bacshandball.hu

Ismét tízet tett közé a Bajai KSE – hétvégi eredmények

Pénteken este, a Kecskeméti TE-Piroska szörp hazai mérkőzésével indult a kézilabda-hétvége. A két forduló után pont nélkül álló kecskeméti alakulat a győzelem reményében fogadta a DEAC csapatát. A debreceniek már a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést és tíz perc alatt három gólos előnyre tettek szert. Ezt le tudta dolgozni a KTE, kis időre még a vezetést is megszerezte, azonban a félidőben ismét két gólos vendég előnyt mutatott az eredményjelző. A második játékrész elején két eladott labda utáni könnyű góllal négyre nőtt a DEAC előnye melyet aztán  taktikusan őriztek is. Az utolsó öt percben huszáros hajrát vágott a hazai csapat, de a pontszerzés így sem sikerült, egy góllal a DEAC nyert. Sikerült viszont pontot szereznie a Mizse KC együttesének. A Nyíregyháza elleni idegenbeli meccsen a mizseiek jól kezdtek, de 0 -3 után kapcsoltak a hazaiak és az első harminc perc után három góllal már ők vezettek. A második félidőt is Mizse kezdte jobban, egy 7 -2-es szériával két gólos előnyre tettek szert. Erre ismét volt hazai válasz, innentől azonban fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az utolsó két perc is döntetlen állással kezdődött. Előbb a nyírségiek, majd a Mizse KC is hétméterest dobhatott. Mindkét lövés gól lett, így a végeredmény: 26 -26.

Megszerezte első győzelmét az NB II dél-keleti csoportjában a Kiskunmajsai KC. A Kondoros elleni hazai találkozó első negyedórájában egyik csapat sem tudott egy gólosnál nagyobb előnyt kicsikarni, de ezután a hazaiak kíméletlenül kihasználták ellenfelük hibáit és a szünetre öttel vezettek. Ezt az előnyt a második félidőben aztán sikerült elherdálni: egy tíz perces majsai góltalansági szériát követően a békésiek előbb egyenlítettek, majd öt perccel a vége előtt már két góllal vezettek is. Parázs végjátékban sikerült a hazai egyenlítés, majd tíz másodperccel a zárójelzés előtt hétméteresből megszületett a győztes találat.

A Dél csoport megyei rangadóján a Kiskunfélegyházi HTK a KIKI SKFT csapatát fogadta. A papírforma hazai győzelmet ígért és a félegyháziak nem is cáfoltak erre rá, már negyedóra alatt megnyugtató, négy gólos előnyt szereztek, melyet a félidő végére hatra hizlaltak. A második etapban megvolt a lehetőség a vendégek előtt a zárkózásra, hiszen a KHTK több, mint tíz percig nem talált a kapuba, azonban a KIKI is sok hibát vétett, így nem tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz. A végén kilenc gólt lett a két csapat közti különbség.

A dél-nyugati csoportban a Bajai KSE a múlt heti halasi győzelem után hazai pályán tudott fölényesen nyerni. Az “áldozat” ezúttal a dunaföldvári Holler UFC volt. Az első játékrész végén három gól volt a hazaiak előnye. A második etapban fokozatosan növelte előnyét a bajai csapat és a végére tízet tettek közé. A csoport másik három megyei résztvevőjének azonban nem sikerült a pontszerzés. A Kiskunhalas UKSC fájdalmasan sima vereséget szenvedett Pécsen. Az egyik alapemberét nélkülöző Kalocsai KC rangadón fogadta a  bajnokaspiráns Rinyamenti KC-t. Bár az első játékrészben volt négy gól is a hazai előny, a szünetre már döntetlen állásnál tértek a csapatok. A második játékrész is szoros küzdelmet hozott, két perccel a lefújás előtt is egyenlő volt az állás, ám ekkor a Kalocsa emberhátrányba került, amit a nagyatádiak ki is használtak. A Kiskőrös KSK csapatából is volt hiányzó a Mecseknádasd elleni hazai találkozón, ez azonban nem mentség arra, hogy a kőrösiek az első félidőben mind támadásban, mind védekezésben sok hibát vétettek. A hat gólos félidei vendég vezetés soknak bizonyult, ráadásul amikor közelebb kerülhetett volna ellenfeléhez a Kiskőrös, rendre hibáztak, így félidei előnyét megtartva két ponttal távozott a Mecseknádasd.

