együttes helyet cserél a táblázaton és a hazaiak továbbra is versenyben maradhatnak az aranyéremért folytatott küzdelemben. A déli csoportban az elmúlt hetekben gyengébb formát mutató Kiskunfélegyházi HTK Abonyban javíthat. A KIKI Sport a DAC vendége lesz. A két gárda azonos pontszámmal áll, kemény csatára van kilátás. A dél-keleti csoportban a Kiskunmajsai KC az esélyesebbnek tűnő Kunszentmártonhoz utazik. A nők dél-keleti csoportjában a Bácsalmási PVSE is nehéz meccs elé néz, hiszen közvetlen riválisukat, a Gyomaendrődöt fogadják.
Az a különleges helyzet állt elő, hogy mind a férfi, mind a női megyei bajnokságban az első helyezett látja vendégül majd a másodikat. Ráadásul a férfiaknál a Bácsalmás – Kecel csúcsrangadó mellett a harmadik és negyedik helyen álló két kecskeméti csapat is egymással csap össze. A Tiszaalpár – Tiszakécske mérkőzésen gyakorlatilag mindkét együttes hazai pályán játszhat a kécskei csarnokban, míg a forduló negyedik mérkőzésén a múlt héten az oroszlán bajszát megcibáló Soltvadkerti TE a Csávolyt fogadja. A nőknél a Kalocsa – KNKSE mérkőzés győztese valószínűleg az alapszakaszt is az élen zárja majd, így a vasárnap kora délutáni találkozó igazi csemegének ígérkezik. A négyes döntőbe kerülésért továbbra is ádáz csata dúl. A jelenleg harmadik helyezett Kiskunmajsa a Nemesnádudvar vendége lesz, a negyedik Bácsbokod pedig a Tiszakécskét fogadja. A bokodiak mögött egyaránt két pont hátrányban lévő Kiskőrös és Miklós KC egymással csap össze, míg a Soltvadkert és a Mizse KC alsóházi rangadót vív majd.
Részletes műsor:
NB I/B férfi felnőtt-Kelet
Kecskeméti TE-Piroska szörp – Balassagyarmati Kábel SE
2019.03.22 – péntek 19:00, Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
vezeti: Kovács, Papp
Békés-Drén KC – Mizse KC
2019.03.23 – szombat 18:00, Békés, Városi Sportcsarnok
vezeti: Csányi, Drinóczi
NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat
Satelit FC Somogytarnóca – Kiskőrösi KS Kft
2019.03.23 – szombat 17:00, Barcs, Dráva Völgy Középiskola
vezeti: Poller, Szűcs
Rinyamenti Kézilabda Club – Kiskunhalas UKSC
2019.03.23 – szombat 18:00, Nagyatád, Városi Sportcsarnok
vezeti: Rozina, Ujvári
Bajai KSE – MK Pelikán-Siklós KC
2019.03.24 – vasárnap 16:00, Baja, Pósta Sándor sportcsarnok
vezeti: Juhász, Szilágyi
Kalocsai Kézilabda Club – Dél Takarék Mecseknádasd
2019.03.24 – vasárnap 18:00, Kalocsa, Városi Sportcsarnok
vezeti: Héjja, Kónya
NB II férfi felnőtt-Dél
Dunaújvárosi AC – KIKI SKFT
2019.03.23 – szombat 10:00, Dunaújváros, Városi Sportcsarnok
vezeti: Babity, Rózsahegyi
Abonyi KC – Kiskunfélegyházi HTK
2019.03.23 – szombat 18:00, Abony, Varga István Városi Sportcsarnok
vezeti: Gyimesi, Tóth
NB II férfi felnőtt-Dél-kelet
UniTurn Kunszentmárton – Kiskunmajsai KC
2019.03.23 – szombat 18:00, Kunszentmárton, Sportcsarnok
vezeti: Csige, Körmendi
NB II női felnőtt-Dél-kelet
Bácsalmási PVSE – Gyomaendrődi NKSE
2019.03.23 – szombat 16:00, Kelebia, Városi Sportcsarnok
vezeti: Gyenis, Rosenberger
Bács-Kiskun megyei férfi
Bácsalmási PVSE – Kecel KC
2019.03.23 – szombat 14:00, Kelebia, Városi Sportcsarnok
vezeti: Fogl, Sándor
STE-BS PLASTIC – D-V SE Csávoly
2019.03.23 – szombat 17:00, Soltvadkert, Városi Sportcsarnok
vezeti: Hovány, Szarvas
Tiszaalpári SE – Balogh Tészta TVSE
2019.03.23 – szombat 18:00, Tiszakécske, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kapás, Palásti
Euroscale Kecskemét II. – Euroscale Kecskemét I.
2019.03.24 – vasárnap 17:00, Kecskemét, Tőrös Olga sportcsarnok
vezeti: Bujdosó, Horváth
Bács-Kiskun megyei női
STE-BS PLASTIC – Mizse KC
2019.03.23 – szombat 11:00, Soltvadkert, Városi Sportcsarnok
vezeti: Horváth, Simó
Nemesnádudvari NKSZE – Kiskunmajsai KC
2019.03.23 – szombat 18:00, Hajós, Sportcsarnok
vezeti: Nagy, Szekeres
Bácsbokodi NKSE – Balogh Tészta TVSE
2019.03.24 – vasárnap 09:00, Bácsbokod, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kiss, dr. Nemes
Kalocsai KC – Kecskeméti NKSE II.
2019.03.24 – vasárnap 14:00, Kalocsa, Városi Sportcsarnok
vezeti: Bujdosó, Horváth
Kiskőrösi NKSZSE – Miklós KC
2019.03.24 – vasárnap 18:00, Izsák, Táncsics Mihály Általános Iskola Sportcsarnok
vezeti: Hovány, Ubornyák