bacshandball.hu

Tizenöt meccs a megyében – hétvégi műsor

Tizenöt felnőtt kézilabda mérkőzést rendeznek a hétvégén Bács-Kiskun megyében. Várhatóan nagy csatákat hoznak majd az NB I / B-s találkozók, újra megyei derbi lesz az NB II-ben, Tiszakécskére utazik a listavezető a megyei férfi bajnokságban, a második és a negyedik csap össze a nőknél – íme a részletes program.

A szokásostól eltérően csütörtök este fogadja a Kecskeméti TE-Piroska szörp aktuális ellenfelét, jelen esetben az Ózdi KC-t. Mindkét csapat győzelemmel hangolt az összecsapásra, a hazaiak Debrecenből hozták el a pontokat múlt héten, míg a borsodiak az Algyőt múlták felül otthon meglehetősen simán. Nagyon szűk a mezsgye a középmezőny és az alsóház között, így mindkét gárdának égető szüksége  van a pontokra. A Mizse KC számára is minden pont létfontosságú, ők szombaton Algyőre utaznak. A jó rajt után otthon botlott a mizsei alakulat, de talán lehet keresnivalójuk szombaton. A nőknél a Kecskeméti NKSE hazai pályán játszik a Szent István SE csapatával. A vendégek a dobogó második fokán állnak, viszont a kecskemétiek tavaszi formája imponáló, eddig három meccsből hármat húztak be, reméljük, nem szakad meg a jó sorozat.

A férfi NB II dél-nyugati csoportjában már-már szokásosnak mondható, hogy megyei rangadót rendeznek. Ezúttal a Kalocsa fogadja majd a Kiskunhalast. Jól indult a tavasz a Bajai KSE számára is, ezúttal a Mecseknádasddal csapnak majd össze a Pósta Sándor Sportcsarnokban. Otthon játszik a Kiskőrös is, ők a Hőgyészt fogadják majd. A déli csoport két megyei résztvevője idegenbe látogat. A Kiskunfélegyházi HTK a sereghajtó otthonában feledtetheti a múlt heti fiaskóját, míg a lendületben lévő KIKI Sport a harmadik helyen álló Dunaharasztinál szólhat bele ismét a dobogóért folytatott küzdelembe. A dél-keleti csoportban a Kiskunmajsára nehéz feladat vár: a csak rosszabb gólkülönbséggel második Köröstarcsát fogadják. A nők dél-keleti csoportjában a Bácsalmási PVSE nem titkoltan győzelmi reményekkel utazik Makóra, ahol a házigazdák nulla ponttal szerénykednek a táblázat végén.

A megyei férfi bajnokság listavezetője, a Bácsalmás Tiszakécskén lép pályára szombaton. Első hazai meccsét vívja tavasszal a Kecel KC, ellenfelük a Félegyházi KSC lesz. Az Euroscale Kecskemét I. Soltvadkertre látogat, a kettes számú kecskeméti csapat szünnapos. Alsóházi csatát vívnak vasárnap a bácsbokodi csarnokban: a Csávoly a Tiszaalpárt látja vendégül. A nőknél továbbra is minden meccs rangadó. Ezek közül is kiemelkedik a második és negyedik helyezett meccse: a KNKSE – Bácsbokod összecsapást vasárnap délután rendezik. A múlt héten a listavezetőt alaposan megszorongató Mizse KC a fiatalokból álló Nemesnádudvart fogadja. Az élmezőny nyomában loholó Miklós KC a képzeletbeli dobogó harmadik fokán álló Kiskunmajsát látja majd vendégül, míg a Kiskőrös Kécskére utazik. Az éllovas Kalocsa Soltvadkerten lép pályára.

Részletes műsor:

NB I/B férfi felnőtt-Kelet

Kecskeméti TE-Piroska szörp – Ózdi Kézilabda Club
2019.03.07 – csütörtök 19:00, Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
vezeti: Földesi, Halász

ContiTech FKSE-Algyő – Mizse KC
2019.03.09 – szombat 18:00, Algyő, Fehér Ignác Ált. Isk. Sportcsarnok
vezeti: Győr, Hadas

NB I/B női felnőtt-Kelet

Kecskeméti NKSE – Szent István SE-OTP Bank
2019.03.09 – szombat 17:00, Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
vezeti: Héjjas, Kránitz

NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat

Kiskőrösi KS Kft – Hőgyészi SC
2019.03.09 – szombat 18:00, Kiskőrös, Városi Sportcsarnok
vezeti: Héjja, Kónya

Bajai KSE – Dél Takarék Mecseknádasd
2019.03.10 – vasárnap 16:00, Baja, Pósta Sándor sportcsarnok
vezeti: Bugyi, Nász

Kalocsai Kézilabda Club – Kiskunhalas UKSC
2019.03.10 – vasárnap 18:00, Kalocsa, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kovacsik, Polgár

NB II férfi felnőtt-Dél

Tempo KSE – Kiskunfélegyházi HTK
2019.03.09 – szombat 14:00, Budapest, Szentlőrinc Tempo Kézilabda Csarnok
vezeti: Obermayer, Vindis

Dunaharaszti MTK – KIKI SKFT
2019.03.09 – szombat 16:00, Dunaharaszti, Sportcsarnok
vezeti: Haskó, Szécsi Lantos

NB II férfi felnőtt-Dél-kelet

Kiskunmajsai KC – Köröstarcsai KSK
2019.03.10 – vasárnap 16:00, Kiskunmajsa, Városi Sportcsarnok
vezeti: Csányi, Drinóczi

NB II női felnőtt-Dél-kelet

Makói KC – Bácsalmási PVSE
2019.03.10 – vasárnap 13:00, Makó, Erdei János sportcsarnok
vezeti: Csanádi, Polgár

Bács-Kiskun megyei férfi

STE-BS PLASTIC – Euroscale Kecskemét I.
2019.03.09 – szombat 17:00, Soltvadkert, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kiss, Papp

Balogh Tészta TVSE – Bácsalmási PVSE
2019.03.09 – szombat 18:00, Tiszakécske, Városi Sportcsarnok
vezeti: Szarvas, Szekeres

Kecel KC – Félegyházi KSC
2019.03.09 – szombat 18:00, Kecel, Városi Sportcsarnok
vezeti: Herceg, Petrik-Varga

D-V SE Csávoly – Tiszaalpári SE
2019.03.10 – vasárnap 16:00, Bácsbokod, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kiss, Papp

Bács-Kiskun megyei női

Mizse KC – Nemesnádudvari NKSZE
2019.03.09 – szombat 11:30, Lajosmizse, Polyák Imre Sportcsarnok
vezeti: Herceg, Piller

STE-BS PLASTIC – Kalocsai KC
2019.03.09 – szombat 15:00, Soltvadkert, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kiss, Papp

Balogh Tészta TVSE – Kiskőrösi NKSZSE
2019.03.09 – szombat 16:00, Tiszakécske, Városi Sportcsarnok
vezeti: Szarvas, Szekeres

Miklós KC – Kiskunmajsai KC
2019.03.09 – szombat 18:00, Kunszentmiklós, Városi Sportcsarnok
vezeti: Bujdosó, Horváth

Kecskeméti NKSE II. – Bácsbokodi NKSE
2019.03.10 – vasárnap 16:00, Kecskemét, II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Sportcsarnok
vezeti: Sándor, Szabó

Eseménynaptár
március 2019
hkscpsv
     1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
« feb   ápr »
facebook.com/bacshandball
keziszovetseg.hu
Archívum