bacshandball.hu

Bácsalmási várbevétel

Igyekszünk, eheti cikkünket nem történelmi rébuszok közé sodorni, azonban hogyan  máshogy lehetne jellemezni a bácsalmási hölgyek hatalmas sikerét Gyulán, mint egy bevehetetlennek tűnő vár feletti győzelmet. Ha már a váraknál tartunk megyénkben is van egy, ráadásul nádvár’ ami tartja magát rendületlen a megyei női mezőnyben.

A nemzeti bajnokságok magasabb osztályában is lassan elkezdődik a nagyüzem és minden együttes azon tüsténkedig, hogy a tavaszi mérkőzések mellett mihamarabb pótolja az ősszel elhagyottakat is. Az NBI/B keleti csoportjában a kecskeméti lányoknak a Népligetben volt jelenése vasárnap, ahol remek liga kupa győzelmekkel a hátuk mögött várták az akadémisták elleni találkozót. A Simics Judit által trenírozott, felnőttek között is brillírozó FTC ifjúsági csapatot azonban, kifogástalan második félidei teljesítménnyel hat góllal sikerült legyőzniük, ami hatalmas erőt adhat a folytatáshoz. A Kecskeméti NKSE ifjúsági csapatának azonban nem sikerült hazai pályán a pontszerzés az NBII-es felnőtt mezőnyben. A végső győzelemre is esélyes Algyő a második félidőben átgázolt a fiatalokon, és nagyarányú győzelemmel távozott a Hírös városból. A Dél-keleti csoport másik megyei szereplőjének győzelméről már a felvezetőben is említés tettünk. A bácsalmási hölgyek remek egyéni teljesítményeknek köszönhetően idegenből hozták el a két pontot egy végletekig kiélezett, időntúli hétméteressel eldőlő találkozón. Ezzel az igen csak értékes győzelemmel megadták az alaphangot a tavaszi folytatásra. A hétvége még egy NBII-es mérkőzést tartogatott, ahol Kiskunmajsai fiúk indultak neki a tavaszi hadjáratnak és rögtön a tavaly még NBI/B-s Algyővel találták magukat szemben. Az egy pontot a mérkőzés előtt mindenki aláírta volna a fürdővárosban, azonban a meccs képe alapján a vendégeknek hízelgő a végül  döntetlennel zárult találkozó.

Nagy Mariann (labdával) gólerős játékkal vette ki részét a nagyszerű győzelemből  Fotó: Gyulai hírlap – Rusznyák Csaba

A megyei bajnokságban a sorsolás úgy hozta, hogy hétvégén két kiemelkedő mérkőzésen is szoríthattunk a két nemben, hiszen a férfiak mezőnyében az eddigi két hibátlan gárda mellett a Nemesnádudvar – Kunszentmiklós találkozó is igazi kuriózumnak számított. A kecskeméti fiatalok hozták a kötelezőt az Izsák ellen, míg a Nemesnádudvar egy kiélezett mérkőzésen tovább növelte győzelmei számát. A Kiskunmajsa – Kalocsa női találkozó nagy csatát ígért. Végül egy-egy pontot hozott mind a két csapat számára, amivel tovább bonyolódott a rájátszásért folytatott harc. A Lajosmizse magabiztosan verte a Soltvadkertet hazai pályán, de a Kiskőrös sem maradt el a pontok tekintetében, ők a Kiskunhalas UKSC ellen szerezték meg a két egységet. A vasárnapi nap egyetlen férfi találkozóján a Bácsalmás kilencgólos győzelemmel hangolt a Tiszakécske elleni heti rangadóra. A javában serdülő korosztályú Gézengúz UKC egy sorozat terhelés közepette csak nehezen tudta megnyerni a Csávoly elleni találkozót, míg a Tiszakécske a Tiszaalpár ellen szerezte meg negyedik győzelmét az idei kiírásban.

Eredmények:

NBI/B női felnőtt-Kelet

Ferencvárosi TC U20 – GBB Zrt. Kecskeméti NKSE 24 – 30

NBII női felnőtt Dél-kelet

Kecskeméti NKSE – Fiatal Kézilabdások SE 13 – 36

CORNER-Gyulasport NKFT. – Bácsalmási PVSE 31 – 32

NBII férfi Dél-kelet

Kiskunmajsai KC – QSM Algyő 34 – 34

Bács-Kiskun megyei férfi I. osztály

Kecskeméti TE U22 – KIKI SKFT 2 34 – 29

D-V SE Csávoly – Gézengúz UKC 30 – 35

Tiszaalpári SE – Balogh Tészta TVSE 18 – 29

Bácsalmási PVSE – P&P Kiskunfélegyházi HTK 30 – 21

Bács-Kiskun megyei női I. osztály

Mizse KC – STE-BS Platic 29 – 22

Kiskunmajsai KC – Kalocsai KC 22 – 22

Nemesnádudvari NKSZE – Miklós KC 42 – 37

Kiskőrösi NKSZSE – Kiskunhalas UKSC 24 – 21

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
május 2021
hKscpsv
      1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31       
« ápr   jún »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Magazin rendelés
Archívum