Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség

bacshandball.hu

Hírös Kézilabda Históriák – 10.rész – Halász Máté

„Kecskeméten kezdtem, és ott is szerettem volna befejezni a pályafutásomat”

Egy tartalmas pályafutás lezárását nemrégiben bejelentő játékossal kapcsolatban általában jól eső érzés beszélgetni. Hiszen egy kerek karriert maga mögött tudó játékos összegezi pályáját, és reálisan látja annak hiányait. Jelen beszélgető partnerünk Kecskemétről indulva egészen a felnőtt válogatottig vitte, és a légiós éveket követően Magyarországon kezdett bele az edzői pályába. Halász Mátéval beszélgettünk.

Tovább olvasom

EMLÉKTÁR – 10.rész

Sorozatunk tizedik részében a 2005/2006-os első osztályú női bajnokság 4. fordulójában látogatunk Kiskunhalasra. A Zsiga Gyula edzette hazai csapat a korábbi BEK győztes, tízen ötszörös magyar bajnok Vasas csapata látogatott a csipke városába. A vendégek kispadján Mocsai Lajos ült, akit szinte felesleges is bemutatni.

A mérkőzés kiegyenlített, sok hibával játszó csapatok találkozóját hozta. Érdekesség, hogy a bajnokság végén ez a két csapat 16-16 ponttal végzett a 6-7. helyén az első osztályú bajnokságban. A mérkőzés névsorát olvasva számos válogatott játékost ismerhetünk fel, de a Vasas csapatában Andrási Nóra kiskőrösi származásáról sem feledkezzünk meg. Tovább olvasom

KÉZIrat – 9. rész – Kézilabda tematikus kiadványok

Április elején indult sorozatunk lassan a végére ér. Az elmúlt időszakban számos az olvasóink számára eddig ismeretlen vagy elfeledett emléket, dokumentumot tettünk közkincsé. A mai részben a múlt kézilabdás tartalmú magazinjait gyűjtöttük össze, köztük természetesen Magyar Kézilabda Szövetség által elkészített Kézi(i)ratok kiadványt is, mely az Átlövő magazin mellékleteként vált ismertté.

Bár sokat beszélnek manapság a nyomtatott sajtó válságáról, a hírlapüzletek polcai dugig vannak a legkülönbözőbb témájú sajtótermékekkel. Érvényes ez a polcok sportszekciójára is. De ha kicsit figyelmesebben pásztázzuk e részlegeket, egyvalami biztosan feltűnik: hiányoznak, vagy csak elvétve találni a kizárólag népszerű labdás csapatsportok (kézilabda, kosárlabda, vízilabda, röplabda) eseményeivel, összefüggéseivel a maguk mélységében foglalkozó, nagyközönségnek szóló színes, havi és/vagy heti magazinokat. Tovább olvasom

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár

március 2024
hKscpsv
     1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
« febr   ápr »

facebook.com/bacshandball

mksz.hu

Archívum