bacshandball.hu

Hírös Kézilabda Históriák – 10.rész – Halász Máté

„Kecskeméten kezdtem, és ott is szerettem volna befejezni a pályafutásomat”

Egy tartalmas pályafutás lezárását nemrégiben bejelentő játékossal kapcsolatban általában jól eső érzés beszélgetni. Hiszen egy kerek karriert maga mögött tudó játékos összegezi pályáját, és reálisan látja annak hiányait. Jelen beszélgető partnerünk Kecskemétről indulva egészen a felnőtt válogatottig vitte, és a légiós éveket követően Magyarországon kezdett bele az edzői pályába. Halász Mátéval beszélgettünk.

Ízig-vérig Kecskemétinek mondhatod magad. Hol indult a sporttal való ismerkedés?

Kecskemét város szülöttje vagyok, az általános iskolai éveket a II. Rákócziban jártam. A sport fontos szerepet játszott a gyerekkoromban, szinte mindig labda volt a kezemben. Először labdarúgásban kapus voltam és egészen a korosztályos megyei válogatottságig vittem, majd Korsós Miklós és Szőke Tünde kezei alatt ismerkedtem meg a kézilabda alapjaival. Középiskolai tanulmányaimat a Bólyai János Gimnáziumban kezdtem el, ami egy erős iskolának számított. Szabó Lászlóné irányításával folytatódott a képzésem, és heti háromszor reggeli edzések melletti délutáni edzéseknek köszönhetően egyre szebb eredményeket értünk el.

Milyen posztokon játszottál?

Olyan játékos voltam, hogy ahova leraktak, ott próbáltam megállni a helyem. A Rákócziban még beállóként kezdtem, majd kikerültem, és a belső posztokon irányítóként és átlövőként szerepeltem.

Mikor kerültél Szegedre?

Másodikos gimnazista voltam, amikor jött egy megkeresés Szegedről. Korábban még szóban se került az, hogy én odaigazoljak, de volt egy mérkőzés, amit a helyszínen tekintettem meg. Annyian voltak a csarnokban, hogy a közvetítői állás tetejéről tudtam csak nézni a mérkőzést. Akkor eldöntöttem, hogy ott szeretnék játszani. Sokat gondolkoztunk szüleimmel, de ezen élmények és érzések hatására második után iskolát váltottam. A kézilabdázás akkori fellegvárába kerültem, de nagyon nehéz volt, hiszen a Bólyaiban addig egy nagyon családias légkörben éltünk. A kézilabdában pedig korosztályról korosztályra fokozatosan lépkedtem előre.

Mikor mutatkoztál be a felnőtt csapatban?

A Csonkában volt egy ifjúsági mérkőzésünk és a győztes mérkőzést követően Avar György edzőm mondta, hogy: gyere, átviszlek a felnőtt meccsre. Mondtam, hogy persze mehetünk, de előbb még had zuhanyozzak le. Mire Gyuri csak annyit mondott: nem kell, inkább siess, mert játszani fogsz a felnőttben.

Jártál már akkor felnőtt edzésekre is?

Nem. Azt se gondoltam, hogy egyáltalán én fent vagyok a térképen. Ne mondjam, remegtek a lábaim. A gyúró már várt az öltözőben, és sürgetett, mert a többiek már melegítettek. Felvettem a felnőtt felszerelést és mindenkinek szívélyesen bemutatkoztam, majd leültem a padra. Nem sok idő telt el, bedobtak a mély vízbe. Irányítóként küldtek a pályára és nagyon jól sikerült, hiszen hat gólt lőttem. Meccs végén jöttek a riporterek, hogy milyen érzés Buday Dániel nyomdokaiba lépni? Mondtam, hogy köszönöm, hogy hozzá hasonlítanak, de én ezt még nem nagyon tudom felfogni. A nagy öröm után aztán visszamentem a kollégiumba és folytattam az ifiben.

Ettől a mérkőzéstől kezdve a felnőtt keret tagja voltál?

Nem. Tovább játszottam az ifjúsági csapatban, de a következő alapozást már a felnőttnél kezdtem el. Az ifjúsági csapat mellett azonban Makón és Kiskundorozsmán játszottam már felnőtt mezőnyben az NB I/B-ben. Nagyon jól ment a játék ott is, és amikor szerepet kaptam az első osztályú csapatban, akkor meg is álltam a helyem. A szegedi évek nagyon szépek voltak, összesen 4 évet töltöttem ott el.

Melyek voltak a legszebb emlékeid azokból az évekből?

Természetesen az első felnőtt NB I-es mérkőzés nagyon mélyen belém égett, de az első bajnokok ligája mérkőzést is a legszebbek között említhetem. Berta Róbert betegsége miatt szerdán szóltak, hogy benne vagyok a Magdeburgba utazó keretben. Maga az is hatalmas dolog volt, hogy a keret tagja voltam, de az, hogy BL nyolcaddöntőben Magdeburgban pályára léphettem 2005-ben, az máig külön élmény!

Karriered talán legszebb évei következtek Tatabányán. Mesélj ezekről az évekről!

2005-ben a hazai rendezésű junior világbajnokságon bronzérmet szereztünk. Akkor már kerestem a lehetőséget, hogy hova tudnék eligazolni, ahol többet játszhatok az első osztályban. Végül Tatabányára esett a választás, ahol egy hihetetlen családias közösségbe csöppentem. Voltak olyan napok, amikor szinte minden percet együtt töltöttünk a csapattal. Edzettünk délelőtt, majd közösen elmentünk horgászni. A délutáni edzés után pedig Kanyó Anti bá’-nál zártuk az estét egy sütögetéssel. Pályafutásom legeredményesebb éveit töltöttem Tatabányán, ahol Füzesi Ferenc edző bizalmát élveztem. A másik meghatározó élmény pedig az volt ezek alatt az évek alatt, hogy részese voltam egy csapat felépítésének. Ennek a csúcsa az volt, amikor Debre Viktor hazajött Spanyolországból és sok-sok év után újra bronzérmesek lettünk.