A megyei férfi bajnokság második fordulójának rangadóján a Soltvadkerti TE Kecskemétre látogatott. Az első játékrészben felváltva vezettek a csapatok, de egyik gárda sem tudott két gólosnál nagyobb előnyt kiharcolni. A második etap elején aztán a hazaiak léptek meg és öt gólos előnyüket a találkozó végéig tartani tudták. A további mérkőzéseken az esélyesebbnek tartott csapatok nyertek: a Bácsalmás idegenben, a Tiszakécske és az Euroscale Kecskemét I. otthon nyert, utóbbi csapat ráadásul 50 dobott gól fölé jutott.

A megyei női bajnokság rangadóján a Kecskeméti NKSE második csapata Kiskőrösi NKSZSE-t fogadta. A kecskeméti ifjúsági csapat az első félidő elején öt gólos előnybe került, ám a vendégek fokozatosan kezdték ledolgozni a hátrányukat, mi több, a második játékrész elején a vezetést is átvették. A mérkőzés hajrájához három gólos vendég előnnyel érkeztek a felek, ekkor azonban megrázta magát a KNKSE és zsinórban hat gólt dobva a maga javára döntötte el a találkozót. Színvonalas, látványos játékot hozott a Bácsbokodi NKSE – STE-BS PLASTIC találkozó is. 45 percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezután azonban a vendégek három gólt szereztek, miközben a hazaiak hétméterest is hibáztak. A végére tovább tudta növelni előnyét a Vadkert és négy góllal nyert. Szoros meccset játszott a Miklós KC és a Nemesnádudvar is. A vendégek ugyan villámrajtot vettek, a nyolcadik percben már 1 -5 volt az állás és a szünetre is maradt három gól az előnyből, a hazai hölgyek azonban a második játékrészben fokozatosan csökkentették hátrányukat és a vendégek tíz perces gólcsendjét kihasználva a a 47. percben egyenlíteni tudtak. A véghajrából aztán a Nemesnádudvar jött ki szerencsésebben és ha csak egy góllal is, de nyerni tudtak. A Kiskunmajsa a 12 gólig jutó Terbe Ágnes vezetésével nyert Tiszakécskén, míg a Kalocsai KC tizenhattal verte idegenben a Mizse KC-t.

Eredmények:

NB I/B férfi felnőtt-Kelet

Kecskeméti TE-Piroska szörp – DEAC NK KFT 26 – 27

Nyíregyházi SN KFT – Mizse KC 26 – 26

NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat

Kalocsai KC – Rinyamenti KC 26 – 28

Kiskőrösi KS Kft – Dél Takarék Mecseknádasd 29 – 35

Bajai KSE – MEZDEPO Holler UFC 38 – 28

PEAC – Kiskunhalas UKSC 40 – 29

NB II férfi felnőtt-Dél

Kiskunfélegyházi HTK – KIKI SKFT 32 – 23

NB II férfi felnőtt-Dél-kelet

Kiskunmajsai KC – Kondorosi KK 27 – 26

Bács-Kiskun megyei férfi

D-V SE Csávoly – Bácsalmási PVSE 24 – 31

Balogh Tészta TVSE – Félegyházi KSC 37 – 25

Euroscale Kecskemét II. – STE-BS PLASTIC 30 – 25

Euroscale Kecskemét I. – Tiszaalpári SE 53- 22

Bács-Kiskun megyei női

Kecskeméti NKSE II. – Kiskőrösi NKSZSE 26 – 24

Bácsbokodi NKSE – STE-BS PLASTIC 19 – 23

Balogh Tészta TVSE – Kiskunmajsai KC 28 – 32

Miklós KC – Nemesnádudvari NKSZE 27 -28

Mizse KC – Kalocsai KC 19 – 35

 

Fotó: Tamás Ferenc / KALOhírek

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
október 2020
hKscpsv
    1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
« Sze   nov »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Magazin rendelés
Archívum