Hírös Kézilabda Históriák – 5. rész – Kalmár Jenő

„Megyei első osztályból az NBI/B-ig”

Sokakban sokféleképpen él Kalmár Jenő személye. Egyeseknek, mint faiskola tulajdonos, másoknak mint kézilabdaedző villan be. Azonban azt kijelenthetjük, hogy mind a két területen maradandót alkotott. Az előre leegyeztetett beszélgetésre kézilabdás emlékeivel tömött mappákkal érkezett. Őszintén beszélt kézilabdás sikerekről és kudarcokról, faiskolájáról és öt és fél évvel ezelőtti stroke-járól, az azt kiváltó okokról, illetve arról, hogy hogyan változtatta meg életét az a nap.

Nagyon szépen köszönöm, hogy tudtunk találkozni.

Ugyan már, én köszönöm, hogy megkerestél! Nekem ez nagy dolog, hogy valaki kíváncsi arra, hogyan éltem a kézilabda és munka világában.

Kezdjük is talán ott, miként találkoztál a sportággal, és hogyan kerültél Kecskemétre?

Pusztamérgesről származom, és már akkor, az általános iskola után kertészeti technikumba szerettem volna tovább tanulni. Szülő falumhoz pedig ez volt a legközelebb, így Kecskemétre kerültem. Az iskolát elvégezve Ceglédre kerültem egy évre a kertészeti kutató intézetbe, majd érezve a diploma hiányát, felvételiztem a Kecskeméti Kertészeti Főiskolára.

Hol kapcsolódtál be a kézilabdás életbe?

Természetesen a kertészeti technikumban. Kiváló diáksport élet volt akkor a városban. Volt olyan év, amikor 12 városi középiskolai csapat versengett a legjobb csapat címért. A ceglédi évem alatt nem kézilabdáztam, majd visszakerülve, a főiskolai évek alatt tovább kézilabdáztam. Szerettem volna magam kipróbálni egyesületi színekben is, de akkor, ha az iskolának volt felnőtt csapata, ott kellett játszani, így nem engedték, hogy a Dutép-ba igazoljak, így maradtam a kertészetin Madár Imre bácsi kezei alatt.

A főiskolai évek után egyből megtaláltad a számításodat, bár a játék ismét háttérbe szorult.

A főiskola után a Szikrai Állami Gazdaságba kerültem. A munka mellett, még ha mehettem is volna, nem volt időm a játékra, így maradtam a kertészeti csapatában. Madár Imre bácsi egy idő után rám bízta a csapatot, és játékos-edzőként próbáltam helytállni. Közben a Testnevelési Egyetemen edző képesítést szereztem, így már papírom is volt a végzett tevékenységhez.

Innen melyik volt a következő állomás edzőként?

Egy hirtelen jött felajánlásnak köszönhetően a női csapathoz kellett egy osztályozóra beugranom. Bár a bennmaradás sikerült, a halódó DUTÉP megszüntette női szakosztályát. Így kerültem utána a férfi ifjúsági csapathoz edzőként.

Miket tartasz a legnagyobb sikerednek edzői pályád során?

A fiúkat a megyei első osztályból vittem fel egészen az NB I/B-ig. Olyan női csapatot vettem át, akik gyakorlatilag kiestek az NB II-ből, de feljutó híján bennmaradtak. Minden elért eredményt sikerként éltem meg, főleg úgy, hogy én mindig elvi kérdést csináltam abból, hogy akik éveken keresztül kiharcolták a feljutást, azzal próbáljunk meg bent is maradni.

Mind a két feljutás után a környezet teljesen más következtetéseket vont le a történésekből. Abból, hogy nem igazoltunk egy komplett kezdő csapatot, sokan úgy vélekedtek, hogy Kalmár Jenő nagyon jó edző, de az NB I/B az már neki kicsit erős. Azt várták volna el, hogy az a csapat, aki az egyel alsóbb bajnokságot megnyerte, az utána a magasabb osztályban is sorra verje az ellenfeleket. De hát azt tudjuk, nem így van. Mind a két esetben hihetetlen nehéz bennmaradást értünk el, de azt a meglévő játékos kerettel.

A kézilabda mellett sikeres voltál kertészmérnöki munkádban is. Mesélj nekünk erről!

Az első olyan áruda voltunk a városban, ami egész évben nyitva tartott. Amikor otthagytam a Szikrai Állami Gazdaságot, az Magyarország és egyben Közép-Európa legnagyobb gyümölcsfaiskolája volt. Másfél millió gyümölcsoltványt készítettünk egy évben. Ma az egész Magyarországi oltvány-előállítás kettő és félmillió, és akkor még csináltunk félmillió díszfát is évente. Európa szinte összes országába exportáltunk. Amikor 1988-ban felmondtam, a munkatársaim azt mondták, hogy: „Jenő, te hülye vagy”. Magas beosztásom volt, és mivel a faiskola egy elég speciális terület volt, ezért senki nem szólt bele. Ettől függetlenül úgy éreztem, hogy besokalltam. A saját lábamra szerettem volna állni.

