bacshandball.hu

Madár Imre 95 éves

1924. május 6-án, 95 éve született a Lajosmizséhez közeli berénybenei tanyai iskola épületében a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség első és mai napig tiszteletbeli elnöke, Madár Imre. 52 éves pedagógusi pályája alatt generációkkal szerette meg a sportot. Nevéhez fűződik megyénkben a kézilabda sportág elterjesztése. Úttörő szerepet vállalt a járási szövetségek kialakításában, a megyei bajnoki rendszer létrehozásában. Szövetségi munkája mellett játékvezetőként egészen a 80-as évekig működött közre. Edzői pályafutásának legnagyobb sikereit Kecskeméten érte el.

Tanári pályáját a Tolna megyei Szakadáton kezdte, majd Kiskunhalas következett ahol a Kőkuti Iskolába helyezték. Innen szülőföldjére, a mizsei tanyavilágba került, később pedig Lajosmizsén, a központi iskolában tanított. Kecskeméten a Béke téri Általános Iskolában dolgozott közel 20 évig. Nyugdíjba a Kertészeti Főiskolai Karról ment, de ezekben az években is aktív maradt és a Kurucz téri Kisegítő és Leninvárosi iskolában tanított egészen 1995-ig.

Élete során számtalan kitüntetéssel ismerték el munkáját. 1998-ban vehette át a Kecskemét Megyei Jogú Város közgyűlése által megítélt „Kecskemét sportjáért” díjat, de a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének aranyérmével is büszkélkedhet.
Jelenleg jó egészségben, a kecskeméti sportot mai napig figyelemmel kísérve él fiával Székesfehérváron.

Jó egészséget kívánunk, Imre bácsi!

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
május 2025
hKscpsv
    1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
« ápr   jún »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Archívum