bacshandball.hu

Idegenben nyertek a kecskeméti csapatok – hétvégi eredmények

Mindkét kecskeméti NB I/B-s csapatunk idegenből hozta el a két pontot, drámai végjáték után ikszelt a Mizse KC, csak a Kiskőrös és a KIKI Sport tudott nyerni az NB II-ben, megszerezte első győzelmét a KHTK a megyei bajnokságban – címszavakban a hétvége eseményei.

Békésre látogatott a KTE-Piroska szörp a férfi NB I/B nyolcadik fordulójában. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, bő negyedóra után négy gólos előnybe kerültek, innen kezdte a zárkózást a KTE. A félidő hajrájában előbb az egyenlítés jött össze, mi több, 30 perc után már a Hírös Harcosok vezettek eggyel. Fordulás után nagyobb fokozatba kapcsolt a vendégcsapat és a végül 14 találatig jutó Bíró Balázs vezetésével folyamatosan növelték előnyüket, a vége nyolc gólos kecskeméti siker lett. Győzelmével a KTE megerősítette vezető pozícióját, immár pontelőnnyel állnak az élen. Ehhez a pontelőnyhöz az is kellett, hogy a Mizse KC hazai pályán nem tudta legyőzni az Ózdot. A találkozó elején akadozott a mizsei támadógépezet, a borsodiak viszonylag hamar három gólos előnybe kerültek. A játékrész közepére kezdett összeállni a hazaiak játéka és egy 7-2-es széria után a félidőben már ők vezettek hárommal. A második játékrész ugyanúgy kezdődött, mint az első, több hiba csúszott a Mizse KC támadásaiba, a védekezés pedig nem állt össze, így az ózdiak öt perc alatt egalizáltak. Innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó perchez egy gólos mizsei előnnyel érkeztek. A vendégek góllal fejezték be a támadásukat, fél perc maradt hátra a találkozóból. Jakab László, a Mizse KC edzője időt kért, majd mindent egy lapra feltéve kapus nélküli támadással küldte a pályára csapatát. A hazaiak azonban nem tudták góllal zárni az akciót, öt másodperccel a vége előtt az ózdi kapus védett, majd célba vette az üres kaput. Edzőjük azonban ezt nem észlelte, letette az időkérő lapot, így hiába hullott a labda a hálóba, a gól érvénytelen lett. A hátralévő másodpercekben aztán a vendégek már nem értek fel a támadással, maradt a 28-28-as, a játék képe alapján igazságosnak mondható döntetlen. A női NB I/B-ben a GBB ZRT Kecskeméti NKSE kissé szokatlan időpontban, vasárnap délben lépett pályára a Dunakeszi otthonában. A találkozó elején jobbára a hazaiak akarata érvényesült, folyamatosan 2-3 gólos előnyben voltak. Az utolsó öt percben aztán huszáros hajrát nyitott a KNKSE és zsinórban lőtt négy góllal már minimális előnnyel fordulhattak. A második etapban aztán hengereltek a kecskemétiek, a kapuban Pálinkás Viktória lehúzta a rolót, a mezőnyben pedig a kilencet vágó Karacs Jázmin brillírozott, így végül magabiztos vendégsiker született.

