Hihetetlen kecskeméti pontvesztés az NB I/B-ben, izgalmas hajrá Majsán és Félegyházán az NB II-ben, bácsalmási győzelem a megyei rangadón – címszavakban a hosszú hétvége kézilabdás eseményei.
A férfi NB I/B-ben a Kecskeméti TE nem titkoltan győzni utazott Balassagyarmatra. A hírös harcosok bár végig irányították a találkozót, három gólnál jobban nem tudtak ellépni vendéglátójuknál. A mérkőzés utolsó másodpercében ráadásul a hazaiak egy majd’ félpályás góllal egyenlíteni tudtak, így egy pontot vesztett a Kecskemét. A hét közben edzőt váltó Mizse KC az egyik bajnokesélyest, a Békést fogadta. A régi-új új tréner Avar György sem tudott csodát tenni, a vendégek már az első félidő végére tizennégy góllal szereztek többet a mizseieknél, akik a második játékrészben ugyan faragtak a hátrányukból, de így is súlyos vereség lett a vége. Megszerezte viszont első hazai győzelmét a Kecskeméti NKSE, a Szentendrét sikerült egy góllal felülmúlni.
A férfi NB II dél-keleti csoportjában játszó Kiskunmajsai KC utóbbi két hazai meccsét egyaránt egy góllal nyerte. Nos, az egy gólos különbség most is összejött, sajnos azonban fordított előjellel. Bár a Majsa a szünetben három fás előnyben volt, a vendég Kunszentmárton a pihenő után magára talált, előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették és előnyüket a lefújásig meg is tartották.
A déli csoportban játszó Kiskunfélegyházi HTK papíron lényegesen esélyesebbnek tűnt az Abonynál. Így is indult a meccs, a félegyháziak gyorsan elhúztak, az első félidő derekára hét gólos előnyt harcoltak ki, amit a szünetig meg is tartottak. Még a második játékrész elején is úgy tűnt, minden rendben a hazaiaknál. Talán a játékosok is elhitték, hogy már zsebben vannak a pontok, így elkezdtek könnyelműsködni, a vendégek pedig vérszemet kaptak és egy 6-0-ás szériával egészen egy gólig zárkóztak. A KHTK szerencséje, hogy a meccs azelőtt véget ért, hogy az abonyiak egyenlíthettek volna. Hosszú nyeretlenségi szériát szakított meg a KIKI Sport, hazai pályán kettővel múlták felül a DAC gárdáját. A találkozón 55 percig az újvárosiak vezettek, ekkor azonban megrázta magát a KIKI és Krec vezetésével zsinórban ötször köszöntek be vendégválasz nélkül, megfordítva ezzel a meccset.
A dél-nyugati csoportban továbbra is pont nélkül áll a Kiskunhalas UKSC, ezúttal a Rinyamenti KC bizonyult náluk jobbnak. A vártnál nehezebben tartotta otthon a két pontot a Kiskőrös KSK, az újonc Satelit FC ellen mindössze két góllal tudtak nyerni. A Bajai KSE csak tíz percig tartotta a lépést a Siklós otthonában, ezután a hazaiak folyamatosan növelni tudták előnyüket és végül öttel nyertek. A csoport rangadóján szintén öt gólos hazai győzelem született Mecseknádasdon, a dolog szépséghibája viszont az, hogy a vendég a Kalocsai KC volt.
A női NB II dél-keleti csoportjában a Bácsalmási PVSE az egyik bajnokesélyes HLKC otthonába látogatott. A bácsalmásiak sajnos még csak megnehezíteni sem tudták a vásárhelyiek dolgát, fájdalmasan sima vereség lett a vége.
A megyei férfi bajnokságban két rangadót is játszottak. Pénteken este csapott össze az Euroscale Kecskemét két csapata. A találkozót a fiatalabb, I-es csapat nyerte. A Kecel – Bácsalmás mérkőzés első félidejében a hazaiak kétszer is három gólos előnybe kerültek, ám a vendégek mindkétszer egalizálni tudtak. A második játékrész elején aztán a PVSE lőtt zsinórban hármat, erre viszont már nem volt válasza a Kecelnek. Egy gólra ugyan kétszer is fel tudtak zárkózni, de a Bácsalmás mindkétszer lépést váltott, végül négyel nyert. A további mérkőzéseken a Soltvadkert idegenben, a Tiszakécske otthon győzött. A női bajnokságban a Kiskunmajsa – Nemesnádudvar találkozó ígérkezett rangadónak, azonban a hazaiak a vártnál simábban nyertek. Nyolc perc után még döntetlen állt az eredményjelzőn, ekkor azonban a Majsa egy 10-2-es sorozattal alaposan meglépett. A fordulásnál már tíz volt közte, amit a hazaiak tovább tudtak növelni a végéig. Idegenben tudott nyerni a Kiskőrös és a Soltvadkert, míg a Tiszakécske – Bácsbokod mérkőzés elmaradt, mert a vendégeket szállító autóbusz elromlott.
Eredmények:
NB I/B férfi felnőtt-Kelet
Balassagyarmati Kábel SE – Kecskeméti TE-Piroska szörp 30-30
Mizse KC – Békés-Drén KC 25-36
NB I/B női felnőtt-Kelet
Kecskeméti NKSE – Szentendrei NKE 28-27
NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat
Kiskunhalas UKSC – Rinyamenti Kézilabda Club 27-35
Kiskőrösi KS Kft – Satelit FC Somogytarnóca 25-23
MK Pelikán-Siklós KC – Bajai KSE 28-23
Dél Takarék Mecseknádasd – Kalocsai KC 30-25
NB II férfi felnőtt-Dél
Kiskunfélegyházi HTK – Abonyi KC 30-29
KIKI SKFT – Dunaújvárosi AC 27-25
NB II férfi felnőtt-Dél-kelet
Kiskunmajsai KC – Kunszentmárton KSK 30-31
NB II női felnőtt-Dél-kelet
Hódmezővásárhelyi LKC – Bácsalmási PVSE 40-21
Bács-Kiskun megyei férfi
Euroscale Kecskemét I. – Euroscale Kecskemét II. 29-26
D-V SE Csávoly – STE-BS PLASTIC 19-32
Balogh Tészta TVSE – Tiszaalpári SE 38-22
Kecel KC – Bácsalmási PVSE 25-29
Bács-Kiskun megyei női
Kiskunmajsai KC – Nemesnádudvari NKSZE 40-22
Balogh Tészta TVSE – Bácsbokodi NKSE elmaradt
Mizse KC – STE-BS PLASTIC 22-28
Miklós KC – Kiskőrösi NKSZSE 22-26