bacshandball.hu

Kecskemétre kerültek az aranyérmek

Lezárult a megyei bajnokság a keceli négyes döntővel. A vasárnapi helyosztókon a nőknél a Kiskunmajsai KC, a férfiaknál pedig a Kecel KC szerezte meg a bronzérmet. A női döntőben a Kecskeméti NKSE II. színvonalas mérkőzésen múlta felül a Kalocsai KC-t, a férfiak aranymeccsén pedig az Euroscale Kecskemét II. győzött a Bácsalmási PVSE ellen.

A vasárnapi első összecsapáson a női harmadik hely volt a Kiskunmajsai KC – Kiskőrös NKSZSE mérkőzés tétje. A majsaiak végig irányították a találkozót, már a félidőre tetemes, nyolc gólos előnyt csikartak ki. A második játékrész némileg kiegyenlítettebb játékot hozott, de a kőrösiek nem tudtak közelebb férkőzni. A 28-20-as eredménnyel záruló találkozó után tehát a Kiskunmajsai KC játékosainak nyakába került a bronzérem.

A férfi bronzmeccsen a hazai pályán játszó Kecel KC és az Euroscale Kecskemét I. lépett pályára. 25 percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, az első félidő hajrája azonban a kecelieknek sikerült jobban és 16-13-as előnnyel vonulhattak a pihenőre. A második félidőben próbált kapaszkodni a kecskeméti csapat, kettőre tudtak zárkózni, ám a félidő közepén jött egy több, mint tíz perces gól nélküli szériájuk, ezalatt pedig meglépett a Kecel és a zárójelzésig meg is tartották előnyüket. 35-28 lett a végeredmény, így a Kecel KC szerezte meg a harmadik helyet.

A női döntőben a Kalocsai KC és a Kecskeméti NKSE II. nézett egymással farkasszemet. Az első félidőben jobbára a kalocsaiak dominlátak, 12-10-zel fordultak. A második félidő elején újabb három kalocsai találttal már ötre nőtt Doszpodék előnye, de a KNKSE nem adta fel és szívós munkával visszajöttek a meccsbe, mi több, a félidő közepén a vezetést is átvették. Az előnyt aztán taktikusan tartották a meccs végéig, a dudaszó pillanatában 21-19 állt az eredményjelzőn. Az újoncként induló Kecskeméti NKSE tehát megnyerte a megyei női bajnokságot, második lett a Kalocsai KC.

A férfi döntőn az Euroscale Kecskemét II. és a Bácsalmási PVSE csapott össze. A Bácsalmás kezdte jobban találkozót, 4-1-re megléptek, a kecskemétiek viszont egy időkéréssel rendezték soraikat és nem sokkal később egyenlíteni is tudtak. Bő negyedórányi játék után már a Kecskemét vezetett, a szünetben is náluk volt az előny. A második félidőben gyökeresen megváltozott a játék képe, a bácsalmásiak nem találták saját játékukat, a Kecskemét pedig fokozatosan növelte az előnyét, és végül 29-22-re diadalmaskodott. A 2018-19-es Bács-Kiskun megyei férfi bajnokság győztese tehát az Euroscale Kecskemét II., míg a második a Bácsalmási PVSE lett.

Gratulálunk minden résztvevőnek, köszönjük, hogy színvonalas tornát tudtunk segítségükkel lebonyolítani. A megyei szövetség minden munkatársa gratulál a bajnokoknak.

Jövőre ismét találkozunk!

Játékvezetői tanfolyam

Eseménynaptár
április 2024
hKscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30      
« márc   máj »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Archívum