bacshandball.hu

Csonka forduló – hétvégi műsor

A válogatott EB-selejtezői miatt az NB-s férfi bajnokságokban szünet van, csak a nőknél és a megyei bajnokságokban rendeznek fordulót, illetve Kiskőrösön játszanak egy előrehozott mérkőzést.

Imponáló tavaszi mérleggel áll a női NB I/B-ben a Kecskeméti NKSE. Varga József tanítványai az idei hét mérkőzésükből hatot megnyertek, egyszer pedig döntetlent játszottak. A jó sorozat megtartása azonban nehéz lesz, hiszen szombaton az a Nyíradony érkezik a Messzi István Sportcsarnokba, akik jelenleg a tabella második helyét foglalják el. A nyírségi csapat ráadásul szintén jó tavaszt fut, csakúgy, mint a KNKSE, ők is 13 pontot szereztek az eddigi fordulókban, így valódi rangadót láthat az, aki kilátogat a mérkőzésre.

A férfi NB II-ben csak a dél-nyugati csoportban rendeznek egy, az utolsó fordulóból előrehozott mérkőzést. A Kiskőrös KSK – Rinyamenti KC mérkőzésen elsősorban a hazaiaknak nagy a tét. A kiskőrösi csapat a kiesés ellen menekül, létfontosságú számukra a pontszerzés hétvégén.

A megyei férfi bajnokság rangadóján a listavezető Kecel a negyedik helyen tanyázó Euroscale Kecskemét II. gárdáját fogadja, ezúttal kivételesen Kalocsán. A Bácsalmás otthonába a sereghajtó Tiszaalpár látogat, míg az egyes számú kecskeméti csapat Tiszakécskére utazik. A forduló negyedik összecsapásán parázs csata várható a Félegyházi KSC – Soltvadkerti TE mérkőzésen. A nőknél kiemelkedik a Kiskunmajsai KC – Kalocsai KC találkozó, itt a harmadik fogadja a másodikat. A négyes döntő kapujában álló Bácsbokodi NKSE-re Kiskőrösön vár nehéz feladat. Izgalmas, jó mérkőzést ígér a Miklós KC – Mizse KC összecsapás, emellett alsóházi derbin méri össze erejét a Soltvadkert és a Tiszakécske. A listavezető Kecskeméti NKSE II. már szerdán lejátszotta aktuális mérkőzését: jobb hajrával, csak nehezen tudták legyőzni a Nemesnádudvart.

Részletes program:

NB I/B női felnőtt-Kelet

Kecskeméti NKSE – Nyíradony VVTK
2019.04.13 – szombat 17:00, Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
vezeti: Bába, Horváth

NB II férfi felnőtt-Dél-nyugat

Kiskőrösi KS Kft – Rinyamenti KC
2019.04.13 – szombat 18:00, Kiskőrös, Városi Sportcsarnok
vezeti: Asztalos, Bárkányi

NB II női felnőtt-Dél-kelet

Bácsalmási PVSE – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE U22
2019.04.13 – szombat 16:00, Kelebia, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kovács, Papp

Bács-Kiskun megyei férfi

Bácsalmási PVSE – Tiszaalpári SE
2019.04.13 – szombat 14:00, Kelebia, Városi Sportcsarnok
vezeti: Szrnka, Tomkovics

Balogh Tészta TVSE – Euroscale Kecskemét I.
2019.04.13 – szombat 18:00, Tiszakécske, Városi Sportcsarnok
vezeti: Nagy, Szarvas

Kecel KC – Euroscale Kecskemét II.
2019.04.13 – szombat 18:30, Kalocsa, Városi Sportcsarnok
vezeti: Bujdosó, Horváth

Félegyházi KSC – STE-BS PLASTIC
2019.04.14 – vasárnap 14:00, Kiskunfélegyháza, Constantinum Sportcentrum
vezeti: Sándor, Szabó

Bács-Kiskun megyei női

STE-BS PLASTIC – Balogh Tészta TVSE
2019.04.13 – szombat 15:00, Soltvadkert, Városi Sportcsarnok
vezeti: Kiss, Kiss

Kiskunmajsai KC – Kalocsai KC
2019.04.13 – szombat 18:00, Kiskunmajsa, Városi Sportcsarnok
vezeti: Herceg, Piller

Miklós KC – Mizse KC
2019.04.13 – szombat 18:00, Kunszentmiklós, Városi Sportcsarnok
vezeti: Palásti, Petrik-Varga

Kiskőrösi NKSZSE – Bácsbokodi NKSE
2019.04.14 – vasárnap 18:00, Kiskőrös, Városi Sportcsarnok
vezeti: Hovány, Ubornyák

Korábban játszották:
Kecskeméti NKSE II. – Nemesnádudvari NKSZE 33 – 30

Eseménynaptár
október 2019
hKscpsv
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31    
« Sze   nov »
facebook.com/bacshandball
mksz.hu
Játékvezetői tanfolyam
Archívum