bacshandball.hu

Rangadók a megyei bajnokságban – hétvégi műsor

Csonka fordulót rendeznek a hétvégén, hiszen csak a női mezőny lép pályára. A férfi NB II-ban egy előrehozott mérkőzést rendeznek, a megyei bajnokságok azonban igazi rangadókkal várják a szurkolókat.

Gyengélkedik a női NB I/B-ben a Kecskeméti NKSE. A csapat az eddig lejátszott öt fordulóban mindössze egyszer tudott nyerni, így csak az ott megszerzett két pont árválkodik a nevük mellett a tabellán – jelenleg tehát a kiesőzónából várják a Hajdúnánás elleni idegenbeli összecsapást. A hajdúságiak az elmúlt fordulóban nagy verést kaptak a Pénzügyőr otthonában, de kecskemétiek számára sem alakult jól az előző forduló, mert hazai pályán maradtak alul a Szeged ellen, mi több, hét közben a kupaküzdelmektől is búcsúzni kényszerültek. Égető szükség lenne tehát a pontokra, ehhez viszont összeszedett játékra lesz szükség.

A kecskemétiek utánpótláscsapata a női NB II déli csoportjában szerepel, vasárnap a tápiószelei Euronovex USE együttesét fogadják. A vendégek eddig hibátlan mérleggel állnak, csak rosszabb gólkülönbségük miatt szorulnak a dobogó második fokára, nehéz meccs vár tehát a KNKSE ifistáira. A dél-keleti csoportban a Bácsalmási PVSE a pont nélkül sereghajtó Mezőtúrt látja vendégül. Rudics Zsuzsanna tanítványai egy esetleges győzelemmel elmozdulhatnának a veszélyzónából. A férfi NB II dél-nyugati csoportjában a tizenegyedik fordulóból előrehozott mérkőzésen a Kiskőrös KSK Barcsara utazik, ahol a Satelit SE fogadja őket. A kőrösiek eddig két egységet gyűjtöttek, de nem lesz könnyű dolguk a nyáron alaposan átalakult vendéglátóik ellen.

Mind a férfi, mind a női megyei bajnokság igazi rangadókkal folytatódik. Az uraknál a tabella első négy helyezettje egymás ellen játszik. Az éllovas Kiskunhalasi UKSC a pilllanatnyilag második Soltvadkertet fogadja, míg a harmadik Tiszakécske a kalocsai Gézengúz UKC-t látja vendégül. Mindkét kecskeméti csapat Kiskunfélegyházán szerepel vasárnap, az egyes számú alakulat a KSC, a kettes pedig a KHTK vendégeként. A forduló ötödik mérkőzésén Kecel – Tiszaalpár összecsapást rendeznek. A nőknél az éllovas Mikós KC pihenőnapos, így a Kalocsának esélye van az előzésre. Ez azonban korántsem lesz számukra egyszerű, hiszen a harmadik Kiskunhalas otthonában lépnek majd pályára. Próbál tapadni az élmezőnyre a Mizse KC és a Nemesnádudvar is, előbbiek a Kiskunmajsát, utóbbiak a Kiskőröst fogadják majd. Hektikusan szerepel a Soltvadkert, így a Tiszakécske elleni találkozójuk is abszolút háromesélyes.

Részletes program:

NB I/B női felnőtt-Kelet

Hajdúnánás SK – Kecskeméti NKSE
2019.10.26 – szombat 18:00, Somorjai László Sportcsarnok, Hajdúnánás
vezeti: Hantos, Rózsahegyi

NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat

Satelit Se Somogytarnóca – Kiskőrösi KS Kft
2019.10.26 – szombat 18:00, Dráva Völgy Középiskola, Barcs
vezeti: Felhő, Öcsi

NB II női felnőtt-Dél

Kecskeméti NKSE U22 – EURONOVEX USE
2019.10.27 – vasárnap 18:00, II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Sportcsarnok, Kecskemét
vezeti: Csanádi, Polgár

NB II női felnőtt-Dél-kelet

Bácsalmási PVSE – Mezőtúri AFC – Syngenta
2019.10.27 – vasárnap 13:00, Kelebia Városi Sportcsarnok
vezeti: Szászfai, Tasnádi

Bács-Kiskun megyei férfi

Kiskunhalas UKSC – STE-BS PLASTIC
2019.10.26 – szombat 15:00, Bibó István Gimnázium sportcsarnok, Kiskunhalas
vezeti: Sándor, Szabó

Kecel KC – Tiszaalpári SE
2019.10.26 – szombat 18:00, Városi Sportcsarnok, Kecel
vezti: Herceg, Szrnka

Balogh Tészta TVSE – Gézengúz UKC
2019.10.26 – szombat 18:00, Tiszakécskei Kosárlabda Sportcsarnok
vezeti: Nagy, Szarvas

Félegyházi KSC – Kecskeméti FS DSE I.
2019.10.27 – vasárnap 14:00, Constantinum Sportcentrum, Kiskunfélegyháza
vezeti: Bálint, Petrik-Varga

P P Kiskunfélegyházi HTK – Kecskeméti FS DSE II.
B2019.10.27 – vasárnap 17:00, KÉSZ ARÉNA sportcsarnok, Kiskunfélegyháza
vezeti: Bálint, Petrik-Varga

Bács-Kiskun megyei női

Kiskunhalas UKSC – Kalocsai KC
2019.10.26 – szombat 17:00, Bibó István Gimnázium sportcsarnok, Kiskunhalas
vezeti: Sándor, Szabó

Nemesnádudvari NKSZE – Kiskőrösi NKSZSE
2019.10.26 – szombat 17:00, Nemesnádudvar, Sportcsarnok
vezeti: Kiss, Mazzag

Mizse KC – Kiskunmajsai KC
2019.10.26 – szombat 18:00, Polyák Imre Sportcsarnok, Lajosmizse
vezeti: Hovány, Ubornyák

STE-BS PLASTIC – Balogh Tészta TVSE
2019.10.27 – vasárnap 10:00, Városi Sportcsarnok, Soltvadkert
vezeti: Hovány, Ubornyák

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
március 2024
hKscpsv
     1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
« febr   ápr »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Archívum