Mindhárom NB I/B-s csapatunk hazai pályán játszik, alsóházi rangadóra utazik a Kiskőrös, az éllovasokat fogadja a Kiskunmajsa és a Bácsalmás az NB II-ben, ismét a listavezetővel játszik a Kecskemét II. a megyei férfi bajnokságban, vasárnap esti rangadó Kunszentmiklóson a nőknél – többek között ez vár ránk a hétvégén.
A szokásostól eltérően csütörtökön este fogadja a KTE-Piroska szörp régi mumusát, az Algyőt a férfi NB I/B-ben. Bár a Csongrád megyeiek jelenleg csak a hatodik pozíciót foglalják el a tabellán, a kecskeméti csapatnak várhatóan nehéz dolga lesz ellenük. A Mizse KC is otthon játszik, ők a Vecsést látják vendégül. A két gárda immár negyedszer találkozik a szezonban, hiszen az őszi bajnoki mellett kétszer a Liga Kupában is megmérkőztek. Az előjelek a mizseiek számára kedvezők, hiszen eddig mindháromszor legyőzték a tavaly még az élvonalban szereplő ellenfelüket. A nőknél a GBB ZRT Kecskeméti NKSE játékosai is úgy ismerhetik az Orosháza csapatát, mint a tenyerüket, hiszen találkoztak velük ősszel a bajnokságban, akkor a békésiek nyertek, játszottak a Magyar Kupában, az Orosházán elért döntetlen akkor a kecskemétiek továbbjutását jelentette és oda-vissza megmérkőztek a Liga Kupában is, azokon a mérkőzéseken mindkétszer hazai győzelem született. Palotás Fanniéknak most minden pontra szükségük van a bentmaradáshoz, elkel majd nekik a biztatás vasárnap délután.
A férfi NB II dél-nyugati csoportjában küzdő csapataink utaznak a hétvégén. A Kiskőrösre alsóházi rangadó vár Nagyatádon, de a Bajai KSE is kemény összecsapásra számíthat Mecseknádasdon. Talán a Kalocsai KC van a legkönnyebb helyzetben, ők a Pécs II. vendégei lesznek, ám botorság lenne részükről, ha félvállról vennék a találkozót. A déli csoportban a KIKI Sport vasárnap látja vendégül a Tököl gárdáját, míg a dél-keleti szekcióban a csoport éllovasai látogatnak megyénkbe. Kiskunmajsán a jelenleg második Pick Szeged U23 lép pályára, míg a Bácsalmás a listavezető Makót fogadja. A nők déli csoportjában a kecskeméti juniorok szombaton este mérkőznek meg a vecsési hölgyekkel, a dél-keleti csoportban pedig a múlt héten meglepetés-győzelmet arató Bácsalmási PVSE Szeghalmon folytathatja menetelését.
A megyei bajnokságban érdekes helyzet állt elő: a Kecskeméti FS DSE II. ismét a tabella éllovasát látja vendégül. A kecskeméti csapat múlt heti Soltvadkert elleni győzelmével a Kiskunhalas ugrott az élre, most ők látogatnak a Hírös városba. A Tiszakécske esélyesként utazik a KHTK otthonába, míg a Félegyházi KSC – D-V SE Csávoly és a Kecel KC – Gézengúz UKC találkozók abszolút háromesélyesek. A nőknél két rangadó is vár ránk a hétvégén: szombaton a Kiskunmajsa – Kalocsa összecsapást rendezik, vasárnap pedig a Miklós KC – Nemesnádudvar találkozóra kerül sor. A forduló további mérkőzésén a Kiskőrös Tiszakécskére látogat.
Részletes műsor:
NB I/B férfi felnőtt-Kelet
KTE-Piroska szörp – ContiTech FKSE-Algyő
2020.02.27 – csütörtök 19:00, Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét
vezeti: Hargitai, Markó
Mizse KC – Vecsési SE
2020.02.29 – szombat 18:00, Polyák Imre Sportcsarnok, Lajosmizse
vezeti: Paska, Vastag
NB I/B női felnőtt-Kelet
GBB ZRT Kecskeméti NKSE – Oxxo Energy Orosházi Női Kézilabda Club
2020.03.01 – vasárnap 15:00, Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét
vezeti: Bátori, Szécsi Lantos
NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat
Rinyamenti KC – Kiskőrösi KS Kft
2020.02.29 – szombat 18:00, Városi Sportcsarnok, Nagyatád
vezeti: Tóbiás, Végh
Expressz Zálog Mecseknádasd – Bajai KSE
2020.03.01 – vasárnap 16:00, Városi Sportcsarnok, Mecseknádasd
vezeti: Kovács, Mándli
Pécsi VSE II. -KE-SE – Kalocsai KC
2020.03.01 – vasárnap 17:00, Egyetemi Sportcsarnok, Kaposvár
vezeti: Atyimov, Jáger
NB II férfi felnőtt-Dél
KIKI SKFT – VSK Tököl
2020.03.01 – vasárnap 14:30, Táncsics Mihály Általános Iskola Sportcsarnok, Izsák
vezeti: Héjja, Kónya
NB II férfi felnőtt-Dél-kelet
Kiskunmajsai KC – Pick Szeged U23
2020.02.29 – szombat 18:00, Városi Sportcsarnok, Kiskunmajsa
vezeti: Csige, Körmendi
Bácsalmási PVSE – Makói KC
2020.03.01 – vasárnap 14:00, Kelebia Városi Sportcsarnok
vezeti: Szászfai, Tasnádi
NB II női felnőtt-Dél
GBB ZRT Kecskemét U22 – Vecsési SE
2020.02.29 – szombat 18:00, II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Sportcsarnok, Kecskemét
vezeti: Grézló, Miklós
NB II női felnőtt-Dél-kelet
Szeghalmi NKC – Bácsalmási PVSE
2020.02.29 – szombat 18:00, Városi sportcsarnok, Szeghalom
vezeti: Babidorics, Reszegi
Bács-Kiskun megyei férfi
Félegyházi KSC – D-V SE Csávoly
2020.02.29 – szombat 14:00, Constantinum Sportcentrum, Kiskunfélegyháza
vezeti: Bálint, Szrnka
P P Kiskunfélegyházi HTK – Balogh Tészta TVSE
2020.02.29 – szombat 17:00, KÉSZ ARÉNA sportcsarnok, Kiskunfélegyháza
vezeti: Bálint, Szrnka
Kecel KC – Gézengúz UKC
2020.02.29 – szombat 18:00, Városi Sportcsarnok, Kecel
vezeti: Kiss Z., Papp
Kecskeméti FS DSE II. – Kiskunhalas UKSC
2020.03.01 – vasárnap 17:00, Tőrös Olga sportcsarnok Kecskemét
vezeti: Sándor, Szabó
Bács-Kiskun megyei női
Balogh Tészta TVSE – Kiskőrösi NKSZSE
2020.02.29 – szombat 16:00, Tiszakécskei Kosárlabda Sportcsarnok
vezeti: Kiss B., Rigó
Kiskunmajsai KC – Kalocsai KC
2020.02.29 – szombat 16:00, Városi Sportcsarnok, Kiskunmajsa
vezeti: Csige, Körmendi
Miklós KC – Nemesnádudvari NKSZE
2020.03.01 – vasárnap 18:00, Városi Sportcsarnok, Kunszentmiklós
vezeti: Hovány, Nagy