bacshandball.hu

Tartalékosan is gálázott a KNKSE – hétvégi eredmények

Magabiztos kecskeméti siker a női NB I/B-ben, újabb betli a KTE-től a férfiaknál, férfi és női fronton is vereséget szenvedett a Mizse KC, botrány Kiskőrösön, továbbra is hibátlan a Csávoly és a Nemesnádudvar – ezek címszavakban a hétvége eseményei.

A férfi NB I/B harmadik fordulójában a KTE-Piroska szörp Hatvanba látogatott. A találkozót a kecskemétiek kezdték jobban és gyorsan három gólos előnyre tettek szert. Vissza tudtak jönni a meccsbe a hazaiak, a szünetre csak egy gól volt a KTE előnye. Fordulás után is jobbára a vendégek vezettek, azonban a játékrész közepén rövidzárlat állt be a játékukban, a hatvaniak ezt kihasználva átvették a vezetést, melyet a zárójelzésig tartottak is. Rajt-cél győzelmet aratott az Ózd a Mizse KC ellen. A borsodi csapat rögtön az elején bő két perc alatt háromszor is megzörgette a hálót. Ezután ugyan a vendégek is elkezdték a gólgyártást, nem sikerült vendéglátóik közelébe férkőzniük, a szünetben öt góllal vezetett az Ózd. A második félidő elején éledni látszottak a mizsei remények, egy négy gólos szériával sikerült visszakapaszkodniuk, ám a hazaiak jó ütemben kértek időt és sikerült megtörni a lendületüket. Avar György legénysége két találatnál közelebb egyszer sem tudott közelíteni ellenfeléhez, a végén négy gólos hazai siker született. Nagyon tartalékosan, mindössze kilenc játékossal utazott el  GBB ZRT Kecskeméti NKSE csapata Dunakeszibe a női NB I/B-ben. A KNKSE ifjúsági csapata ugyanis járványügyi megfigyelés alatt áll (az ő NB II-es meccsük el is maradt emiatt), ezért Varga József vezetőedzőnek a kapuban és mezőnyben is egy-egy cserejátékos állt rendelkezésére. A találkozó eleje döcögősen indult a kecskemétieknek, csak negyedóra után állt össze a játék, innentől azonban gálaelőadássá varázsolták az összecsapást: zsinórban lőttek 10 gólt viszontválasz nélkül, így a pontok sorsa gyakorlatilag a szünetre eldőlt. A KNKSE a második félidőben sem lassított, így végül tizenhéttel több gólt lőtt, mint ellenfele.

A férfi NB II dél-nyugati csoportjában a Bajai KSE a listavezető Mecseknádasdot látta vendégül és sajnos igazolódott a papírforma: a vendégek elsősorban az első félidőben nyújtott meggyőző játékukkal simán hozták a meccset. Szoros első félidőt játszott a Kalocsai KC a Hőgyész ellen, a szünetben csak két gól volt a különbség. Fordulás után aztán a végül kilenc találatig jutó Szvétek Balázs vette hátára a csapatot és vezérletével simán tartotta otthon a pontokat a KKC. Továbbra is pont nélkül áll a Kiskunhalasi UKSC, akik ezúttal a Holler UnFC otthonában maradtak alul. Megszerezte első győzelmét a Kiskőrösi KSK, a találkozó azonban nem emiatt lett emlékezetes. A Siklós elleni összecsapás vége ugyanis kézilabdapályán – szerencsére – ritkán látható jeleneteket hozott. Másodpercekkel a lefújás előtt tömegverekedés alakult ki a pályán, és ekkor ugyan még sikerült valahogy lecsillapítani a feleket és a találkozót be lehetett fejezni, azonban az indulatok az öltözőfolyosón ismét elszabadultak, melyet csak a kiérkező rendőri erők tudtak végül megfékezni. A meccsnek tehát biztosan lesz még folytatása… Először lépett pályára a KIKI Sport a déli csoportban, ők Abonyban vendégszerepeltek, ahonnan meggyőző játékkal hozták el a pontokat. A nők dél-keleti csoportjában a Bácsalmási PVSE a KSZSE csapatát látta vendégül. Az első félidő után még háromgólos hazai vezetést jelzett a tábla, fordulás után azonban teljesen leblokkoltak az almási hölgyek, a szegedi csapat gyorsan átvette a vezetést és végül öttel nyert.

A megyei férfi bajnokságban a D-V SE Csávoly harmadik mérkőzését is megnyerte, így hibátlan teljesítménnyel vezetik továbbra is a tabellát. Először lépett pályára KTE U22, akik Félegyházán taroltak. A fiatal Gézengúz UKC meglepte az Euroscale Kecskemét csapatát, míg a Tiszakécske – Kecel örökrangadón hazai győzelem született. A nőknél a Soltvadkert négy góllal múlta felül a Kiskunmajsát, újabb nagy skalpot gyűjtött idegenben a Nemesnádudvar, hiszen Kunszentmiklós után most Kalocsán is nyerni tudtak, egy gól döntött a hazaiak javára a Kiskőrös  – Mizse KC összecsapáson, míg a Miklós KC magabiztosan nyert a Halas ellen.

Eredmények:

NB I/B férfi felnőtt-Kelet

Hatvani KSZSE – KTE-Piroska szörp 27 – 24

ÓAM-Ózdi KC – Mizse KC 31 – 27

NB I/B női felnőtt-Kelet

VS Dunakeszi – GBB ZRT Kecskeméti NKSE 22 – 39

NB II férfi-Dél-nyugat

Bajai KSE – Expressz Zálog Mecseknádasd 22 – 32

Kalocsai Kézilabda Club – Hőgyészi SC 33 – 26

Kiskőrösi KS Kft – MK Pelikán-Siklós KC 32 – 25

Holler UnFC – Kiskunhalas UKSC 30 – 22

NB II férfi-Dél

Abonyi KC – KIKI SKFT 24 – 33

NB II női felnőtt-Dél-kelet

Bácsalmási PVSE – K. Szeged SE 23 – 28

Bács-Kiskun megyei férfi

Tiszaalpári SE – D-V SE Csávoly 25 – 32

Balogh Tészta TVSE – Kecel KC 36 – 29

P P Kiskunfélegyházi HTK – Kecskeméti TE U22 18 – 48

Gézengúz UKC – Euroscale Kecskemét 25 – 20

Bács-Kiskun megyei női

STE-Bs Plastic – Kiskunmajsai KC 22 – 18

Kalocsai KC – Nemesnádudvari NKSZE 31 – 33

Kiskőrösi NKSZSE – Mizse KC 24 – 23

Miklós KC – Kiskunhalas UKSC 32 – 21

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
október 2024
hKscpsv
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31    
« szept   nov »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Archívum