Folytatódott a mizsei csoda, nehezen nyert a KTE a férfi NB I/B-ben, a nőknél a KNKSE hozta a kötelezőt, az NB II-ben megszerezte első győzelmét a Kiskunhalas, a Baja nyerte a megyei derbit, elvitte a pontokat a Bácsbokod a megyei női rangadóról – ezek a hétvége főbb címszavai.
A szezon során először fordult elő, hogy egyszerre mindhárom Bács-Kiskun megyei NB I/B-s csapatunk nyerni tudott. Ehhez persze kellett a Mizse KC óriási bravúrja. Nagy Károly tanítványai a múlt héten is emberfeletti teljesítménnyel hozták el a pontokat Békésről, most pedig a tabellát toronymagasan vezető, az első osztályba visszatérni igyekvő Orosházát látták vendégül. A vendégek kezdték jobban a találkozót, de nagyobb előnyt nem tudtak kiharcolni, mert a mizsei kapuban Koncz Péter ihletett formában védett. A hazaiak a 25. percben egyenlítettek, de a félidő végjátéka a vendégeknek sikerült jobban és két gólos előnnyel mehettek a szünetre. A második játékrész elején aztán a Mizse KC tempót váltott és egy 5-1-es rohammal maga javára fordította a mérkőzést. A listavezető kapaszkodott ugyan, de a hazaiak állták a sarat. Az utolsó három percre három gólos mizsei előnnyel érkeztek a felek, ekkor azonban egy időkérés után az Orosháza másfél perc alatt ledolgozta hátrányát. Hihetetlen izgalmakat hozott az utolsó perc: a Mizse egy akciógóllal ismét átvette a vezetést, az ellentámadást viszont a vendégek nem tudták góllal befejezni, így a végén hazai győzelemnek tapsolhatott a publikum. A Mizse KC ezzel a győzelmével nagy lépést tett a bentmaradás felé, de a hátralévő négy fordulóban még bravúrokra lesz szükség a cél eléréséhez. A Kecskeméti TE-Piroska szörp a sereghajtóhoz utazott Törökszentmiklósra. Esélyeshez méltóan kezdte a mérkőzést a KTE, hamar öt gólos előnybe kerültek, a fordulásnál pedig már hét volt az előny. A szünet után azonban a hazaiak három gyors góllal visszajöttek a meccsbe, mi több, a félidő derekánál már csak egy egység volt a kecskemétiek előnye. A végjátékra aztán összekapták magukat Füstösék és ha nehezen is, de végül bezsebelték a pontokat. Hozta a kötelezőt a Kecskeméti NKSE is a női NB I/B-ben, ők az utolsó előtti Balmazújvárost fogadták. A találkozó gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt, a 19 kecskeméti gólra a vendégek csak tízszer tudtak válaszolni. A szünet után ugyan valamelyest csökkentette hátrányát a Balmaz, de a félidő közepén újra beindult a hazai henger és tízre nőtt a különbség a két csapat között. A végére kicsit kiengedtek a kecskemétiek, de magabiztos győzelmük egy pillanatra sem forgott veszélyben. A KNKSE így őrzi tavaszi veretlenségét és már csak három pont a hátránya a listavezetővel szemben.
Megszerezte első győzelmét a férfi NB II dél-nyugati csoportjában szereplő Kiskunhalasi UKSC. A Satelit FC elleni hazai mérkőzésen húsz percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hajrában azonban a halasiak megrázták magukat és megnyugtató, öt gólos előnyt harcoltak ki. A fordulás után is az UKSC játszott jobban, zsinórban lőtt három góljuknak köszönhetően már nyolc volt az előny. Ekkor kisebb hullámvölgybe kerültek a hazaiak: tíz perc alatt mindössze egyszer találtak a kapuba, míg a vendégek hétszer is eredményesek voltak és két gólra faragták a hátrányukat. A végére aztán ismét magukra találtak a halasiak és három góllal megnyerték a meccset. Vendéggyőzelem született a csoport megyei rangadóján. A Kiskőrösi KSK – Bajai KSE mérkőzésen a bajaiak kapták el jobban a fonalat, az első félidő közepére három gólos előnybe kerültek, ezt azonban ekkor még le tudta dolgozni a hazai alakulat és döntetlennel mehettek a pihenőre a felek. A szünet után is nagy küzdelem folyt a pályán, jellemzően a vendégek vezettek 1-2 góllal. Szűk negyedórával a vége előtt aztán meglépett a Baja, zsinórban ötöt vágva magabiztos előnyt harcoltak ki, amiből a Kiskőrös már csak faragni tudott. Nagyon fontos meccset nyert meg a Kalocsai KC a Hőgyész otthonában. Kiegyenlített játékot hozott az első játékrész, melynek végén egy gólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A döntetlen körüli állás egészen az 50. percig tartott, ekkor az egyaránt hét gólig jutó Katona Bene és Rumi Ádám vette hátára a kalocsai csapatot és góljaiknak köszönhetően négy gólos előnyt csikartak ki a vendégek, melyet a zárójelzésig meg is tartottak. Győzelmével a KKC immár két pont előnnyel áll a tabella második helyén, négy