Sajnos megyénket is egyre jobban elérik a vírus jelentette mérkőzés elmaradások. Ezen okokból kifolyólag csupán 44 mérkőzés
zajlott le a 47. héten. Egy gólos hazai győzelem a KIKI – Mizse másodosztályú ifjúsági mérkőzésen, a harmadosztályban pedig kalocsai kiütés a Dunaföldvár ellen. A női ifjúsági bajnokságban igazi rangadót játszott egymással a Gézengúz UKC és a Kiskunhalas, mely mérkőzés döntetlennel zárult. Egy gól döntött a Hercegszántó javára a Kiskunfélegyháza ellen a fiú serdülő harmad osztályban, míg a lányoknál második győzelmét szerezte az Izsák. A Kecskeméti Sportiskola U16 és U15-ös csapatainak fekete hét volt ez, mivel a fiú U16-os bajnokságban nagy vereségbe szaladtak bele és az U15 I. osztályban a Pick Szeged és a Gyöngyös ellen maradtak alul. Ez történt tehát címszavakban a 47. héten. Nézzük az eredményeket. Tovább olvasom
Az idei bajnoki szezontól a megszokott és kedvelt felnőtt mérkőzések hétvégi beszámolója után a Bács-Kiskun megyei utánpótlás csapatok eredményeit is górcső alá vesszük hétről-hétre. A Bács megyei csapatok érdekeltségével 58 mérkőzés került megrendezésre a 46. héten. A Mizse KC ifjúsági csapatának nem sikerült a pontszerzés a Csepel vendégeként, míg a harmadosztályú fiú bajnokságban a Kiskunmajsa és a Kiskunhalas is győzni tudott.
Az idei bajnoki szezontól a megszokott és kedvelt felnőtt mérkőzések hétvégi beszámolója után a
A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség Elnöke a kialakult járványügyi helyzetre tekintettel a megyei I. és II. osztályú férfi és női bajnokságok halasztását rendeli el 2020. november 12-től visszavonásig.
Az idei bajnoki szezontól a megszokott és kedvelt felnőtt mérkőzések hétvégi beszámolója után a Bács-Kiskun megyei utánpótlás csapatok eredményeit is górcső alá vesszük hétről-hétre. A halottak napi hétvégén kevés mérkőzésre került sor, melyek esetében a serdülő és ifjúsági csapatok mérkőzésein csak egy megyei győzelem született. Nem tudta megállítani a kalocsai ifjúsági csapat a Csurgói KK veretlen második számú csapatát, vereséget szenvedett a Kecskeméti NKSE serdülő csapata a Csepel ellen, a Kiskunhalas UKSC leány csapata hat gólos győzelmet aratott a Tápiószentmárton ellen. A Harta Kézilabda Club a XVI. Üstökös Kupán vett részt, ahol három győzelemmel és egy vereséggel mutatkoztak be az LU11-es mezőnyben. A 7 lejátszott mérkőzés eredményei az alábbiakban találhatóak.
