Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség

bacshandball.hu

Elszámolási útmutató 2019/2020

Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján, a „TAO Dokumentumok” -> „2019/2020 TAO Ellenőrzés” kategória alatt, illetve jelen hírhez mellékelve elérhető az Elszámolási útmutató a 2019/2020-as támogatási időszakhoz kapcsolódóan, valamint feltöltésre kerültek az alábbi dokumentumok: „Eszköz nyilvántartás” és „Szülői nyilatkozat edzőtáborhoz kapcsolódóan.”

Tovább olvasom

Besorolások a 2019-2020-as bajnoki idényre

A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága elfogadta a 2019-2020-as bajnoki idény NB I-es, NB I/B-s, NB II-es, ifjúsági I. és II. osztályú, valamint serdülő I. és II. osztályú bajnoki besorolásait. Megyénket továbbra is tizenegy csapat képviseli majd a különböző osztályokban.

Tovább olvasom

Szikora Melinda Kapustábora – az ötödik nap képei

A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség és a CreaSport Alapítvány azzal a szándékkal szervezte meg az I. Szikora Melinda kapustábort, hogy Bács-Kiskun megye utánpótlás korú kapusai számára egy felejthetetlen élményt biztosítson a nyári időszakban. A július 1-e és 5-e között Kiskunmajsán rendezett táborban húsz fiatal kapustehetség fejleszthette tudását elismert szakemberek irányításával. A zárónapon Nagy Zoltán, a Pick-Szeged és az utánpótlás-válogatottak kapusedzője tartott foglalkozást.

Tovább olvasom

Szikora Melinda Kapustábora – a negyedik nap képei

Húsz utánpótlás-kapus táborozhat Szikora Melinda vezetésével július 1 és 5 között Kiskunmajsán. Az előző, pihenősebb  nap után ismét két edzéssel folytatódott a program. Duleba Norbert érkezett, aki nagy elánnal vetette bele a munkába magát. A két edzés követően ismét egy kivételes programmal színesítettük a tábort. A Csipkerózsa Park Hotel felajánlásának köszönhetően a gyerekek szimulátor segítségével repülhettek egyet.

Tovább olvasom

Szikora Melinda Kapustábora – a harmadik nap képei

A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség és a CreaSport Alapítvány szervezésében zajló Szikora Melinda kapustáborban 20 kapus palánta  készülhet egy héten keresztül hazánk kapusképzőinek legjavával Kiskunmajsán.  A tábor feléhez érve a hatalmas lendületből kicsit visszavettünk és a délelőtti edzést és ebédet követően egy kis pihenést iktattunk be. A Kiskunmajsai Gyógy- és Strandfürdő jóvoltából a nagy melegben csobbanhattak egyet a gyerekek. Szikora Melinda gondviselésének köszönhetően senki nem égett le, ami a tábor további kimenetelével kapcsolatban nagyon pozitív!

Tovább olvasom

Eseménynaptár

július 2019
hKscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31     
« jún   aug »

facebook.com/bacshandball

mksz.hu

Kapustábor 2019

Archívum