egységgel lemaradva az éllovas PEAC mögött. A déli csoportban az utóbbi időben bukdácsoló Kiskunfélegyházi HTK a Dunaújvárosi AC-t fogadta. Az első negyedórában mindkét csapat 6 gólt szerzett, ekkor azonban hazai rövidzárlat jött, a vendégek öt góllal megléptek és előnyükből három a szünetre is maradt. Csak az 55. percben tudott egyenlíteni a KHTK és bár a DAC ezután kétszer is vezetett, mindkétszer jött hazai válasz, így 27-27-es döntetlennel zárult a találkozó. Nem tudott pontot szerezni a KIKI Sport Dabason. Bár a szünetben még Kun István fiai vezettek egy góllal, a második játékrészben az ifjúsági első osztályban is játszó dabasi fiatalok a maguk javára fordították a találkozót. A dél-keleti csoportban sajnos nem született meglepetés, a Kiskunmajsai KC meglehetősen simán kapott ki otthon a Békésbacsai DKSE-től. A vendégek az első perctől uralták a meccset, tíz perc után 1-6 állt az eredményjelzőn. A szünetben hét volt a csabaiak előny, ötvenöt perc után pedig már tízzel vezettek. A majsaiak erejéből a végére csak az eredmény kozmetikázására futotta, 25-32 lett a vége. Nagy lépést tett az előzetesen kitűzött cél, a bentmaradás felé a Bácsalmási PVSE a női NB II dél-keleti csoportjában, akik a találkozó előtt negyedik helyen álló Csorvást fogadták. A vendégek kezdték jobban a találkozót, két góljukra azonban viszonylag gyorsan válaszolt a PVSE. A hazaiak a félidő közepén egy négy gólos szériával aztán előnybe kerültek, a szünetben 16-13 volt az állás. Bő tíz perccel a második félidő kezdése után az addig négy gólos előnyben lévő hazaiak hullámvölgybe kerültek, amit a Csorvás kíméletlenül kihasznált és egy 5-0-ás szériával a maga javára fordította a találkozót. Két és fél perccel a vége előtt is még a vendégek vezettek eggyel, ekkor azonban Nagy Marianna háromszor is eredményes volt, így a végén a Bácsalmás zsebelhette be a pontokat.
A megyei férfi bajnokság élmezőnyének csapatai esélyeshez méltóan nyertek: a Bácsalmás a Félegyházi KSC-t, a Kecel a Tiszaalpárt, míg az Euroscale Kecskemét II. a Csávolyt múlta felül. A Tiszakécske – Soltvadkert örökrangadón végig nagy csata dúlt a pályán, végül támadásben kevesebb hibával játszó hazaiak diadalmaskodtak. A megyei női bajnokság listavezetője, a Kecskeméti NKSE ifjúsági csapata azt a Mizse KC-t fogadta, akik nemrég kis híján meglepték a Kalocsát is. A találkozó félidejében még a mizsei hölgyek vezettek négy góllal, a végén azonban a hosszabb kispad döntött és ha nehezen is, de a KNKSE otthon tartotta a pontokat. A második Kalocsa könnyed győzelmet aratott Tiszakécskén, míg a harmadik Kiskunmajsa döntetlent játszott a Kiskőrössel. A hétvége rangadóját Kunszentmiklóson rendezték, ahol a Bácsbokod vendégeskedett, a tét pedig a negyedik hely és ezáltal a bajnoki döntőbe kerülés volt. A vendégek villámrajtot vettek, tíz perc után 2-10 volt az állás. A hazaiak nem találták a ritmust, a Bokod pedig a félidő végén egy újabb hatos szériával tizenöt gólos előnybe került. A második félidőben aztán magára talált a Miklós KC, de tetemes hátrányukat csak csökkenteni sikerült, ledolgozni nem, így a Bácsbokod négy pontos előnybe került velük szemben. A találkozó előtt egyaránt nyolc pontos Soltvadkert és Nemesnádudvar csatájából az utóbbi került ki győztesen, akik idegenben nyertek nyolc góllal.
Eredmények:
NB I/B férfi felnőtt-Kelet
Törökszentmiklósi Székács KE – Kecskeméti TE-Piroska szörp 33 – 36
Mizse KC – Orosházi FKSE-LINAMAR 22 – 21
NB I/B női felnőtt-Kelet
Kecskeméti NKSE – NKK Balmazújváros 31 – 24
NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat
Kiskunhalas UKSC – Satelit FC Somogytarnóca 27 – 24
Kiskőrösi KS Kft – Bajai KSE 29 – 31
Hőgyészi SC – Kalocsai Kézilabda Club 27 – 31
NB II férfi felnőtt-Dél
Kiskunfélegyházi HTK – Dunaújvárosi AC 27 – 27
Dabasi KC VSE U23 – KIKI SKFT 24 – 22
NB II férfi felnőtt-Dél-kelet
Kiskunmajsai KC – Békéscsaba DKSE 25 – 32
NB II női felnőtt-Dél-kelet
Bácsalmási PVSE – Csorvási SK 28 – 26
Bács-Kiskun megyei férfi
Félegyházi KSC – Bácsalmási PVSE 17 – 37
D-V SE Csávoly – Euroscale Kecskemét II. 25 – 33
Kecel KC – Tiszaalpári SE 46 – 20
Balogh Tészta TVSE – STE-BS PLASTIC 25 – 22
Bács-Kiskun megyei női
Kecskeméti NKSE II.- Mizse KC 23 – 22
STE-BS PLASTIC – Nemesnádudvari NKSZE 27 – 35
Balogh Tészta TVSE – Kalocsai KC 21 – 37
Kiskunmajsai KC – Kiskőrösi NKSZSE 30 – 30
Miklós KC – Bácsbokodi NKSE 30 – 34
fotó: kesport.hu