bacshandball.hu

Fazekas Nándor – „Én akkor védtem jól, amikor nagyon kellett, nem amikor tízzel vezettünk”

Az idő múlásával sokan sokféleképpen emlékeznek arra, hogyan is fogott először kezébe labdát egy válogatottságig jutó sportoló. Ahhoz viszont kétség nem férhet, hogy Fazekas Nándor esetében mindez Kecskeméten a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában történt. Emlékeiről, élményeiről és az indulás rögös útjáról beszélgettünk vele.


Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Kihez köthető a sportággal való megismerkedésed?

Korsós Miklós fedezett fel, ő volt az első edzőm. Hetedikben kerültem át a sportosztályba. Először átlövőt akartak belőlem faragni, de nagyon önző voltam, sokat elpuffogtattam. Egyszer aztán egy kapus lesérült, és félidőben társaim és edzőm javaslatára beálltam a kapuba. Nagyon jól ment, így talált rám ez a poszt. Abban az időben nagyon komoly csapat volt az iskolában, egészen az országos diákolimpia döntőjéig meneteltünk. Ennek hatására kerültem Szegedre középiskolába.

Ez számomra új információ. Nem sok helyen jelent ez meg. Nem a kecskeméti 607-es iskolába jártál?

Nyolcadik osztályban megkerestek engem pár kecskeméti csapattársammal együtt, hogy folytassuk a tanulmányainkat és a kézilabdát Szegeden. Így hárman: Szabados Zsolt, Csősz Tibor és én Szegeden kezdtük meg a középiskolát. Nem volt hosszú életű azonban ez a szakasz, hiszen a kollégiumban konfliktusunk akadt pár felsőbb évessel, így fogtam magam és hazajöttem. Nagyon emlékszem rá, egyből édesanyámhoz mentem, aki az Alföld Áruházban dolgozott, és mondtam neki, hogy itt vagyok, és nem is akarok visszamenni. Ezután kerültem csak a 607-esbe, ahol Zag László volt a testnevelő. Neki és Korsós Miklósnak köszönhetően kerültem Lajosmizsére. A felnőtt csapat keretében szerepeltem, de nem sok játéklehetőséget kaptam, mert előttem volt Rapi Róbert és Herceg József is. Az utánpótlás csapatban és a diákolimpián azonban szép sikereket értünk el. Ennek is köszönhető, hogy a középiskola utolsó évének félévekor eljött értem id. Kiss Szilárd és Joósz Attila Veszprémből, hogy szeretnének szerződést kötni velem. Fiatalon nekem csak egy kérdésem volt, hol kell aláírni? Az iskolát azonban még befejeztem, és azt követően kerültem Veszprémbe.

Szerintem minden fiatal kézilabdázó ilyen karrierről álmodik. Azonban ez számodra nem jelentett egyenes utat az első csapathoz. Mesélj nekünk azokról az évekről!

18 évesen kerültem Veszprémbe, ami már akkor is nem csak a magyar bajnokságban, de nemzetközi szinten is meghatározó együttes volt. Az első évben még az ifiben és juniorban játszottam, kisebb csapatok ellen már az NB I-ben is, illetve kettős játékengedéllyel a Balatonfüredi NB I/B-s csapatban is szerepeltem. Rengeteg meccsen szerepeltem és éreztem, hogy ebben az időszakban rengeteget fejlődtem. 21 évesen érett meg bennem az, hogy most már az első osztályban kellene tapasztalatokat gyűjtenem, így az akkor lejáró veszprémi szerződést nem akartam meghosszabbítani. A Veszprém azonban érezte, hogy nem szabad elengedni végleg, így kerültem kölcsönbe egy évre Dunaújvárosba. Hihetetlen volt az az egy év. Nagyon jó csapat volt akkor ott, és én is olyan szezont produkáltam, ami után nem volt kérdés, hogy visszarendeltek Veszprémbe. Abban az évben úgy kapott ki a Dunaújváros egy góllal a Veszprémtől, hogy engem nem engedtek játszani azon a meccsen. Így buktuk el a bajnokságot. Veszprémben a kétéves szerződésemet egyből megtoldották plusz kettővel. A 2004-es olimpia előtt már éreztem, hogy váltanom kell, hiszen Sterbik Árpád mellett már kevesebbet játszottam. Kaptam Németországból egy ajánlatot, amit elfogadtam. Így álltam légiósnak!

Nagyon kevesen mondhatják el azt magukról, hogy magyarként egy külföldi bajnokságban meghatározó játékos volt. Neked ez is sikerült!

