bacshandball.hu

Elhunyt Paczolay Gyuláné

79 éves korában elhunyt Paczolay Gyuláné, mindenki Maricája, a kiskunhalasi női kézilabdázás kultikus alakja.

Játékosként, testnevelőként és emberként megkerülhetetlen, aktív szereplője volt a város sportéletének. Bár nem kiskunhalasi születésű volt, neve mégis összeforrt a kézilabdával, kapusképzéssel. Számos válogatott játékos kezei közül indulva húzhatta magára a címeres mezt, melyről mindig büszkeséggel úgy beszélt, mintha a világ legtermészetesebb dolgát tette volna. Ez volt az ő küldetése, mellyel betegsége idején sem hagyott fel. Emlékét örökké megőrizzük!

Paczolay Gyuláné emlékére a vele 2019. február 27-én készült riporttal emlékezünk.

A budapesti származású testnevelő tanár 1963-ban került Kiskunhalasra, de mai napig pestinek vallja magát. Jelenleg Kunfehértón él, és a megyei kézilabdázás még mindig aktív szereplője. Kiskunhalas és környékének diákolimpia versenybírói tevékenysége mellett a Kiskunhalas UKSC csapatánál segít a kapusok képzésében.

Számtalan válogatott játékos került ki a kezei közül, de maga is kiváló játékos volt. Meséljen nekünk, hogyan lett végül kézilabdás!

Gyermek korunkban is imádtunk dobálni, a kedvencünk a kétudvaros döngető volt. Kerepesen a kertes házunknál annyit játszottunk, hogy szétvertük a kaput, de emellett atletizáltam, teniszeztem. 14 éves koromtól kezdve aztán már igazolt játékos voltam nagypályán a Kőbányai Lombik csapatában. Utána kerültem a Ruggyantaárugyár csapatához, ekkor harmadikos középiskolás voltam és balkezesként odakerülhettem az NBI-es csapathoz. Az általános és középiskolai évek után a Testnevelési Főiskolára jártam, ahol TF NBI-es csapatában szerepeltem. Korábban voltam ifjúsági és junior válogatott is, de volt egy bokasérülésem, és aztán már nem olyan voltam, mint régen. A fiatalság múlandó, és szerettem volna valami biztosat megteremteni magamnak az életbe.

Hosszú és tartalmas évek telis-tele kézilabdás emlékekkel. Adódik a kérdés, hogy került Ön Kiskunhalasra?

Férjemmel, Paczolay Gyulával olyan helyet próbáltunk találni, ahol mind a ketten tudunk tanári állást kapni. Abban az időben ez nem volt egyszerű, egy még talán lett is volna, de kettő szinte sehol. Nekem korábban Magyarország Kiskőrösig tartott, mert idejártunk le egyszer-kétszer bemutató mérkőzést játszani, így Kiskunhalas teljesen kiesett. Hívtak Győrbe, Tatabányára, Dunaújvárosba. Utóbbiban például, amikor odamentem, az igazgató már mutatta, hogy akkor ebbe a lakásba fogok lakni. De végül nem ezt választottuk, mert itt is csak egy hely volt. Talán Egerben a főiskola lett volna még egy lehetőség számomra, férjemnek pedig Egercsehiben, Egertől 12 kilométerre lett volna tanári állása. Hogy-hogy nem, nem tudom, hogy ő vagy én mondtam rá a nemet, végül Kiskunhalasra kerültünk. Az apósoméknak köszönhetjük, hogy idekerültem, akik halasi pedagógusok voltak. Akkor Kiskunhalasra kellett egy kézilabdás, hiszen a Szilády gimnázium testnevelő tanára, Lungerné Erzsébet (Tápai Szabina nagymamája) akkor ment el szülni, és attól az évtől már 5 évfolyammal ment az iskola, így volt elég feladat. Egyből az 5. évfolyamba kerültem a nagy 18-19 éves tanulók közé, gondolhatja 23 évesen milyen lehetett. Na így kerültem én Kiskunhalasra.

A Szilády gimnázium egy fogalom volt a sport vonatkozásában nem csak a megyében: tornászok, kézilabdások, labdarúgók százai kerültek ki az iskola falai közül. Gyorsan beilleszkedett a Halasi miliőbe?

Fiatal csitriként kerültem Kiskunhalasra a Szilády Áron Gimnáziumba, ahol már akkor egy csodálatos sportudvar volt mindennel felszerelve. Horváth István tanár úr nagyon adott az ilyenre. Volt egy sportcsarnok is, ami mai szemmel nézve nevetséges méretekkel rendelkezett (26×12-es tornaterem volt), ahol rengeteg versenyt rendeztek abban az időben. Nagyon jó volt a tanári gárda, így könnyű volt maradandót alkotni.

A tanári feladatokról már említést tettünk, de azért Ön már az első NBII-be feljutott 63-as halasi csapatnak is tagja volt. Meddig kézilabdázott a tanítás mellett?

Amikor Halasra kerültem, egy évig még feljártam Budapestre a Laurencz Laci bácsihoz kézilabdázni, de hát nem volt összeegyeztethető.