A férfi NB II dél-nyugati csoportjában a hibátlan mérleggel listavezető Nagykanizsát fogadta a Kalocsai KC. Vendég találattal indult a mérkőzés, az ötödik percben már 1-4 állt a az eredményjelzőn. Bár a Kalocsa próbált tapadni ellenfelére, a félidő közepén egál is volt az állás, a szünetben hárommal ismét a zalaiak mentek. A játék képe fordulás után sem változott, a Nagykanizsa tartotta előnyét és végül két góllal nyerni tudtak. A Kiskőrös KSK a Csurgó U23 együttesét látta vendégül. A csurgóiak alig nyolc percig tudták tartani a lépést a hazaiakkal, ekkor egy ötös szériával megnyugtató előnyt szerzett a Kiskőrös. A hazai lendület nem hagyott alább, a 35. percben már két számjegyű volt a különbség. Az ellenfél kapusát összesen tízszer mattoló Harangozó Gergő mellett szinte mindenki eredményes volt, így a végén kiütéses győzelmet aratott a Kiskőrös, akik győzelmükkel a középmezőnyhöz zárkóztak. A Bajai KSE is rangadót játszott, ellenfelük a Holler UFC volt. Végig nagy küzdelem dominált, jelentősebb előnyt egyik gárda sem tudott szerezni. A meccs hajrája aztán a vendégeknek sikerült jobban és elvitték a pontokat a Duna partjáról. A déli csoportban a KIKI Sport a TFSE vendége volt. A vendégek viszonylag gyorsan három fás előnyt szereztek, ezt a szünetig aztán meg is duplázták. A második játékrész némileg kiegyenltettebb játékot hozott, de a KIKI győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. A dél-keleti csoportban a Bácsalmási PVSE Csongrádon vendégszerepelt. Az első félidőben még tartotta a lépést ellenfelével a PVSE, de fordulás után folyamatosan növelték előnyüket a vendéglátók, és végül hat góllal nyertek. A Kiskunmajsai KC Mezőtúrra utazott. A végig szoros mérkőzésen a hazaiak csak nehezen tudták otthon tartani a pontokat a szívósan küzdő majsaiakkal szemben, 29-27 lett a vége. A nők déli csoportjában a Kecskeméti NKSE U22 a tabella harmadik helyén álló Szigetszentmiklóst fogadta. A vendégek villámrajtot véve már a kilencedik percben öttel vezettek, és ugyan próbált zárkózni a KNKSE, a félidő közepén újabb rövidzárlat állt be náluk, amit a Szigetszentmiklós egy ötös szériával büntetett. A második félidőben sem tudott háromnál közelebb férkőzni a kecskeméti alakulat, így a lefújáskor a vendégek örülhettek a győzelemnek. A dél-keleti csoportban a Bácsalmási PVSE Szegeden lépett pályára. Bácsalmási szempontból álomszerűen alakult a találkozó eleje, a hatodik percben 2-5-ös állást mutatott a tábla. Innentől jobbára felváltva estek a gólok, a szünetben három gólos volt a vendégek előnye. Térfélcsere után viszonylag gyorsan egyre zárkózott a KSZSE, és bár az almási lányok ismét el tudtak lépni hárommal, a végjátékban megremegtek a kezek és végül be kellett érniük egy ponttal.

A megyei férfi bajnokságban mindkét kecskeméti csapat idegenben aratott győzelmet, a Kecskeméti FS DSE I. Tiszakécskén nyert rangadót, a kettes számú alakulat pedig a Csávoly otthonában diadalmaskodott. Kiskunhalasi győzelem született a szomszédvárak csatájában Kecelen, a listavezető Soltvadkert pedig a Félegyházi KSC-t fektette két vállra idegenben. Megszerezte első győzelmét a Kiskunfélegyházi HTK, ők a Tiszaalpárt múlták felül. A nőknél a Mizse KC a második félidőben hengerelt, kétszer is 5-0-ás rohanást produkálva verték a Kiskőröst. A Kalocsai KC tíz gól alatt tartotta a Soltvadkertet és nyert nagyon simán. Az eredmény némileg csalóka, mert sokáig tartotta a lépést a Nemesnádudvar a Kiskunhalassal szemben, a végén azonban kijött a rutinbeli különbség és a vendégek nyertek tízzel. Az éllovas Miklós KC a találkozót végig kézben tartva múlta felül a Kiskunmajsát és így továbbra is őrzi egy pontos előnyét.

Eredmények:

NB I/B férfi felnőtt-Kelet

Mizse KC – ÓAM-Ózdi KC 28 – 28

Optimum Solar-Békési FKC – KTE-Piroska szörp 21 – 29

NB I/B női felnőtt-Kelet

VS Dunakeszi – GBB ZRT Kecskeméti NKSE 25 – 34

NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat

Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 25 – 27

Kiskőrösi KS Kft – Csurgói Kézilabda Klub U23 36 – 25

Bajai KSE – Holler UFC 28 – 30

NB II férfi felnőtt-Dél

TFSE – KIKI SKFT 26 – 30

NB II férfi felnőtt-Dél-kelet

Tigrisek Csongrádi KSE – Bácsalmási PVSE 33 – 27

Mezőtúri AFC – Syngenta – Kiskunmajsai KC 29 – 27

NB II női felnőtt-Dél

GBB ZRT Kecskemét U22 – Szigetszentmiklós NKSE 27 – 32

NB II női felnőtt-Dél-kelet

K. Szeged SE – Bácsalmási PVSE 32 – 32

Bács-Kiskun megyei férfi

D-V SE Csávoly – Kecskeméti FS DSE II. 20 – 44

Kecel KC – Kiskunhalas UKSC 34 – 38

Balogh Tészta TVSE – Kecskeméti FS DSE I. 24 – 30

Félegyházi KSC -STE-BS PLASTIC 21 – 26

P P Kiskunfélegyházi HTK – Tiszaalpári SE 27 – 22

Bács-Kiskun megyei női

Mizse KC – Kiskőrösi NKSZSE 32 – 21

STE-BS PLASTIC – Kalocsai KC 9 – 26

Nemesnádudvari NKSZE – Kiskunhalas UKSC 25 – 35

Miklós KC – Kiskunmajsai KC 29 – 21

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
március 2025
hKscpsv
      1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31       
« febr   ápr »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Archívum