A magyar bajnoksághoz képest hatalmas terhelést jelentett a német bajnokság. Ezalatt beszélhetünk arról, hogy országon belül is volt 900 kilométeres távolság is, de arról is, hogy az utolsó helyezett csapathoz sem mehettél biztosra a sikerben. Minden mérkőzésen kétszáz százalékkal kellett védenem. Ráadásul a Nettelstedt-Lübbecke csapatában szinte végigjátszottam a hatvan perceket. Gummersbachban persze már más volt, hiszen ott a bajnokság mellett már a Bajnokok Ligájában is szerepeltünk. Meghatározó öt évet töltöttem kint, ami után egy újabb Veszprémi időszak következett, ami összesen négy évig tartott. Mirko Alilovics mellé leigazolták Mikler Rolandot, és tudtam, hogy nem fogok labdába rúgni.

Válogatott!

Abból is volt egy pár. 237-nél álltam meg talán. Az első még Kővári Árpád szövetségi kapitány idejében volt, 18-19 éves lehettem. Perger Zsolt kiöregedett és Szatmári János mellé engem építettek be. Talán az érem hiányzik a válogatott szereplésekből, de ha azt nézzük, akkor két olimpián is részt vehettem. Nagyon kevés olyan Európa vagy világbajnokság volt, amikor nem voltunk ott, és sose a végén végeztünk. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, akik előttünk végeztek, játékos állományban mindig sokkal jobbak voltak.

Ilyen pályafutás során rengeteg szép emlékkel gazdagodtál a pályán. Egyáltalán ki tudsz emelni ezek közül bármit is?

Veszprémben minden bajnoki cím felejthetetlen volt. Az, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében védhettem a Magdeburg ellen, mind-mind hihetetlen élmények voltak. Azonban ha ki kell emelni egyet, akkor mindig a Portugáliában a Szerb válogatott ellen kétszeri hosszabbítás után megnyert meccset emelem ki, amivel kijutottunk az olimpiára. Kudarcként pedig a 2007-es világbajnokságot tudom említeni, amikor Eduard Koksharov belőtte nekem szélről, és ezzel nem jutottunk a nyolc közé. Nekem a címeres mez jelentette a mindent. Egyszer sem gondolkoztam azon, hogy ez idő alatt lesérülök vagy sem, és ez hogyan befolyásolja a klub szereplésemet.

Fél év Katar után fél év Németország, és ez már az ötödik szezonod Balatonfüreden! Meddig láthatunk még a pályán?

Összesen fél évet voltam kint Katarban. Ez a szerződés az Ázsiai Bajnokok Ligájára és a Szuper Globe-ra vonatkozott. Maradtam volna még, és sokáig úgy volt, hogy a világbajnokságra készülő katari válogatottban is számítanának rám, de a szívem miatt nem engedték, így találták meg Daniel Saricsot. A katari kaland után Németországba hívtak, ahol a Balingen csapata fél évkor a kieső zónában volt. Már az első öt meccsen bebiztosítottuk a bent maradást, marasztalni akartak, de a család nélkül nagyon nehéz volt, emiatt döntöttem, hogy itthon folytatom. Több helyre is hívtak, végül Balatonfüredet választottam, ahol ez az ötödik, és valószínűleg az utolsó szezonom is.

Hányszor mondtad már ezt?

Sokszor, de valószínűleg most már tényleg ez lesz az utolsó. Nagyon élvezem még mai napig is a játékot és szerencsére jól is megy a védés, de most már át kell adni a helyemet a fiataloknak. Nagyon sok tervem van, amiket a következő években szeretnék megvalósítani, azonban most még a védésre koncentrálok, ha befejeztem, utána számot vetek, mit is csináljak.

Talán beállsz cukrász-segédnek?

Még az is lehetséges! Feleségem három diploma után cukrász végzettséget szerzett. Olyan szinten ment bele, hogy ma Magyarország legjobb cukrászai között tartják számon. Soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire bejön ez az egész. Poénból mindig mondtam is a feleségemnek, hogy lehet, a kézilabda után beállok segédnek.

Nem maradsz azonban kézilabda nélkül, hiszen mind a három fiad a kézilabdát választotta.

Nagyobbik fiam most még csak 16 éves, serdülő korosztályú, a Veszprém KKFT NB I/B-s felnőtt csapatában játszik. Sok helyre hívják, de úgy gondolom, jelenleg itt van a legjobb helyen. Ő is megkezdte a válogatott szereplést is. Az ifjúsági válogatottba már meghívták. A két kisebbik is kézilabdázik, de bennük még nem látom azt a tüzet, mint Gergő fiamban. Remélem, ők is átélhetik azt, amit én is átélhettem a sportágban!

Köszönjük szépen a beszélgetést!

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
február 2025
hKscpsv
      1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28   
« jan   márc »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Archívum