Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség

bacshandball.hu

MKSZ-döntések a koronavírussal kapcsolatban

A Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus miatt kialakult állapot és a kormányzat által kihirdetett veszélyhelyzet miatt döntéseket hozott a soron következő kézilabdás versenyekkel kapcsolatban, a veszélyhelyzet érvényesítésére.

Tovább olvasom

Újra pattog a labda a legkisebbeknél 

2020. márciusában újra útjának indult a legfiatalabb korosztályok versenye. Az U8 és U9-es korosztály fiú és lány csapatai országosan 13 csoportba lettek sorolva, melyből egy önálló csoport szervezését kapta meg Bács-Kiskun megye. A megyei utánpótlás csapatok mellett a dél-pesti régióból a DRUKK-Dabas sportszervezet csatlakozott a 7-es jelű csoporthoz, ahol a két nemben összesen 38 csapat áll rajthoz a 2020. március 8-án Kecskeméten rendezett első versenynapon 

Tovább olvasom

Rangadót nyert a Kalocsa – hétvégi eredmények

Mindhárom NB I/B-s csapatunk kikapott idegenben, remek második félidei játékkal fordított és nyert a Kalocsa, izgalmas végjáték után tartotta otthon a pontokat a Bácsalmás az NB II-ben, ismét nyert Kecskeméten a Kiskunhalas a megyei férfi bajnokságban – címszavakben ezek az elmúlt hétvége eseményei.

Tovább olvasom

Megyei szuperrangadók – hétvégi műsor

Megyeszerte tizenhat felnőtt bajnok mérkőzést rendeznek a hétvégén. NB I/B-s csapataink ugyan vendégségbe utaznak, az NB II-ben azonban hazai pályán játszik majd a Kalocsa, a Baja, a KIKI, a Kiskunmajsa, a KNKSE U22 és a bácsalmási férfi és női csapat is.  A megyei női bajnokságban csúcsrangadót rendeznek, a Miklós KC Kiskunhalason lép majd pályára.

Tovább olvasom

Megszakadt a Mizse KC rossz sorozata – hétvégi eredmények

A KTE könnyedén, a Mizse KC nagy csatában nyert, vereséget szenvedett hazai pályán a KNKSE az NB I/B-ben, csak a Kiskőrös és a Kalocsa tudott győzni az NB II-ben, idegenbeli győzelmével a dobogóra ugrott a Nemesnádudvar a megyei női bajnokságban – címszavakban a hétvége történései.

Tovább olvasom

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár

április 2024
hKscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30      
« márc   máj »

facebook.com/bacshandball

mksz.hu

Archívum