Három év múlva jött a rendszerváltás, és szétzavartak mindenkit az állami gazdaságból. A korábbi kollégáim kérdezték, hogy Jenő te honnan tudtad, hogy ez fog történni? Amelyre elmondtam nekik, hogy nem tudtam, de utólag rosszul döntöttem. Ha vártam volna három évet, akkor felsővezetőként én is részese lehettem volna a „szabad rablásnak”.

Mely csapatoknál fordultál meg edzőként?

Ha a teljes sort nézzük, eddig említettem a kertészetit, a női felnőttöt, a fiú ifjúságit és a férfi felnőtt csapatot Kecskeméten, ezen kívül még Tiszakécskén vállaltam szerepet az ottani kézilabdában. Az egyes állomáshelyek között nem mindig volt folytonosság, hiszen főállású edzőként sosem dolgoztam. Legutolsó edzői évemet a Kecskeméti NKSE-nél töltöttem 2011-ben.

A lemondásodat követően másfél évvel a kecskeméti kézilabdás életben szőrnyű hír látott napvilágot. Agyvérzést kaptál!

5 és fél évvel ezelőtt ért engem egy agyi stroke. Amit most látsz, az csalóka, mert a beszédemen és a mozgásomon nem látszik, de ebben öt és fél év kőkemény munkája van benne. Otthon voltam, amikor ért az infarktus. Olyan erős volt, hogy a telefonért nem tudtam elmenni. Egyedül voltam otthon. Eltelt nyolc-tíz óra oxigénhiányos állapotban, mire kórházba kerültem. Félelmetes mélységekből kellett visszajönnöm. Mindent újra kellett tanulnom, beszélni, járni, írni, olvasni.

Minek volt köszönhető az agyvérzés? Voltak előjelei?

Mindig magas volt a vérnyomásom, talán ez volt az egyik oka ennek az agyvérzésnek. Ha a vérnyomásomat karban tartottam volna, akkor lehet, hogy nem történt volna meg ez, de soha nem gondoltam erre. Nem voltam beteg szinte egyszer sem, sajnos a magas vérnyomást nem tartottam betegségnek.

A másik 50%-ot biztosan a faiskolánál megélt fajtaazonossági per jelentette. 12 évig a Magyar Állammal álltunk perben, ha a fiam nem jogász, biztosan feladtam volna, de végül nyertünk.

Honnan merített erőt a felépüléshez?

Ez a családom nélkül nem sikerült volna. Szinte mindent újra kellett tanulnom: járni, beszélni, olvasni. Olvasni például Adél unokámmal egyszerre tanultam újra. Mai napig nem tudnak az orvosok pontos választ adni arra, hogy az agyvérzés után hogy lehetett az, hogy hibátlanul írtam, de nem tudtam elolvasni, mit írok. Nagyon hülye helyzet volt. Egyébként mai napig csak egy első osztályos diák szintjén van az olvasásom. Az orvosok csak találgatnak, hogy mitől lehet az, hogy nem fejlődik tovább az olvasási készségem.

Mi maradt meg az emlékek közül?

Nagyon nehéz meghatározni. A szakmám miatt körülbelül 5-6000-es növényismeretem volt, ami azt jelenti, hogy a növény magyar neve mellett, a latin nevét és az összes hozzátartozó információt, mint például hőigényt, fényigényt, vízigényt tudtam. Tudod hány maradt meg ebből az agyvérzést követően? Egy!

Melyik volt az az egy?

Ha a szüleim hívőnek neveltek volna, akkor azt mondanám, hogy fentről kaptam egy jelet, hogy „Öreg, erre neked szükséged lesz!” Valami csoda folytán Gingko biloba, magyar nevén páfrányfenyő maradt csak meg. Felhasználását tekintve gyógyhatású készítményt készítenek belőle, és agyi érserkentésre használják.

Hogyan telnek a minden napjaid?

Általában az estéim tanulásról szólnak. A híradót még megnézem, de utána mindig előveszem a szakirodalmat. Amikor a stroke-ból kezdtem felépülni, megkérdeztem az orvost, hogy mennyi ideig lehet az emlékek visszarendeződésében bízni? Az orvos viccesen megemlítette, hogy attól is függ, hogy mennyi volt a stroke előtti ismeretanyag. Ha a beteg nem tesz érte semmit, akkor körülbelül másfél évig tart. Ettől hosszabb csak akkor lesz a visszarendeződés, ha dolgoztatja az ember az agyat.

Haragszol magadra, hogy nem voltál előre látóbb és kíméletesebb magaddal?

Én elfogadó típus voltam világ életemben. Egész életembe két olyan dolgot végeztem, amit szerettem. Mindkettő a két végzettségemmel függ össze. Mérhetetlenül boldog vagyok azért, hogy 32 éve a saját faiskolámat vezethetem. A másik pedig egyértelműen az edzői szakma. Szinte minden napom úgy nézett ki, hogy ledolgoztam a 8-10-12 órámat a kertészetben, és utána mentem edzést tartani. Mindkét dolog olyan volt az életemben, amit szerettem csinálni és is igazán nem is tekintettem munkának.

Kívánom, ha legközelebb találkozunk, már mind a 6000 növény ismerete újra meglegyen!