Az a bizonyos 63-as osztályozó, hát igen. A Békéscsaba ellen vívtuk az oda-visszavágót. Nem volt ám 2-3 hét a két meccs között. MÁV csapatként mi hálókocsiban utaztunk oda. A meccs után ugyan arra a vonatra felszállt a Békéscsaba és jöttek hozzánk játszani. Szerencsére sikerült nyernünk Békéscsabán, de olyan esőben rendezték azt a mérkőzést, hogy szinte nem láttuk a pályán, hogy mi hol van. Természetesen hazai pályán is nyertünk, de a csabaiak megóvták a meccset, mert én jogosulatlanul szerepeltem a csapatban. Abban az évben én a TF csapatában pályára léptem, és nem lehetett akkor év közben osztályt váltani lefelé. Bár volt egy olyan papírunk, amit a megyei kézilabda szövetség állított ki, hogy én játszhatok a megyei bajnokságban. Az átigazolásom folyamatban volt, de tényleg nem játszhattam volna. Egészen hosszú ideig húzódott az ügy, ha jól tudom, akkor egy jó helyre adott demizson bor aztán megoldotta a problémámat, és a megyei szövetség által kiadott engedélyt hivatalosnak vették, így Kiskunhalas készülhetett a magasabb osztályra.

De nem álltak meg az NBII-nél. Néhány év múlva már az NBI/B-ben találhatjuk a csapatot. Hogyan lehetett ezt összeegyeztetni?

Amikor 1968-tól NBI/B-ben szerepelt a csapat, nagyon nehéz volt. Hatalmas távolságok voltak, kicsi volt a gyerekünk és a férjem pedig járta a világot. Ő a tornában jeleskedett. Magyarország első számú torna pontozó bírója lett. Olimpiákon, világbajnokságokon szerepelt folyamatosan. Amit elértünk, azt egymástól függetlenül értük el, én nem azért lettem ismert, mert a Paczolay Gyula felsége voltam, és ő se attól lett ismert, mert a Marica férje volt. Az ő munkáját is nagyon nagy hozzáértéssel és becsülettel végezte, így juthatott el számtalan világversenyre.

Volt olyan, amikor például mentünk Győrbe, a Keleti pályaudvaron az ablakon kiadtam a gyereket a szüleimnek, mi meg robogtunk tovább, amikor pedig vasárnap jöttünk vissza, kihozták a gyereket az állomásra, úgy jöttünk haza. Végül 1974-ig játszottam, 33 éves koromban hagytam abba az aktív játékot.

Számtalan NBI-es játékos került ki a kezei alól. Horváth Klárával még egy csapatban is játszott. Ön tanára is volt?

Klárával a mai napig nagyon jó viszonyban vagyunk. Azonban azt leszögezem, hogy az, hogy Klárából lett valami, ahhoz nekem semmi közöm nincs. Tanára nem voltam, egy csapatban sem játszottunk. Egy isten áldotta tehetség volt. Abban segítettem neki, hogy hetente velem járt fel edzésekre Budapestre, mert szülei egyedül nem engedték.

Volt olyan év, amikor több Kiskunhalasról származó kapus is védett az NBI-ben. Hogyan lett Ön kapusedző?

Így van, nagyon büszke vagyok rá: Juhász Edina, Pastrovics Melinda, Szikora Melinda, Mucsi Zsuzsanna. De ha azt kérdezi, én miért lettem kapus edző, nem tudnám megmondani. Világ életemben utáltam beállni a kapuba, életemben kétszer álltam be kapuba, mert a kapus lebetegedett. Azért kezdett el érdekelni, mert ugye a kapusok teljesen mások, mint a mezőnyjátékosok. Az, hogy ennyi tehetség került ki a kezeim alól, az nem volt másnak köszönhető, csak a munkának és az egyéni képzésnek. Volt, hogy még ünnepnapokon is bementünk a csarnokba a kapusokkal edzeni, persze ehhez kellettek ők is. Sokkal több türelem kell, de szerettem velük dolgozni. Az évek során nagyon sok mindenre azért az ember maga is rájött, és hatalmas motivációt adott nekem, amikor a begyakorolt dolgokat a pályán viszont láttam tőlük.

Az NBI-es évek alatt a szakma krémje dolgozott Kiskunhalason, amely klubnak Ön elnöke is volt. Hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre?

Csodálatos évek voltak azok Kiskunhalason. Stabil NBI-es csapat voltunk, és még nemzetközi kupában is szerepeltünk. Számtalan kiváló edző fordult meg városunkban: Róth Kálmán, Golovin Vlagyimir, Zsiga Gyula, Tabajdi Ferenc, Szabó Károly, de sajnos a pénzhiány miatt végül bedőlt a kártyavár. Mai napig nem tudom azt feldolgozni, amikor a bajnokság előtt egy héttel lelépett a csapat az edzővel Kecskemétre. Talán az volt az utolsó szög a kiskunhalasi női kézilabda koporsójába.

Ön soha nem volt felnőtt csapat edzője?

Szinte egész pályafutásom alatt az utánpótlásban dolgoztam. Itt a végén a KB Autoteam SE-nél voltam felnőttek edzője is, de azt is csak azért vállaltam el, mert a régi tanítványok alkották a csapatot. Tartottam én edzést felnőtt csapatnak Zsiga Gyula helyett is az NBI/B-ben. Szenzációs szakember. Az edzés anyagai hihetetlen részletesek és pontosak voltak. Percre pontosan le voltak vezetve az edzései, így azért nem volt nehéz helyettesíteni. Aki írni, olvasni tudott, az meg tudta volna tartani helyette az edzéseket, olyan pontos volt az edzésterv.

Bár a Szilády gimnáziumban „nyugdíjas” állása volt, tanári pályáját mégis a Bibó gimnáziumban fejezte be. Hogyan történt a váltás?

A Bibó gimnáziumba szinte az egész akkori Szilády-s tantestület átjött. Nagyon gyorsan felhúzták ezt az iskolát, aminek megvannak még mai napig a problémái. Itt még 5 évet dolgoztam az 1996-os nyugdíjba vonulásomig. Rengeteg emlék, rengeteg élmény, ami végig kísérte a pályámat és nagyon hálás vagyok a kézilabdának.

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
október 2020
hKscpsv
    1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
« Sze   nov »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Magazin rendelés
Archívum