Tatabányáról a felnőtt válogatottba!

Mindenkinek az a vágya, amikor elkezd egy sportágat, hogy magára húzhassa a címeres mezt. Pont egy kis térdsérüléssel bajlódtam, amikor a Tatabányával mentünk Ausztriába egy tornára. Edzőm nem játszatott, mert ő már tudta, hogy a következő felnőtt válogatott mérkőzésen, ami Kecskeméten lesz, bemutatkozhatok. Hatalmas élmény volt címeres mezben Skaliczki László vezetőedző idejében bemutatkoznom a válogatottban. A következő években folyamatosan kaptam meghívókat, selejtezőkben játszottam is, de felnőtt Európa vagy világbajnokságon nem voltam.

Belekóstoltál a légiós életbe is. Miért szerettél volna külföldön játszani?

Minden álmom az volt, hogy más kézilabda kultúrákat is megismerjek. A tatabányai időszak végén már több próbajátékon is voltam Franciaországban. Vártam a visszajelzésekre, de közben már dönteni kellett. Így kerültem az akkor feljutó Gyöngyös csapatához egy évre, majd sikerült a külföldi szerződés, és Párizsba, a francia második ligában szereplő Massy-Essone csapatához kerültem.

Ahogy az első NB I-es mérkőzésednek, úgy ennek is van egy érdekes története, igaz?

Hát igen, valahogy a nagy dolgok mindig ilyen váratlanul találtak meg. Pénteken felhívtak, hogy vasárnapra kint tudok-e lenni Párizsban? Hát persze, vágtam rá egyből, és rohantam repülőjegyet venni. Hétfőtől szerdáig kint edzettem és a végén megkérdezték, hogy meg tudom-e hosszabbítani a kint tartózkodásomat. Hát persze, azért jöttem! Három napom volt összerakni itthon a dolgaimat, hiszen még azon a héten vissza kellett érni, mert a Paris Saint-German csapatával játszottunk edzőmérkőzést. Hihetetlen váltás volt!

Hogyan élted meg a kint töltött éveket?

Az elején nagyon jól ment a játék. Játszottam, de francia nyelvismeret híján nagyon nehéz volt kint. Az első három hónapban úgy éreztem magam, mint egy gyerek. A turista látványosságoknál még csak-csak beszéltek angolul, de kijjebb már senki. Aztán valamiért a játékperceim is csökkentek, ennek okát nem értettem. Egyetlen percét sem bántam meg a kint tartózkodásnak. Nagyon sokat tapasztaltam, nagyon sokat tanultam. Kézilabda szempontjából viszont nem azt kaptam, amire számítottam, így két év múlva hazajöttem.

Hol folytatódott itthon a pályafutásod?

Az akkor másodosztályú Egerbe kerültem, akivel sikerült megnyerni a bajnokságot. Nagy szerepem volt abban, hogy fel tudott jutni, de félévkor jött egy osztrák lehetőség, így Gulyás István hívására kikerültem a csapatához. Az osztrák bajnokság lebonyolítása eléggé kusza volt, és az alapszakasz utolsó mérkőzésig meg volt a lehetőség, hogy a legjobb négyben szerepeljünk. Sajnos ez nem sikerült. Az alsó házban végül olyan csapat ejtett ki minket az első osztályból, akik addig egy mérkőzést sem nyertek az évben. Nagyon sajnáltam, hiszen már kezdtem megszokni, de ezek miatt el kellett jönnöm. Onnan Budakalászra kerültem, újra az első osztályba, ahonnét félév után Vecsésre mentem, és az első osztályban kerülés másfél éves projektjének voltam a részese. Apró Ferenc megkeresett, hogy menjek Kecskemétre. Korábban is az szerepelt a terveim között, hogy itt fogom befejezni pályafutásomat, aminek most nyáron jött el az ideje.

Hol kezdted el az edzői pályádat?

Vecsésen kezdtem el az edzői karrierem. Itt 9-10 éves lányokkal foglalkoztam. Hihetetlen, hogy mennyit kap az ember ezektől a gyerekektől. Felnéztek rám és nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, nagyon sajnáltam, amikor Kecskemétre jöttem és ott kellett őket hagyni. Sok helyre eljutottam a sport által, és ezek miatt az élmények miatt is úgy éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Kecskeméten már az ifjúsági csapat mellett lettem másodedző. A játékos pályafutásom végén jött egy lehetőség Budapestről, és jelenleg a KSA fiú ifjúsági csapatának vagyok az edzője. Az edzések mellett fejlesztem tudásomat is, hiszen ebben az évben kezdtem el az edzői szakot a Testnevelési Egyetemen.

A családban nem ismeretlen a kézilabdás közeg, hiszen párod, Temes Bernadett is válogatott kézilabdázó volt.

2008-ban ismerkedtünk meg az Olaszországban rendezett főiskolai világbajnokságon. Idén 11 éve annak, hogy megismerkedtünk, és pár hete már a menyasszonyom. Nagyon nehéz volt az elmúlt években összeegyeztetni az életünket, hiszen volt, hogy 1000 kilométerre voltunk egymástól. Azonban ez már a múlt. Első gyermekünket várjuk!

Gratulálok és sok boldogságot kívánok!

Eseménynaptár
július 2020
hKscpsv
   1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31   
« jún   aug »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Magazin rendelés
Archívum