bacshandball.hu

Ifjúsági női csapatok tornája Nemesnádudvaron

2020. február 2-án Nemesnádudvaron rendezte meg a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség hagyomány teremtő szándékkal a Keszi Géza Emléktornát. A tornára megyénk ifjúsági harmadosztályban szereplő csapatai kaptak meghívást. A felkészülési időszak kiemelkedő eseményének mezőnye a hazai Nemesnádudvari NKSZE mellett a Bácsalmási PVSE, a Kiskőrösi NKSZSE és a Bajai KSE csapatával vált teljessé.

Járdi Ádám a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség elnöke az eredményhirdetésen kiemelte, hogy a megyei kézilabda szövetség a 2020-as évben két olyan személyről nevezett el utánpótlás felkészülési tornát ifjúsági csapatok számára, akik munkájukkal olyan szellemi emléket hagytak a szövetségre, amit minden megyénkben sportoló számára szeretnénk példaként megismertetni. Liptai György és Keszi Géza két olyan személy volt megyénk kézilabdázásának, akik munkájukkal, sportágunk iránti elkötelezettségükkel, kitartásukkal példaként szolgálhatnak mindenki számára.

A torna mezőnyéből a mérkőzések alapján kiemelkedett a hazai csapat, akik eddig saját csoportjukban egy vereséggel az ifjúsági harmad osztály I csoportjának második helyén állnak. A kiskőrösi csapat parázs mérkőzésen szerezte meg a második helyet a tornán Baja ellenében. A bácsalmási csapat sok betege ellenére is részt vett a tornán és a fiatal csapat remekül élt a felkészülési torna lehetőséggel.

A torna végeredménye:

  1. Nemesnádudvari NKSZE
  2. Kiskőrösi NKSZSE
  3. Bajai KSE
  4. Bácsalmási PVSE

A torna gólkirálya a Nemesnádudvari csapat játékosa Petrich Daniella lett 24 góllal, míg a legjobb kapus szintén a hazai csapatból került ki Szaniszló Nikoletta személyében.

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
október 2020
hKscpsv
    1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
« Sze   nov »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Magazin rendelés
Archívum